10 ok, miért olvass a gyereknek

Szülőként lényegesnek tekinted a mesélést és a felolvasást? De nehéz beleszorítani a mindennapokba azt a kis időt? Vagy annyira elfáradsz a napi hajtásban, hogy nehezen szánod rá magad? Esetleg több gyerek van a családban, és kevesebb idő jut rájuk, mint szeretnéd?

Vagy éppenséggel nem tartod fontosnak a napi rendszerességű felolvasást, illetve mesélést? Úgy érzed, bőven elég, ha hetente-kéthetente leültök egy-egy könyv mellé?

Rengeteg jó ok van arra, hogy miért olvassunk (vagy meséljünk fejből) minden nap a gyereknek. Sok szakember megírta, elemezte már, sok könyvet is találhatunk ebben a témában. Ha nincs időd ezeket végigbogarászni, hogy motivációt gyűjts, akkor maradj ennél a blogcikknél, mely – ígérem – rövidebb lesz. 🙂 Összeszedtem tíz okot, ezek talán Neked is erőt adhatnak, hogy megtaláld a mese helyét a mindennapjaitokban!

Olvass tovább →

Most már a gyerek is olvas – de mit?

Nem könnyű kérdés, mit adjunk a kisiskolás, a betűkkel még nem olyan régóta barátkozó gyerek kezébe, hogy szívesen olvasson. Hiszen fontos, hogy ne menjen el a kedve az egésztől már a kezdeti lépéseknél. Első lépésként elővehetjük a régi böngészőket, kicsiknek szánt könyveket, de mi a helyzet, ha ezeket már átolvasta, vagy esetleg unalmasnak, pláne cikinek találja? Az életkorának megfelelő kötetek valószínűleg még túl nehéz feladatnak bizonyulnak ahhoz, hogy elsős-másodikosként maga olvassa őket. Egyszerű, ugyanakkor izgalmas, érdekes történeteket kell tehát keresnünk, amelyikkel ő maga is elboldogul, és sikerélménye lesz.

Kipróbáltuk a Pagony Kiadó sorozatát, mely Most én olvasok! címmel pontosan a kisiskolás korosztály számára született azzal a céllal, hogy megszerettessék velük a könyvek birodalmát. Mostanra viszonylag széles kínálatból szemezgethetünk, gyermekünk érdeklődésének megfelelően. Én is beszereztem néhány kötetet. A nagybetűs szinten – mint a neve is mutatja – csupa nagy betűvel szedett szöveget olvashatnak a gyerekek, oldalanként alig egy-két mondattal. Az első szinten már normál szedéssel, de ugyancsak meglehetősen kevés szöveg várja őket, majd kötetenként nehezedik a feladat – egészen a negyedik szintig.

Különböző szerzők és témák – bátran válogathatunk

Olvass tovább →

Micsoda kalandos nyomozás!

Megérkeztünk a puha fedeles, hosszabb, komolyabb – ám ugyanakkor szórakoztató – könyvek világába! Vastag (csaknem háromszáz oldalas), valóban nagyfiús-nagylányos ifjúsági regényt olvastunk az elmúlt hetekben: Kovács Attila írta, a címe pedig Micsoda költözés! Alcímet is kapott: Nyomozás a Pipacs utcában. A történetet én olvastam fel, de mindketten szerettük. 🙂

A történetben két tízéves gyerek – az egyes szám első személyben mesélő fiú, Lali és újdonsült szomszédja, Hédi – kalandokban és izgalmakban bővelkedő megismerkedését, illetve közös nyomozását követhetjük végig. Már a bemutatkozás sem hétköznapi: Lalit egyszerűen kikézbesíti a postás Hédinek. Hogy ez hogyan lehetséges? Kiderül a regényből.

A vidám borító előre jelzi a történet hangulatát

Ízig-vérig mai gyerekekkel találkozunk a könyvben: Lali népes mozaikcsalád tagja, Hédi pedig sokat van egyedül, mert édesanyja gyakran utazik a munkája miatt. Okosak, bátrak, talpraesettek, és használják az eszüket.

