Az aranyszínű karácsonyfadísz 4. rész

Panna és Marci vasárnap délelőtt ismét találkoztak az udvaron a hátsó kerítésnél. Panna beszámolt a Dédivel folytatott beszélgetésről, és sajnálkozva állapította meg, hogy nem sok mindent tudott meg. Ám azt sem hallgatta el, hogy szerinte Dédi talán többet tud, csak valamiért nem akarta elmondani neki.

– Akkor hogyan tovább? – kérdezte Marci. – Legközelebb megint beszélsz vele, hátha elárulja azt, amit most nem?

– Nem tudom – biggyesztette a száját Panna. – Egy hétig most nemigen jutok el hozzá. Addig várjunk? És ha utána sem mond semmit? Akkor egy csomó nap elment feleslegesen.

– Van más ötleted? Nekem nem jut más az eszembe – töprengett Marci. – Esetleg… ha több öreggel tudnánk beszélni. Talán valamelyikük többre emlékszik vagy többet elárul.

– Ez jól hangzik, csak hol találunk még öregeket? Neked van dédimamád vagy dédipapád?

– Sajnos nincs, már nem élnek – rázta meg a fejét Marci.

Ebben a pillanatban Panna apukája jelent meg a kertben.

– Panna, gyere, indulunk a régiségvásárba. Keresünk valami kis meglepetést anyának, hátha attól gyorsabban gyógyul – szólt.

Régiségvásár? A két gyerek összenézett. Ugyanarra gondoltak. Épp erre van most szükségük!

– Apa, Marci is jöhet velünk? – kérdezte Panna váratlanul.

– Ha a szülei megengedik, persze – egyezett bele Panna apukája kissé csodálkozva. Nem tudta, hogy a szomszéd kisfiút is érdeklik a régiségek. Panna anyukája és nagymamája nagyon szerette az ódon holmikat, ezért ők Pannával időnként elmentek a vásárba.

– Mindjárt megkérdem – kiáltotta Marci, és elvágtázott a ház felé.

Hamarosan elégedett mosollyal tért vissza: megengedték a szülei, hogy csatlakozzon. Panna cinkos kacsintással fejezte ki örömét.

A régiségvásáron karácsony előtt sok érdeklődő bámészkodott, vásárolgatott. A gyerekek, hogy ne veszítsék el egymást a nyüzsgésben, kézen fogva haladtak egyik árustól a másikig. Ezen többen hangosan csodálkoztak, ugyanis Fakóföldön nem lehetett együtt sétálgató kisfiúkat és kislányokat látni. Még a testvérek sem tudtak – ha különneműek voltak – békésen meglenni egymás mellett. Panna és Marci számtalan dicséretet bezsebeltek emiatt, s amikor kiderült, hogy még csak nem is testvérek, még nagyobb lett a felnőttek ámulata. Panna apukája is meglepődött a két gyerek közti nagy egyetértésen, bár már feltűnt neki, hogy Panna és Marci milyen jóban vannak mostanában.

A régiségvásáron mindenféle régi tárgyat árusítottak. Edényeket, díszeket, órákat, még biciklit is láttak. Amíg Panna apukája az egyik asztalnál belefeledkezett a régi könyvekbe, a gyerekek megtekintették a közeli eladók portékáit. Egy idősebb hölgy karácsonyfadíszeket is kínált az érdeklődőknek. Láthatóan sok-sok éves, de egytől egyig szürke díszek sorakoztak előtte.

– Meg kellene kérdezni, nincs-e színes dísze – súgta oda Panna Marcinak.

– Igen – bólogatott Marci. – De melyikünk kérdezze meg?

– Szeretnéd? – nézett a kisfiú szemébe Panna.

– Hát… nem merem – vallotta be Marci.

– Akkor majd én – vágta rá Panna határozottan, és a villámgyorsan a tettek mezejére lépett. – Csókolom. Csak szürke díszeket tetszik árulni?

– Hát milyet árulhatnék még? – hökkent meg a néni.

– Mi színes díszt keresünk – jelentette ki Panna bátran.

– Színeset? Mit ki nem találnak ezek a mai gyerekek – motyogta a hölgy. – Nincs színes díszem. Szerintem senkinek nincs.

– Biztos? – kérdezett vissza Panna. – Nagy kár.

