Ezek voltak a kedvenceink 2020-ban

Bár a 2020-as év sok tekintetben nagyon más volt, mint amire számítottunk, idén is sokat olvastunk a fiammal. Azaz pontosabban sokat olvastam fel a fiamnak, hiszen önállóan még nem megy neki, habár már elkezdte a barátkozást a betűkkel, és látva fejlődését, talán tavasszal már egyedül is megpróbálkozik egy-egy egyszerűbb kötettel. (Persze ha több idő kell neki, mint ahogy most gondolom, az is rendben van.)

Ebben az esztendőben is voltak nagy kedvenceink, ezekből állítottam össze egy rövid, ötös toplistát. Nézzük, mely könyveket olvastuk idén a legszívesebben – természetesen mindegyiket többször is.

5. Fésűs Éva: A palacsintás király. A palacsinta már önmagában is jól hangzik, Fésűs Éva pedig egy népmesei elemekből merítő, de általános mondanivalót közvetítő meseregényt hozott össze a falánk király, a kapzsi főszakács, az okos udvari bolond, a változást sürgető királyfi és a talpraesett parasztlány főszereplésével.

4. Annette Herzog: Na de ki kérdez egy kandúrt? Szintén meseregény, tavaszi nagy favoritunk. Egyszerre volt szórakoztató, izgalmas, vicces és tanulságos. Macskakedvelőknek kötelező; Arisztotelész cica ízig-vérig kandúr, a szerző feltehetően maga is macskagazdi lehet, remekül megfestette a karaktert.

3. Vadadi Adrienn: Leszel a padtársam? Mivel a fiam 2020 szeptemberében kezdte az iskolát, természetesen nem hiányozhattak az ezzel kapcsolatos olvasmányok. Közülük Vadadi Adrienn könyve tetszett neki a legjobban, amelyben az ovis sorozatból már megismert szereplők segítségével bepillanthattunk az iskolai hétköznapokba.

2. Lázár Ervin: A Négyszögletű kerek erdő. Lázár Ervin klasszikusa tele van furcsa, de bájos szereplőkkel, képzelettel, szeretettel, humorral, pszichológiai alapvetésekkel. Felnőtt és gyerek számára is élvezhető és értékes alkotás. Szókincse rendkívül gazdag, számomra is fontos mankónak bizonyult a könyv végén található szójegyzék.

1.Berg Judit: Két kis dínó sorozata. A széria első kötetét tavaly karácsonykor kapta meg a fiam, és akkora sikert aratott, hogy a következő hónapokban még két részt megvettem neki, Mikulásra pedig jött a negyedik, karácsonyra az ötödik könyv. Jelenleg a negyedik kötetet olvassuk (minden új darab érkezésekor ismét elolvastuk a már meglévőket is – most is). Dínós, szórakoztató, vicces, izgalmas, időutazós, és lopva sok mindent megtanít a dinoszauruszokról, Budapestről, valamint több történelmi korszakról. A fiam legnagyobb kedvence Trikó és Nyamm, a két kis dínó volt idén.

Remélem, jövőre is sok remek gyerekkönyvet olvashatunk. Együtt és akár már önállóan is. 🙂

Tartsatok velünk 2021-ben is, olvassatok mesét – és a blogot. 🙂