Olvass tovább →

A csodálatos telefonkagyló

A csodálatos telefonkagyló akár egy mese címe is lehetne, de ez most egy könyvajánló poszt, hiszen a varázserejű telefonkagylóról már írtak mesét, sőt könyvet is. Milos Macourek Matyi és Sári az iskolában című kötetében a két címszereplő segített megtalálni egy idős úrnak a szemüvegét, aki hálája jeléül nekik ajándékozott – egy telefonkagylót. A két iskolás gyerek első pillanatban természetesen nem értette, mihez kezdhetne az eszközzel, ám hamarosan kiderült, fantasztikus szerkezet került a birtokukba, amely a legelképesztőbb kívánságaikat is teljesíti…

Te mit kívánnál, ha kapnál egy ilyen csodálatos masinát? Biztosan nem azt, hogy a szomszéd kutyából emberfiút csináljon, hogy aztán elkísérhessen benneteket az iskolai kirándulásra, mint ahogy azt sem, hogy ellátogathass a jégkorszakba megtudni, sütötték vagy főzték-e a mamutot. Matyi és Sári azonban többek között ezekre az ötletekre használta a telefonkagylót.

Már a borító is vidám hangulatot ígér – a könyv pedig be is váltja várakozásunkat

Az elbeszélő pontosan úgy mesél nekünk, ahogyan azt egy élénk fantáziával rendelkező gyerek tenné az ő észjárásával. S nem csak a tartalom, hanem a szöveg stílusa is pontosan ezt tükrözi, a hosszú, egyetlen lendülettel letolt, sokszorosan összetett mondatok, amelyek rendszerint az és kötőszóval kezdődnek – mintha egy lelkesen hadaró gyereket hallgatnánk.

Olvass tovább →

6+1 alkotó könyves ötlet

Barkácsolni, kézműveskedni jó, és akár a könyvekhez kapcsolódóan is lehet. Mondom ezt én, a született kétbalkezes – de még én is megpróbálkoztam vele az esztendők folyamán, és sikerrel! S persze alkottam már a fiammal is olyan dolgokat, amelyeknek köze van a könyvhöz, sőt akár használható is olvasás során (után, előtt). Bár finoman szólva sem vagyok e téma szakértője, de néhány ötletet összegyűjtöttem, és ezekből mi magunk is megvalósítottunk többet. Az alkotás ugyanakkor jó apropója lehet a könyvekkel való kapcsolat szorosabbra fűzésének, a könyvekről szóló beszélgetéseknek is.

Magam fabrikálta mesekönyv, a fiam nagyon örült neki

Nézzük tehát, milyen – könyvhöz kötődő – kézműves alkotások születhetnek!

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 5. rész

Kedden iskola után Panna boldog mosollyal szaladt a kerítéshez, amikor meglátta Marcit.

– Képzeld, kiderült, milyen betegsége van anyának – újságolta. – Apa azt mondta, nincs nagy baj, meg fog gyógyulni, most már kapja a kezelést, és ha minden jól megy, még karácsony előtt hazajöhet.

– Szuper, ez nagyon jó hír – mosolygott Marci vissza, és valóban úgy érezte, hogy tiszta szívből együtt tud örülni Pannával. A kislány egyik karácsonyi kívánsága ezzel talán teljesül, az anyukája felépül, és karácsonykor együtt ünnepelhetnek. De vajon mi lesz a másik vágyával, az aranyszínű dísszel? Marci arra gondolt, hogy bár nagyon szeretne ő is bármi színeset a saját fájukra, ha csak egyet találnának, átengedné Pannának. Már egyszerűen annak is örülne, hogy Panna jókedvű és boldog.

A hét során a gyerekek megbeszélték a szüleikkel, hogy ezúttal Marci is elmegy Dédihez Pannáékkal. Azt természetesen nem kötötték a felnőttek orrára, hogy mit szeretnének ott. Néma izgalommal várták a pillanatot, amikor keresgélni kezdhetnek a padláson, de előbb fel kellett jutniuk. Dédi süteménnyel várta őket, és a falatozás után Panna nem tétovázott sokáig, hamar megkérdezte, felmehetnek-e.

– Miért? – ráncolta a homlokát apa.

– Hátha vannak fent régi karácsonyfadíszek – felelte Panna. – Nagyapa mindig azt mondja, tele van a padlás mindenféle ezeréves holmival.

