Kedves ismerős a karácsonyfa alatt

Nincs okom panaszra: 2019-ben is rengeteg klassz könyvet olvastunk a gyermekemmel. 🙂 Sokról írtam a blogon, néhánnyal pedig még adós vagyok, mert az utolsó hetekben – novemberben, decemberben – nem jutott rá időm. De ami késik, nem múlik. 🙂

2019 legnagyobb kedvence nálunk egyértelműen Berg Judit Lengemesék sorozata volt. Füttyös Vilkó kalandjait többször is elolvastuk, ami azért nagy szó, mert összesen körülbelül négyszáz oldalról van szó, ami óvodások esetében igen jelentős terjedelem. Sőt egyszer a kiegészítő Lengekalendáriumot is kivettük a könyvtárból, így azzal is megismerkedtünk. Vilkó és társai történetét nagyon élvezte a hatéves fiam, de mi tagadás, én is. (Szerencsére, mert így a felolvasás minden alkalommal jó móka volt mindkettőnknek.)  🙂

A karácsonyfa alatt, az új mesekönyvek mellett ezúttal egy Lengemesék DVD is rejtőzött szépen becsomagolva, és reméltem, hogy a rajzfilm nem okoz csalódást a remekül sikerült kötetek után. Karácsonykor az egyik, kuckózós délutánon megnéztük, és nem bántuk meg. A könyvekben megszokott képi világ köszönt vissza a képernyőn, a tavaszi és nyári történetek – az első két könyv tartalma – elevenedtek meg, kellemes tempóban, finom érzékkel átadva. Számomra egészen hasonló volt ahhoz a filmhez, ami a fejemben játszódott minden felolvasáskor, de a gyermekem is teljes beleéléssel figyelte a képkockákat, láthatóan nem okozott törést, hogy a jól ismert figurák immár mozogtak, beszéltek – életre keltek.

Füttyös Vilkó és a Lengemesék ezúttal DVD-n elevenedtek meg

Bízom abban, hogy az új esztendőben is lesznek fantasztikus közös olvasmányélményeink. Kíváncsian várom a kezünkbe kerülő gyerekkönyveket, és magam is szeretnék minél több történetet és bejegyzést írni (ez persze állandóan így van, mindig szeretnék többet írni, mint amennyire időm és energiám jut). Számos terv és ötlet lapul a tarsolyomban, reményeim szerint többet is sikerül valóra váltani az előttünk álló évben.

Köszönöm, hogy velünk voltatok 2019-ben, 2020-ban is olvassatok velünk mesét és könyvajánlókat, illetve azzal kapcsolatos írásokat, ötleteket, hogyan szerettessük meg a gyerekekkel a könyvek világát. 😉