Kacsák, szerelem, filozófia egy mesében

Szerelem, varázslat, királylány, boszorkány, szegény legény – igazi tündérmese „kellékei”. A Szegény Dzsoni és Árnika viszont jóval több ennél. Ahogy Lázár Ervin könyveinél már megszokhattuk, a mese sorai között az élet olyan alapvető kérdései bújnak meg, amelyekre az emberiség ősidők óta keresi a válaszokat. A Szegény Dzsoni és Árnika azonban mindezt úgy teszi, hogy egyetlen pillanatra sem zökkent ki minket a meséből, egyetlen percig sem érezzük didaktikusnak. Az önmagán túlmutató, de sosem szájbarágós mondanivaló lehet az oka annak, hogy gyerek és felnőtt egyaránt élvezi a történet minden sorát.

Kedves ismerősünk ajánlotta figyelmembe ezt az általam korábban nem ismert alkotást akkor, amikor egy másik Lázár Ervin-műről, a Bogármeséről tettem közzé bejegyzést. (Még egyszer köszönjük, Éci! 🙂 ) Karácsonyra megérkezett hozzánk ez a könyv, és az ünnepek utáni időszakban el is olvastuk. Mindketten szerettük: a fiam is, meg én is.

Dzsoni vándorlegényként hódította meg Árnika szívét

Noha egy szerelmespár történetéről van szó, a főszereplőknek izgalmas, vidám kalandokat kell átélniük, míg egymáséi lehetnek, így a fiam egyetlen pillanatra sem tiltakozott, hogy ez „lányos” mese lenne…

Olvass tovább →

Szabó Magda életéről olvastunk

Virág helyett gyerekkönyvet kaptam a névnapomra: A lány, aki szavakkal varázsolt című kötetben található mese azonban valójában nagyon is igaz történet, Szabó Magda életének fő állomásait mutatja be a fiatal olvasóknak. Mivel Szabó Magda a kedvenceim közé tartozik, s debreceniként különösen büszke vagyok a munkásságára, ennek az ajándéknak jobban örültem, mintha egy hatalmas virágcsokorral leptek volna meg. Már abban a pillanatban kíváncsi lettem erre a könyvre, amikor először hallottam róla. Természetesen aztán a fiamon is teszteltem. 🙂

A rajzok egyenrangú társai a szövegnek ebben a bájos kötetben

A Kertész Edina által írt mese úgy tárja elénk a népszerű írónő életét, mely átíveli a viharos huszadik századot, hogy a történet egy mai kisiskolás számára is befogadható legyen. A szöveg kedves, a történet könnyen követhető, a nehéz pillanatokból csak annyit villant fel, amennyi feltétlenül szükséges, de nem terheli a gyerekeket olyan részletekkel, amelyek megemésztéséhez jó eséllyel több történelmi ismeret és élettapasztalat kell. Takács Viktória rajzai rendkívül bájosak, betekintést engednek a száz évvel ezelőtti életbe. A képek ugyanakkor nem csupán kiegészítői, hanem egyenrangú társai a szövegnek.

A kötet végén egy színes, látványos idővonal összegzi Szabó Magda életének fordulópontjait és könyveinek megjelenési dátumát; ezt még az életművet viszonylag jól ismerőként is hasznosnak és szemléletesnek találtam.

Olvass tovább →

Iskolai kalandozás egy egész tanéven át

Nem minden gyerek egyforma várakozással tekint az iskolakezdésre; van, aki lelkes, más szorong, és legszívesebben az óvodában maradt volna, ismét más kíváncsi, mi történik majd a suliban. Így vannak ezzel a Nagy iskoláskönyvem kis főszereplői is.

A Mesék az iskolakezdéshez alcímet viselő kötetet a könyvtárban találtuk, és mivel a fiamnak tetszettek a grafikák és a téma is, ráadásul viszonylag sok, iskolai témájú mesét tartalmaz, természetesen kikölcsönöztük.

