A liliom 2. rész

Esthajnal legszívesebben rögvest számonkérte volna rajta a liliomot, de Manó türelemre intette.

–     Bízd rám! – súgta neki, majd a napozó állathoz fordult. – Ennek a kislánynak ma délutánra elhervadt a szép, fehér lilioma. Nem te ettél belőle?

–     A tó közelében van? – kérdezte a pocok.

–     Nem, az erdőben – felelte Esthajnal.

A vízipocok lustán nyújtózkodott.

–     Nem jártam ott. Ebben a kánikulában semmi kedvem olyan messzire gyalogolni. Bár tulajdonképpen máskor sincs.

Ezzel köszönés nélkül bebújt az üregébe.

Esthajnal szeme megtelt könnyel.

–     Akkor ki tehette tönkre a virágomat?

Manó tanácstalanul tárta szét a karját.

–     Fogalmam sincs.

Hétpettyes katicabogár szállt le mellettük.

–     Biztosak vagytok benne, hogy állat volt? – kérdezte.

–     Nem – válaszolta Manó és Esthajnal egyszerre.

–     A liliom kényes növény, nem bírja, ha elárasztják vízzel.

–     Nem locsoltam túl – tiltakozott a kislány.

–     Az ilyen nagy meleget sem szereti, mint a mostani, főleg a délutáni tűző napot – folytatta a katica.

Esthajnal felkiáltott. – Napszúrást kapott?

A katica bólogatott.

–     Lehetséges.

A kislány megköszönte a segítséget, és futólépésben indult vissza az erdőbe. Manó alig bírta követni.

–     Lassíts – kérte lihegve.

–     Szegény liliom a napon szenved, muszáj sietnünk.

–     Tudod már, mit teszel vele?

–     Árnyékos helyre lenne szüksége.

–     Virágzáskor nem ültetheted át.

–     Tehetünk kalapot a fejére.

–     Azzal letörnéd a szirmait, és nem kapna elég fényt

Esthajnal megtorpant.

–     Van más ötleted?

Manó tanácstalanul megvakarta a fejét, majd felnézett a felettük összeérő, jótékonyan árnyékoló lombokra.

–     Esetleg van napernyőtök?

A kislány a homlokát ráncolta.

–     Úgy rémlik, egy régi, szakadt van a padláson.

–     Az is jó lehet.

Az ócska, lyukas napernyőt Esthajnal apukája cipelte le a padlásról. A kislány alaposan szemügyre vette.

–     Tökéletesen megfelel, akkora árnyékot ad, amekkora megvédi a liliomot – állapította meg, és a virág fölé helyezte.

A növény nem moccant. Esthajnal csalódottan figyelte. Manó rámosolygott.

–     Több idő kell neki, hagyjuk éledezni. Addig meghívlak fagyizni.

Medvemama cukrászdája előtt hosszú sor kanyargott, állatok, manók, tündérek. Esthajnal aggódott, nem fogy-e el a fagylalt, amíg várakoznak. Manó megnyugtatta, hogy ilyen még nem fordult elő, közben pedig vágyakozva nézte azokat, akik már megkapták a hideg édességet.

Végül ők is kezükbe vehették a tölcsért, és elégedetten nyalogatták a citromfagyit. Talán soha nem esett még ilyen jól, mint ezen a hosszú, forró délutánon.

Amikor visszaértek Esthajnalék házikójához, a virágoskerthez siettek. A napernyő alatt büszkén emelte gyönyörű fejét a liliom. A kislány óvatosan megsimogatta a leveleit, Manó pedig magába szívta édeskés illatát.