– Annál azért kicsit fiatalabbak – kuncogott Dédi –, de már én magam sem emlékszem, mi minden van ott a dobozokban. Úgy rémlik, még az én szüleim tárgyai is ott lehetnek.

– A padláson hideg és sötét van – vetette ellen apa.

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 4. rész

Panna és Marci vasárnap délelőtt ismét találkoztak az udvaron a hátsó kerítésnél. Panna beszámolt a Dédivel folytatott beszélgetésről, és sajnálkozva állapította meg, hogy nem sok mindent tudott meg. Ám azt sem hallgatta el, hogy szerinte Dédi talán többet tud, csak valamiért nem akarta elmondani neki.

– Akkor hogyan tovább? – kérdezte Marci. – Legközelebb megint beszélsz vele, hátha elárulja azt, amit most nem?

– Nem tudom – biggyesztette a száját Panna. – Egy hétig most nemigen jutok el hozzá. Addig várjunk? És ha utána sem mond semmit? Akkor egy csomó nap elment feleslegesen.

– Van más ötleted? Nekem nem jut más az eszembe – töprengett Marci. – Esetleg… ha több öreggel tudnánk beszélni. Talán valamelyikük többre emlékszik vagy többet elárul.

– Ez jól hangzik, csak hol találunk még öregeket? Neked van dédimamád vagy dédipapád?

– Sajnos nincs, már nem élnek – rázta meg a fejét Marci.

Ebben a pillanatban Panna apukája jelent meg a kertben.

– Panna, gyere, indulunk a régiségvásárba. Keresünk valami kis meglepetést anyának, hátha attól gyorsabban gyógyul – szólt.

Régiségvásár? A két gyerek összenézett. Ugyanarra gondoltak. Épp erre van most szükségük!

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 3. rész

Marci csalódottan nézte, ahogy kinyomtatnak egy komoly, nagyoknak írt kötetből egy oldalt. Hiába tettek színes festéket a gépbe, fekete-fehér lap bukkant elő a végén. Aztán egy mesekönyv részletét tették próbára. Vidám, színes lapok kerültek ki a gépből. Minden gyerek kapott a frissen kinyomtatott oldalból.

– Senki nem érti, mi az oka – mondta a nyomdász. – Rengeteg szakember foglalkozik azzal, hogy a színeket más tárgyakra is át lehessen vinni, kutatók dolgoznak nyomdákban és különleges tudományos intézetekben. De egyelőre hiába a sok erőfeszítés, nem tudni, hogy ezek a festékek miért nem működnek más könyveken és más anyagokon. Úgyhogy ilyen festékek csak a mesekönyveket is készítő nyomdákban találhatók, máshol nincs értelmük, hiszen semmi másra nem használhatók.

Marci elszontyolodva forgatta a papírt, amelyen egy világosbarna mackó piros biciklin kerekezett. Mögötte zöld lombú fák, az út mellett rózsaszín és kék virágok. Szóval ezzel a festékkel nem lehet karácsonyfadíszt színezni – állapította meg magában szomorúan. Pedig a sárga egészen jó lett volna, hasonlított az aranyszínhez, amilyet Pannával szeretnének. Más tervet kell kitalálni. De akkor hol folytassák a nyomozást? – ötlött fel Marciban a kérdés, és gondolatait annyira lefoglalta ez a dilemma, hogy már nem is tudott figyelni a következő teremben arra, hogyan lesz a különálló lapokból könyv.

Délután ismét találkozott Pannával a kerítésnél.

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 2. rész

A fürdés és a fogmosás után Panna még beszélt telefonon az apukájával. Könnyes szemmel tette le. Az anyukája kicsit jobban van, de még szükség van további vizsgálatokra, és az is lehetséges, hogy egy ideig a kórházban kell maradnia. Marci édesanyja megölelte Pannát, majd mielőtt a kislányon úrrá lett volna az elkeseredettség, lekapott egy mesekönyvet a polcról. Következhetett a nap fénypontja minden fakóföldi gyerek számára: a meseolvasás és a könyv lapjain megbújó színes képek.

