Különleges utazáson jártunk december végén úgy, hogy ki sem mozdultunk a lakásból. E nem mindennapi kalandot Berg Juditnak köszönhetjük, a Mesék a Tejúton túlról című könyve ugyanis ott rejtőzött a karácsonyfa alatt, s az ünnep utáni napokban el is olvastuk.
A kiinduló helyzet ismerős lehet, bárhol, bármikor előfordulhat: egy kisfiú és egy kislány összekap egy játszótéren az előbbi biciklijén. A folytatás azonban már nem hétköznapi: a bringa felszáll a két veszekedővel, és a csillagokba repíti őket. A gyerekek hirtelen a Tejúton túl találják magukat, és valahogy meg kell lelniük a hazafelé vezető utat. Ehhez azonban szükséges békét kötniük és megtanulniuk együttműködni, miközben varázslatos vidékeken járnak, furcsa teremtményekkel találkoznak, és nem egyszer bajba kerülnek.
Sok ötlet jellemzi a hét részből álló történetet, melyből egyszerre – a rendelkezésünkre álló időtől függően – egyet vagy kettőt olvastunk el. A fiam láthatóan érdeklődve, izgatottan várta, mi lesz a következő kaland, és a főszereplők hogyan keverednek ki az éppen aktuális kalamajkából.
Mindkettőnknek tetszett a mese, én csupán a befejezést találtam valahogy kurtának. Ugyanakkor abban sem vagyok biztos, hogy bővebbre kellett volna ereszteni, mert akkor talán túlírta volna a szerző. Tehát – bevallom – úgy volt furcsa érzésem a gyerekek hazajutásával kapcsolatban, hogy magam sem tudom, hogyan lenne érdemes másképp megalkotni… 🙂
Gévai Csilla illusztrációi egyedi hangulatot árasztanak; ez a stílus jellemzően vagy nagyon bejön valakinek, vagy egyáltalán nem tetszik. A fiam a kőember rajzára csodálkozott rá, akivel a szövegben hamarabb találkoztunk, majd lapozás után egy jókora képen is megjelent. Annyit kérdezett a gyermekem: „Így néz ki?” Mint kiderült, nem ilyennek képzelte.
Az ajánlás szerint nagyobb ovisoknak és kisiskolásoknak szánják a Pagony Kiadó gondozásában megszületett kötetet, magam is e korosztálynak javasolnám.