Esthajnal legszívesebben rögvest számonkérte volna rajta a liliomot, de Manó türelemre intette.
– Bízd rám! – súgta neki, majd a napozó állathoz fordult. – Ennek a kislánynak ma délutánra elhervadt a szép, fehér lilioma. Nem te ettél belőle?
– A tó közelében van? – kérdezte a pocok.
– Nem, az erdőben – felelte Esthajnal.
A vízipocok lustán nyújtózkodott.
– Nem jártam ott. Ebben a kánikulában semmi kedvem olyan messzire gyalogolni. Bár tulajdonképpen máskor sincs.
Ezzel köszönés nélkül bebújt az üregébe.
Esthajnal szeme megtelt könnyel.
– Akkor ki tehette tönkre a virágomat?
Manó tanácstalanul tárta szét a karját.
– Fogalmam sincs.
Hétpettyes katicabogár szállt le mellettük.
– Biztosak vagytok benne, hogy állat volt? – kérdezte.
– Nem – válaszolta Manó és Esthajnal egyszerre.
– A liliom kényes növény, nem bírja, ha elárasztják vízzel.
– Nem locsoltam túl – tiltakozott a kislány.
– Az ilyen nagy meleget sem szereti, mint a mostani, főleg a délutáni tűző napot – folytatta a katica.
Esthajnal felkiáltott. – Napszúrást kapott?
A katica bólogatott.
– Lehetséges.
A kislány megköszönte a segítséget, és futólépésben indult vissza az erdőbe. Manó alig bírta követni.
– Lassíts – kérte lihegve.
– Szegény liliom a napon szenved, muszáj sietnünk.
– Tudod már, mit teszel vele?
– Árnyékos helyre lenne szüksége.
– Virágzáskor nem ültetheted át.
– Tehetünk kalapot a fejére.
– Azzal letörnéd a szirmait, és nem kapna elég fényt
Esthajnal megtorpant.
– Van más ötleted?
Manó tanácstalanul megvakarta a fejét, majd felnézett a felettük összeérő, jótékonyan árnyékoló lombokra.
– Esetleg van napernyőtök?
A kislány a homlokát ráncolta.
– Úgy rémlik, egy régi, szakadt van a padláson.
– Az is jó lehet.
Az ócska, lyukas napernyőt Esthajnal apukája cipelte le a padlásról. A kislány alaposan szemügyre vette.
– Tökéletesen megfelel, akkora árnyékot ad, amekkora megvédi a liliomot – állapította meg, és a virág fölé helyezte.
A növény nem moccant. Esthajnal csalódottan figyelte. Manó rámosolygott.
– Több idő kell neki, hagyjuk éledezni. Addig meghívlak fagyizni.
Medvemama cukrászdája előtt hosszú sor kanyargott, állatok, manók, tündérek. Esthajnal aggódott, nem fogy-e el a fagylalt, amíg várakoznak. Manó megnyugtatta, hogy ilyen még nem fordult elő, közben pedig vágyakozva nézte azokat, akik már megkapták a hideg édességet.
Végül ők is kezükbe vehették a tölcsért, és elégedetten nyalogatták a citromfagyit. Talán soha nem esett még ilyen jól, mint ezen a hosszú, forró délutánon.
Amikor visszaértek Esthajnalék házikójához, a virágoskerthez siettek. A napernyő alatt büszkén emelte gyönyörű fejét a liliom. A kislány óvatosan megsimogatta a leveleit, Manó pedig magába szívta édeskés illatát.