Anya egy karácsonyi történetnél nyitotta ki a kötetet. A gyerekek csillogó szemmel hallgatták a szeretetről szóló mesét, s kíváncsian pislogtak a lapokra, ahol soha nem látott, színes világ tárult fel. Az egyik oldalon hatalmas illusztráció vonzotta magára tekintetüket: egy feldíszített karácsonyfa. Panna és Marci felkiáltottak meglepetésükben. A fenyő zöld volt, a díszek pirosak, kékek, sárgák, a fa csúcsát pedig egy csodálatos, aranyszínű csillag takarta. Mindketten úgy érezték, még soha nem láttak ilyen szépet. Sokáig nézegették, és arról ábrándoztak, bárcsak ilyen szép karácsonyfa állhatna az ő otthonukban is a közelgő ünnepen. Habár anya folytatta a felolvasást, Marci és Panna gondolatai minduntalan elkalandoztak a meséről.

– Nálunk miért nem lehetnek színes díszek a fán? – kérdezte Marci, bár tudta a választ: Fakóföldön csak a mesekönyvekben látni ilyen csodálatos színeket, a valóságban minden szürke. Még a gyerekek arca és haja is. Legfeljebb fehér és fekete fordulhat még elő.

– De jó lenne egy ilyen szép, zöld fenyő! – sóhajtott Panna.

A gyerekek lefekvés után sem tudták kiverni fejükből a karácsonyfa képét. Feküdtek az ágyban, forgolódtak, ábrándoztak.

– Legalább egy aranyszínű csillagot találnánk valahol – suttogta a sötétben Panna. – Úgy örülnék neki. Nekem az tetszett a legjobban.

– Nekem is – helyeselt Marci. – Vajon honnan lehetne szerezni?

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 1. rész

Furcsa, barátságtalannak tűnő vidék volt Fakóföld. A szürke égbolton szürke felhők úszkáltak, szürke tavak partján szürke fák bólogattak, szürke ruhás gyerekek szaladgáltak a szürke játszótereken. Minden szürke volt, az emberek, az állatok, a növények is, nem beszélve az épületekről, a járművekről és minden egyéb tárgyról. Senki nem emlékezett, hová tűnt a többi árnyalat ebből a különös országból, s mikor kapta – megérdemelten – a Fakóföld nevet. Egyetlen helyen lehetett csupán más színeket látni, mint a szürke: a mesekönyvek lapjain. Ott zöldben pompáztak a bokrok, piros és kék autó robogott az úton, színes ruhákat viseltek a szereplők. Nem véletlen hát, hogy Fakóföldön a gyerekek nagyon kedvelték a mesekönyveket – sőt a felnőttek is. A legtöbb családban nem telhetett el este meseolvasás nélkül.

Viszont a gyerekek között csak a mesekönyvek szeretetében volt ilyen nagy egyetértés. Hagyománynak számított Fakóföldön, hogy a fiúk és a lányok nem szívesen játszottak egymással, sőt amennyire csak lehetett, kerülték a másik nem tagjait. Az ellenségeskedés oka a múlt homályába veszett. Így Fakóföldön még véletlenül sem lehetett együtt játszó vagy beszélgető kisfiúkat és kislányokat látni. Habár a felnőttek próbálták elsimítani az ellentéteket, a gyerekek makacsul tartották magukat az érthetetlen hagyományhoz – amíg fel nem nőttek. Mert utána szinte varázsütésre már ők sem értették, mi kifogásuk volt korábban a másik nem tagjaival szemben.

Fakóföldön az ünnepek is szürkén teltek: szürke díszek lógtak a szürkészöld karácsonyfán, és szürke csomagolópapír rejtette az ajándékokat, húsvétkor minden hímes tojást szürkére festettek – nem is lehetett másfajta festéket kapni a boltokban –, s a tűzijátékok sem számítottak nagy látványosságnak, mert csupán szürke színű petárdákat lőttek a magasba. A november még annál is elképzelhetetlenül szürkébb volt, mint amilyen más tájakon szokott lenni, és az adventi időszakban szürke fények pislogtak a belvárosokban. A karácsonyt ennek ellenére minden gyerek lelkesen várta, mert még ebben a szürke országban is varázslatos hangulat övezte a szeretet ünnepét.

Olvass tovább →