A könyv borítóján a főszereplő gyerekek, két lány és két fiú

A kötetben két kislány és két kisfiú első tanévét kísérhetjük végig kedves, rövid történetek segítségével, már a nyári készülődéstől kezdve. (Ezt a koncepciót egyébként nagyon jónak és hasznosnak találtam.) Többek között ott lehetünk a tanévnyitón és az első napon, betekinthetünk a feladataikba, kiderül, mi az órarend és mit jelent hetesnek lenni, együtt örülünk a félévi és év végi bizonyítványaiknak. Az osztályt nem kerüli el az influenzajárvány sem, s megtudjuk azt is, mi történik, ha a tanító néni beteg. Rengeteg programnak is szemtanúi lehetünk: egyebek mellett a farsangnak, a projekthétnek, az osztálykirándulásnak, igazi színházi előadásnak vagy a rókavadászatnak (ami persze nem igazi vadászat, csupán egy játék). A tanító nénik kedvesek, türelmesek, szeretettel fordulnak a gyerekekhez – minden elsősnek ilyen pedagógusokat kívánok.

Olvass tovább →

Apa, gyermeke és kedves bogarak

Régi adósságomat törlesztem ezúttal: arról a könyvről szeretnék most írni, amelyikkel beléptünk Lázár Ervin különleges mesevilágába. A Bogármesét, amelyet a legendás szerző lányával, Lázár Zsófiával együtt alkotott, bő másfél éve olvastuk először.

Mi volt annak az oka, hogy nem készítettem róla hamarabb bejegyzést? Akkor valahogy nem jutott rá időm, és kicsit magam is tanácstalan voltam, mit írjak róla. Mert végigolvastuk a meseregényt, tulajdonképpen szerettük is, de különösebben nagy hatást nem gyakorolt ránk. Sem az akkor öt és fél éves gyerekre, sem rám. Magam sem értettem, miért, hiszen adott volt egy kedves sztori tündéri szereplőkkel és olyan mondanivalóval, amilyennek minden szülő örül. Éreztem, hogy több van benne, mint amennyit az első nekifutás után felfedezni véltem… és be is igazolódott a sejtésem. 🙂

Bogármese
A Szivárványos és a Csillagszemű kettőse a borítón

Olvass tovább →

A Tejúton túl bicikliztünk

Különleges utazáson jártunk december végén úgy, hogy ki sem mozdultunk a lakásból. E nem mindennapi kalandot Berg Juditnak köszönhetjük, a Mesék a Tejúton túlról című könyve ugyanis ott rejtőzött a karácsonyfa alatt, s az ünnep utáni napokban el is olvastuk.

A kiinduló helyzet ismerős lehet, bárhol, bármikor előfordulhat: egy kisfiú és egy kislány összekap egy játszótéren az előbbi biciklijén. A folytatás azonban már nem hétköznapi: a bringa felszáll a két veszekedővel, és a csillagokba repíti őket. A gyerekek hirtelen a Tejúton túl találják magukat, és valahogy meg kell lelniük a hazafelé vezető utat. Ehhez azonban szükséges békét kötniük és megtanulniuk együttműködni, miközben varázslatos vidékeken járnak, furcsa teremtményekkel találkoznak, és nem egyszer bajba kerülnek.

Mesék a Tejúton túlról
Kaland kalandot követ, miközben a gyerekek megtanulnak együttműködni

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 5. rész

Kedden iskola után Panna boldog mosollyal szaladt a kerítéshez, amikor meglátta Marcit.

– Képzeld, kiderült, milyen betegsége van anyának – újságolta. – Apa azt mondta, nincs nagy baj, meg fog gyógyulni, most már kapja a kezelést, és ha minden jól megy, még karácsony előtt hazajöhet.

– Szuper, ez nagyon jó hír – mosolygott Marci vissza, és valóban úgy érezte, hogy tiszta szívből együtt tud örülni Pannával. A kislány egyik karácsonyi kívánsága ezzel talán teljesül, az anyukája felépül, és karácsonykor együtt ünnepelhetnek. De vajon mi lesz a másik vágyával, az aranyszínű dísszel? Marci arra gondolt, hogy bár nagyon szeretne ő is bármi színeset a saját fájukra, ha csak egyet találnának, átengedné Pannának. Már egyszerűen annak is örülne, hogy Panna jókedvű és boldog.

A hét során a gyerekek megbeszélték a szüleikkel, hogy ezúttal Marci is elmegy Dédihez Pannáékkal. Azt természetesen nem kötötték a felnőttek orrára, hogy mit szeretnének ott. Néma izgalommal várták a pillanatot, amikor keresgélni kezdhetnek a padláson, de előbb fel kellett jutniuk. Dédi süteménnyel várta őket, és a falatozás után Panna nem tétovázott sokáig, hamar megkérdezte, felmehetnek-e.