– Biztos. Hol lehetne színes díszt vagy színes bármit találni? – felelte a nő, majd elbizonytalanodott. – Ha csak nem… – elhallgatott.

– Ha csak mi? – kapott a szón Panna.

A néni habozott, válaszoljon-e. A két gyerek reménykedő arccal nézett rá, bízva abban, hogy most talán végre megtudnak valamit.

– A padláson még van az édesanyámnak néhány régi doboza. Fogalmam sincs, mi lehet bennük, még nem bontottam ki őket. De ezt csak azért árultam el nektek, mert ilyen rendes gyerekeket, akik kézen fogva mennek és jóban vannak egymással, pedig egyikük lány, másikuk fiú, még nem láttam. A kedvetekért megnézem azokat a dobozokat, hátha találok bennük színes díszt, habár ilyesmit nem szabad árulni. Ha valaki színes tárgyat talál, azt le kell adnia az akadémiai kutatóintézetbe.

A néni egy pillanatra elhallgatott, a gyerekek arcát figyelte. Végül suttogva újra megszólalt.

– Ha találok a padláson színes karácsonyfadíszt, legközelebb elhozom nektek szürke csomagolásba csavarva. De csak kölcsön tudom adni, az ünnep után vissza kell adnotok, hogy el tudjam küldeni a tudósoknak, ahogy a törvény előírja.

Panna és Marci arca felragyogott.

– Nagyon köszönjük – hálálkodtak; immár Marci is meg mert szólalni.

– De ne éljétek még bele magatokat, egyáltalán nem biztos, hogy találok is ott olyasmit, ami nektek kellene – figyelmeztette őket a hölgy.

– Mikor tetszik legközelebb jönni? – érdeklődött Panna udvariasan.

– Két hét múlva lesz ismét régiségvásár, néhány nappal karácsony előtt – hangzott a válasz.

– Olyan sokára? – vágott csalódott képet Marci.

– Sajnos igen – bólogatott a hölgy.

– Köszönjük szépen a segítséget – mondta Panna. – Remélem, két hét múlva is el tudunk jönni.

– Mindenesetre megnézem a padláson lévő dobozokat, most már én is kíváncsi vagyok, mi lehet bennük. Ha találok olyasmit, amit szeretnétek, szívesen kölcsön adom nektek az ünnepre.

Panna apukája időközben vásárolt két régi könyvet, és a gyerekeket kezdte keresni a szemével. Panna észrevette, s gyorsan elköszöntek az idős nénitől.

Amikor hazaértek, a két gyereknek sikerült pár percre négyszemközt maradnia az udvaron.

– Nagyon sok most az a két hét a következő vásárig – jegyezte meg Panna.

– Igen – helyeselt Marci. – Ha pedig a néninek nincs színes dísze, akkor hiába várunk annyi ideig.

– Ráadásul utána alig néhány nap marad karácsonyig, és ha a néni nem talál semmit, már nem lesz időnk máshol keresgélni – folytatta a gondolatmenetet Panna.

Csend ereszkedett közéjük, mindketten a gondolataikba mélyedtek. Ki sem mondott kérdésükre keresték a választ.

– Megvan, mit csináljunk! – csapott hirtelen a homlokára Panna. – Úgy tudom, Dédi padlásán is van egy csomó régi holmi, legalábbis nagyapa gyakran mondogatja, hogy tele van lomokkal, ki kellene már dobálni őket, csak Dédi nem engedi, pedig már ő sem emlékszik rá, mi van fent. Nézzünk szét Dédi padlásán! Jövő hét szombaton biztosan megint megyünk hozzá, gyere te is velünk, hátha neki is van mindenféle régisége, talán még színes holmik is. Akkor nem kell két hétig tétlenül várnunk, és még akár találhatunk is valamit.

– Rendben, ez jó ötlet – bólogatott Marci, és a gyerekekben ismét feléledt a remény, hogy idén sikerül egy kis színt csempészni a karácsonyukba.

Alig várták, hogy végre megint hétvége legyen és felfedezhessék Dédi öreg házának rejtélyes padlását. Ám addig még el kellett telnie néhány dolgos napnak. Panna anyukája pedig még mindig kórházban volt. Habár a kislány édesapjával együtt minden délután meglátogatta, Pannának mégis nagyon hiányzott.