Szerelem, varázslat, királylány, boszorkány, szegény legény – igazi tündérmese „kellékei”. A Szegény Dzsoni és Árnika viszont jóval több ennél. Ahogy Lázár Ervin könyveinél már megszokhattuk, a mese sorai között az élet olyan alapvető kérdései bújnak meg, amelyekre az emberiség ősidők óta keresi a válaszokat. A Szegény Dzsoni és Árnika azonban mindezt úgy teszi, hogy egyetlen pillanatra sem zökkent ki minket a meséből, egyetlen percig sem érezzük didaktikusnak. Az önmagán túlmutató, de sosem szájbarágós mondanivaló lehet az oka annak, hogy gyerek és felnőtt egyaránt élvezi a történet minden sorát.

Kedves ismerősünk ajánlotta figyelmembe ezt az általam korábban nem ismert alkotást akkor, amikor egy másik Lázár Ervin-műről, a Bogármeséről tettem közzé bejegyzést. (Még egyszer köszönjük, Éci! 🙂 ) Karácsonyra megérkezett hozzánk ez a könyv, és az ünnepek utáni időszakban el is olvastuk. Mindketten szerettük: a fiam is, meg én is.

Noha egy szerelmespár történetéről van szó, a főszereplőknek izgalmas, vidám kalandokat kell átélniük, míg egymáséi lehetnek, így a fiam egyetlen pillanatra sem tiltakozott, hogy ez „lányos” mese lenne…

Ahogy Lázár Ervin más könyveiben is tapasztalhattuk, apa és lánya kerekíti a történetet – a gyermek kéri az elején édesapját, hogy írjon neki mesét –, s a továbbiak során rendszeresen belehallgathatunk beszélgetésükbe. A gyerek felteszi kérdéseit a sztorival kapcsolatban, az apa megválaszolja; értékelik, értelmezik, mi és miért történt – mindezt pedig olyan hitelesen és kedvesen, hogy szinte fülünkbe cseng a gyermek vékonyka hangja. A mesélő lányában ugyanazok a kérdések fogalmazódnak meg, amelyek valószínűleg az én gyermekemben, sőt úgy általában a gyermekek túlnyomó többségében is. Az írott szövegben egyébként elég jól, egyértelműen elkülönülnek ezek a részek a mese folyamától, felolvasáskor viszont egy picit ügyeskedni kell a hangunkkal és a hangsúlyozással, hogy a hallgató gyereknek is világos legyen, hogy most egy pillanatra megálltunk a történetben, és mások beszélnek.

Miközben izgulunk, hogy megtörjön a varázslat, és Dzsoni meg Árnika összeházasodhasson, olyan fontos témákról esik szó, mint szabadság, tehetség, bizalom, szeretet, kedvesség, akarat és őszinte, igaz szerelem. Fejezetről fejezetre filozofikus kérdésekbe botlunk, de ezek a mese és a gyerekek nyelvén vannak megfogalmazva, s csak az adott napi rész befejezésekor töprengtem el én is, milyen hihetetlenül jó kérdések merültek fel, és mennyit lehet(ne) ezekről beszélgetni.

Habár találkozunk furcsa, sőt rosszindulatú szereplőkkel is, ebben a mesében végül tényleg minden jóra fordul. Nem csupán a szerelmespár kelhet végre egybe, hanem a rablóbandából menő focicsapat lesz, a gonosz boszorkányból kedves, fejkendős öregasszony, aki a főszereplők gyermekét dajkálja, és kivétel nélkül minden szereplőnek megnyugtatóan rendeződik a sorsa.

A mi kiadásunk a Móra Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2020-ban. Molnár Jacqueline sajátos stílusú, vidám színvilágú illusztrációi kísérik a nyolc fejezetre tagolt szöveget. Nagy segítség – felnőttként is – a kötet végén található szójegyzék, mert Lázár Ervinnek ez a kötete is fantasztikus szókincset vonultat fel. Az Utószóból pedig kiderül, honnan kapta nevét az egyik szereplő, Rézbányai Győző – Lázár Ervin egyik barátja nevének kifordításával alkotta. Kőbányai György röviden, de barátságos hangnemben emlékezett meg Lázárról.

A kiadó 8 éves kortól ajánlja a művet, mi egy egészen picit hamarabb olvastuk, nem okozott gondot. Kisiskolás kortól bátran javaslom – egészen 99 éves korig. Vagy még azon is túl.