Milyen tantárgyakat tanulnak az elsősök? Hogyan telik egy napjuk? Milyen feladatokat oldanak meg? Mi lesz, ha egy osztálytársuk megbetegszik a suliban? Ezekre és még egy sor hasonló kérdésre választ kaphatnak az iskolakezdésre készülő gyerekek Vadadi Adrienn Leszel a padtársam? című könyvéből. A kötetben a szerző óvodás sorozatának (mi is olvastuk például a Leszel a barátom?, Három szülinapi torta, Ákos óvodába megy című részeit) jól ismert szereplőit kísérhetjük el az első sulis hónapokra.

A gyerekek mindannyian más személyiségek: Eszti sokat tud, de nagyképű, Lea fontoskodó, Maja félénk, Peti laza és nagyfiús. Sokfélék, és ebből érdekes szituációk alakulnak ki. Mint a való életben. Közben a mesét hallgató gyerekek képet kaphatnak az iskolai rendről (ha mondani szeretnél valamit, jelentkezni kell), mindennapokról (mi történik a szünetekben), az iskolai feladatokról (postás játék szavakat tartalmazó cédulákkal) és a tananyagról (egészséges ételek). A tanító néni pedig nagyon kedves és türelmes, ugyanakkor határozott; kiváló érzékkel igyekszik közösséggé kovácsolni az osztályt. Csak azt sajnálom kicsit, hogy nincs neve, igazi keresztneve – bár ez nem lepett meg, hiszen Vadadi Adrienn ovis könyveiben az óvónő is csupán óvó néni volt, keresztnév nélkül. Valószínűleg szerették volna a személyét ezzel kicsit háttérbe húzni, bennem ugyanakkor okozott hiányérzetet.

Az iskolai légkör barátságos, támogató, szeretetteljes, a könyv kiválóan alkalmas arra, hogy kedvet csináljon az iskolához. Talán kissé idealizált is, de ez egyáltalán nem baj, hiszen senki sem akarja már a kezdés előtt elvenni a gyerek kedvét az iskolától.

A fiam jókat kuncogott a Malackodás az ebédlőben című fejezet előbb finnyáskodó, majd az asztal körül jókora disznóólat csináló lányain (akiknek végül fel kellett takarítaniuk), én pedig A legmenőbb cserejátékos című mesét szerettem legjobban ebben a kötetben. Árpit két testvérével együtt nehéz anyagi körülmények között neveli az édesanyja, ráadásul egyik karja születése óta rövidebb, mint a másik. Senki nem játszik vele, focizni sem veszik be a fiúk. Aztán kiderül, sokkal jobban ért a labdarúgáshoz, mint ők… A történet kapcsán kicsit elbeszélgettünk a gyermekemmel arról, hogy mindenkinek vannak értékei, s hogyan, mi alapján érdemes megítélni az embereket.

A Pagony Kiadónál 2018-ban megjelent könyv tizenöt – többoldalas, de nem túl hosszú – mesét tartalmaz. Az illusztrációkat Pásztohy Panka készítette, a figurák kedvesek, engem csupán az zavart kicsit, hogy a felnőttek arca nagyon hasonló a gyerekekéhez, csak a méret jelzi a korkülönbséget. A fiam pedig azt tette szóvá a borítót nézegetve, hogy túl nagy a rajzolt gyerkőcök feje. Ez azonban már csak pici kukacoskodás részünkről. A képek mindenesetre vidámak, élettel teliek, és illenek a könyvhöz, amely remek választás, ha az iskolakezdésre szeretnénk ráhangolni gyermekünket.