– Miért? – ráncolta a homlokát apa.

– Hátha vannak fent régi karácsonyfadíszek – felelte Panna. – Nagyapa mindig azt mondja, tele van a padlás mindenféle ezeréves holmival.

– Annál azért kicsit fiatalabbak – kuncogott Dédi –, de már én magam sem emlékszem, mi minden van ott a dobozokban. Úgy rémlik, még az én szüleim tárgyai is ott lehetnek.

– A padláson hideg és sötét van – vetette ellen apa.

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 4. rész

Panna és Marci vasárnap délelőtt ismét találkoztak az udvaron a hátsó kerítésnél. Panna beszámolt a Dédivel folytatott beszélgetésről, és sajnálkozva állapította meg, hogy nem sok mindent tudott meg. Ám azt sem hallgatta el, hogy szerinte Dédi talán többet tud, csak valamiért nem akarta elmondani neki.

– Akkor hogyan tovább? – kérdezte Marci. – Legközelebb megint beszélsz vele, hátha elárulja azt, amit most nem?

– Nem tudom – biggyesztette a száját Panna. – Egy hétig most nemigen jutok el hozzá. Addig várjunk? És ha utána sem mond semmit? Akkor egy csomó nap elment feleslegesen.

– Van más ötleted? Nekem nem jut más az eszembe – töprengett Marci. – Esetleg… ha több öreggel tudnánk beszélni. Talán valamelyikük többre emlékszik vagy többet elárul.

– Ez jól hangzik, csak hol találunk még öregeket? Neked van dédimamád vagy dédipapád?

– Sajnos nincs, már nem élnek – rázta meg a fejét Marci.

Ebben a pillanatban Panna apukája jelent meg a kertben.

– Panna, gyere, indulunk a régiségvásárba. Keresünk valami kis meglepetést anyának, hátha attól gyorsabban gyógyul – szólt.

Régiségvásár? A két gyerek összenézett. Ugyanarra gondoltak. Épp erre van most szükségük!

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 3. rész

Marci csalódottan nézte, ahogy kinyomtatnak egy komoly, nagyoknak írt kötetből egy oldalt. Hiába tettek színes festéket a gépbe, fekete-fehér lap bukkant elő a végén. Aztán egy mesekönyv részletét tették próbára. Vidám, színes lapok kerültek ki a gépből. Minden gyerek kapott a frissen kinyomtatott oldalból.

– Senki nem érti, mi az oka – mondta a nyomdász. – Rengeteg szakember foglalkozik azzal, hogy a színeket más tárgyakra is át lehessen vinni, kutatók dolgoznak nyomdákban és különleges tudományos intézetekben. De egyelőre hiába a sok erőfeszítés, nem tudni, hogy ezek a festékek miért nem működnek más könyveken és más anyagokon. Úgyhogy ilyen festékek csak a mesekönyveket is készítő nyomdákban találhatók, máshol nincs értelmük, hiszen semmi másra nem használhatók.

Marci elszontyolodva forgatta a papírt, amelyen egy világosbarna mackó piros biciklin kerekezett. Mögötte zöld lombú fák, az út mellett rózsaszín és kék virágok. Szóval ezzel a festékkel nem lehet karácsonyfadíszt színezni – állapította meg magában szomorúan. Pedig a sárga egészen jó lett volna, hasonlított az aranyszínhez, amilyet Pannával szeretnének. Más tervet kell kitalálni. De akkor hol folytassák a nyomozást? – ötlött fel Marciban a kérdés, és gondolatait annyira lefoglalta ez a dilemma, hogy már nem is tudott figyelni a következő teremben arra, hogyan lesz a különálló lapokból könyv.

Délután ismét találkozott Pannával a kerítésnél.

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 2. rész

A fürdés és a fogmosás után Panna még beszélt telefonon az apukájával. Könnyes szemmel tette le. Az anyukája kicsit jobban van, de még szükség van további vizsgálatokra, és az is lehetséges, hogy egy ideig a kórházban kell maradnia. Marci édesanyja megölelte Pannát, majd mielőtt a kislányon úrrá lett volna az elkeseredettség, lekapott egy mesekönyvet a polcról. Következhetett a nap fénypontja minden fakóföldi gyerek számára: a meseolvasás és a könyv lapjain megbújó színes képek.

