Kacsák, szerelem, filozófia egy mesében

Szerelem, varázslat, királylány, boszorkány, szegény legény – igazi tündérmese „kellékei”. A Szegény Dzsoni és Árnika viszont jóval több ennél. Ahogy Lázár Ervin könyveinél már megszokhattuk, a mese sorai között az élet olyan alapvető kérdései bújnak meg, amelyekre az emberiség ősidők óta keresi a válaszokat. A Szegény Dzsoni és Árnika azonban mindezt úgy teszi, hogy egyetlen pillanatra sem zökkent ki minket a meséből, egyetlen percig sem érezzük didaktikusnak. Az önmagán túlmutató, de sosem szájbarágós mondanivaló lehet az oka annak, hogy gyerek és felnőtt egyaránt élvezi a történet minden sorát.

Kedves ismerősünk ajánlotta figyelmembe ezt az általam korábban nem ismert alkotást akkor, amikor egy másik Lázár Ervin-műről, a Bogármeséről tettem közzé bejegyzést. (Még egyszer köszönjük, Éci! 🙂 ) Karácsonyra megérkezett hozzánk ez a könyv, és az ünnepek utáni időszakban el is olvastuk. Mindketten szerettük: a fiam is, meg én is.

Dzsoni vándorlegényként hódította meg Árnika szívét

Noha egy szerelmespár történetéről van szó, a főszereplőknek izgalmas, vidám kalandokat kell átélniük, míg egymáséi lehetnek, így a fiam egyetlen pillanatra sem tiltakozott, hogy ez „lányos” mese lenne…

Olvass tovább →

Ezek voltak a kedvenceink 2020-ban

Bár a 2020-as év sok tekintetben nagyon más volt, mint amire számítottunk, idén is sokat olvastunk a fiammal. Azaz pontosabban sokat olvastam fel a fiamnak, hiszen önállóan még nem megy neki, habár már elkezdte a barátkozást a betűkkel, és látva fejlődését, talán tavasszal már egyedül is megpróbálkozik egy-egy egyszerűbb kötettel. (Persze ha több idő kell neki, mint ahogy most gondolom, az is rendben van.)

Ebben az esztendőben is voltak nagy kedvenceink, ezekből állítottam össze egy rövid, ötös toplistát. Nézzük, mely könyveket olvastuk idén a legszívesebben – természetesen mindegyiket többször is.

Olvass tovább →

Mit olvasunk mostanában?

Az olvasás ebben a furcsa, nehéz esztendőben is az életünk része maradt; ugyanúgy felolvasok a gyermekemnek, és nagyjából ugyanannyit , mint korábban.

Néhány dolog azonban megváltozott idén. Például nem járunk könyvtárba… sajnos. Március elején voltunk utoljára, illetve én nyáron – amikor lehetőség nyílt rá – visszavittem a nálunk lévő köteteket, de nem hoztam újakat (akkoriban nem is lehetett bemenni és válogatni). Bár a könyvtárban nem szokott tömeg lenni, ebben az évben igyekeztünk nélkülözni a megspórolható utakat, s az otthoni könyvkészletből meg tudtuk oldani, hogy mindig legyen olvasnivaló. A fiam gyakran emel le korábban olvasott és általa kedvelt köteteket a polcról, ezeket nem egyszer, hanem sokszor – de mindenképpen többször – olvassuk. Szerencsés módon rendelkezésünkre állnak a férjem és az én gyerekkori könyveim is, így viszonylag nagy a kínálat, és több – körülbelül négy – polcnyi gyerekkönyv van itthon.

Olvass tovább →

Amikor nevetésbe fulladt a versolvasás…

A klasszikussá nemesedő könyvek is lehetnek lebilincselőek, sőt nem véletlenül válik egy-egy alkotás ikonikussá. Ezt magam is újra megtapasztaltam, amikor az utóbbi hetekben elolvastuk Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdő című kötetét. Kétszer is. Először augusztusban (nyáron kapta ezt a művet a gyermekem), majd szeptember végén másodszor, a fiam kérésére.

Mivel a kiadó – a Móra – kilencéves kortól ajánlja ezt a könyvet, picit gondolkodtam azon, megkapja-e már, de mivel az utolsó időszakban az óvodában is találkozott vele, és láthatóan tetszett neki, úgy döntöttem, megpróbálkozunk vele. Ha nem érti, ha még túl nehéz neki, ha nem tetszik, legfeljebb nem olvassuk végig, félretesszük későbbre.

Csodálatos, különleges lények a kötet főszereplői

Végül erre nem volt szükség. Az első betűtől az utolsóig feszült figyelemmel és nagy érdeklődéssel hallgatta. Kedvence a versírós történet lett, amelyen hangosan kacagott – bevallom, ezt a mesét én sem bírtam nevetés nélkül felolvasni, egyszerűen elröhögtem magam a szövegen, ami nem sokszor fordult elő még. Pedig emlékeztem erre a történetre és a sok zagyva költeményre gyerekkoromból. (Másodszor azért már kellő komolyságot tudtam magamra erőltetni.)

Olvass tovább →

Apa, gyermeke és kedves bogarak

Régi adósságomat törlesztem ezúttal: arról a könyvről szeretnék most írni, amelyikkel beléptünk Lázár Ervin különleges mesevilágába. A Bogármesét, amelyet a legendás szerző lányával, Lázár Zsófiával együtt alkotott, bő másfél éve olvastuk először.

Mi volt annak az oka, hogy nem készítettem róla hamarabb bejegyzést? Akkor valahogy nem jutott rá időm, és kicsit magam is tanácstalan voltam, mit írjak róla. Mert végigolvastuk a meseregényt, tulajdonképpen szerettük is, de különösebben nagy hatást nem gyakorolt ránk. Sem az akkor öt és fél éves gyerekre, sem rám. Magam sem értettem, miért, hiszen adott volt egy kedves sztori tündéri szereplőkkel és olyan mondanivalóval, amilyennek minden szülő örül. Éreztem, hogy több van benne, mint amennyit az első nekifutás után felfedezni véltem… és be is igazolódott a sejtésem. 🙂

Bogármese
A Szivárványos és a Csillagszemű kettőse a borítón

Olvass tovább →