Anya egy karácsonyi történetnél nyitotta ki a kötetet. A gyerekek csillogó szemmel hallgatták a szeretetről szóló mesét, s kíváncsian pislogtak a lapokra, ahol soha nem látott, színes világ tárult fel. Az egyik oldalon hatalmas illusztráció vonzotta magára tekintetüket: egy feldíszített karácsonyfa. Panna és Marci felkiáltottak meglepetésükben. A fenyő zöld volt, a díszek pirosak, kékek, sárgák, a fa csúcsát pedig egy csodálatos, aranyszínű csillag takarta. Mindketten úgy érezték, még soha nem láttak ilyen szépet. Sokáig nézegették, és arról ábrándoztak, bárcsak ilyen szép karácsonyfa állhatna az ő otthonukban is a közelgő ünnepen. Habár anya folytatta a felolvasást, Marci és Panna gondolatai minduntalan elkalandoztak a meséről.

– Nálunk miért nem lehetnek színes díszek a fán? – kérdezte Marci, bár tudta a választ: Fakóföldön csak a mesekönyvekben látni ilyen csodálatos színeket, a valóságban minden szürke. Még a gyerekek arca és haja is. Legfeljebb fehér és fekete fordulhat még elő.

– De jó lenne egy ilyen szép, zöld fenyő! – sóhajtott Panna.

A gyerekek lefekvés után sem tudták kiverni fejükből a karácsonyfa képét. Feküdtek az ágyban, forgolódtak, ábrándoztak.

– Legalább egy aranyszínű csillagot találnánk valahol – suttogta a sötétben Panna. – Úgy örülnék neki. Nekem az tetszett a legjobban.

– Nekem is – helyeselt Marci. – Vajon honnan lehetne szerezni?

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 1. rész

Furcsa, barátságtalannak tűnő vidék volt Fakóföld. A szürke égbolton szürke felhők úszkáltak, szürke tavak partján szürke fák bólogattak, szürke ruhás gyerekek szaladgáltak a szürke játszótereken. Minden szürke volt, az emberek, az állatok, a növények is, nem beszélve az épületekről, a járművekről és minden egyéb tárgyról. Senki nem emlékezett, hová tűnt a többi árnyalat ebből a különös országból, s mikor kapta – megérdemelten – a Fakóföld nevet. Egyetlen helyen lehetett csupán más színeket látni, mint a szürke: a mesekönyvek lapjain. Ott zöldben pompáztak a bokrok, piros és kék autó robogott az úton, színes ruhákat viseltek a szereplők. Nem véletlen hát, hogy Fakóföldön a gyerekek nagyon kedvelték a mesekönyveket – sőt a felnőttek is. A legtöbb családban nem telhetett el este meseolvasás nélkül.

Viszont a gyerekek között csak a mesekönyvek szeretetében volt ilyen nagy egyetértés. Hagyománynak számított Fakóföldön, hogy a fiúk és a lányok nem szívesen játszottak egymással, sőt amennyire csak lehetett, kerülték a másik nem tagjait. Az ellenségeskedés oka a múlt homályába veszett. Így Fakóföldön még véletlenül sem lehetett együtt játszó vagy beszélgető kisfiúkat és kislányokat látni. Habár a felnőttek próbálták elsimítani az ellentéteket, a gyerekek makacsul tartották magukat az érthetetlen hagyományhoz – amíg fel nem nőttek. Mert utána szinte varázsütésre már ők sem értették, mi kifogásuk volt korábban a másik nem tagjaival szemben.

Fakóföldön az ünnepek is szürkén teltek: szürke díszek lógtak a szürkészöld karácsonyfán, és szürke csomagolópapír rejtette az ajándékokat, húsvétkor minden hímes tojást szürkére festettek – nem is lehetett másfajta festéket kapni a boltokban –, s a tűzijátékok sem számítottak nagy látványosságnak, mert csupán szürke színű petárdákat lőttek a magasba. A november még annál is elképzelhetetlenül szürkébb volt, mint amilyen más tájakon szokott lenni, és az adventi időszakban szürke fények pislogtak a belvárosokban. A karácsonyt ennek ellenére minden gyerek lelkesen várta, mert még ebben a szürke országban is varázslatos hangulat övezte a szeretet ünnepét.

Olvass tovább →