Hogyan keltsük fel az örökmozgó totyogók érdeklődését a könyvek iránt? Mindenképpen érdemes néhány lapozgatót beszerezni számukra – és fontos, hogy ezek lehetőleg olyan témákat mutassanak be, amelyek várhatóan felkeltik a gyerkőc figyelmét. Az én fiam egészen piciként (is) szerette a járműveket, így nekünk több autós, munkagépes könyvecskénk is volt., és szívesen is böngészgette ezeket.

Ma már találni olyan köteteket is, amelyek illatosak vagy hangot adnak ki, így több érzékszervet is bekapcsolnak az „olvasásba”. A mi polcunkon pedig egy ujjvezető lapozgató tanyázik, amely a tapintást és a finommotorikát fejleszti. A könyvecske – mi másról? – természetesen járművekről szól, a címe: Nézd, merre megy a kicsi kocsi! Szabó T. Anna kedves versikéi kísérik a képeket, amelyeken egyfajta „vágat” található, mely hol az úton, hol egy-egy sziluetten, hol alkatrészeken vezeti végig az apró ujjacskákat. (De bevallom, én felnőttként is szívesen kipróbáltam az ujjvezető funkciót.)
A kiadványt másfél éves kortól ajánlják a borító szerint, emlékeim szerint körülbelül ennyi idős korában kapta a fiam. Először meg kellett neki mutatni, hogy a nézegetésen kívül hogyan használható még e könyv, ám aztán később lelkesen aknázta ki a plusz funkciót, amíg én felolvastam a rövid szöveget. Gyakran vettük elő ezt a kötetet – szerencsére remekül bírta a strapát, köszönhetően a vastag kartonnak és a jó minőségű kivitelezésnek.

A Tessloff Babilon e praktikus és kedves, 2014-es kiadványa jelenleg sajnos nem kapható – legalábbis a legismertebb webshopokban és a kiadó oldalán nem találtam meg rendelhetőként –, de amennyiben lehetőség nyílik a beszerzésére, járműkedvelő apróságoknak bátran ajánlom. A Móra Kiadó kínálatában azonban nemrég rábukkantam egy hasonló jellegű, szintén ujjvezető kötetre, Vidám barátok a címe. De választhatunk tekergetős, illatos vagy akár hangot kiadó lapozgatót is.
Habár az extra funkciót kínáló könyvek drágábbak, nem kell rengeteget bevásárolni belőlük: egy-két, többféle érzékszervre ingert gyakorló kötet is segíthet abban, hogy a gyermek közelebb kerüljön a könyvek világához, és ezek után már a „sima” kiadványokat is nagyobb érdeklődéssel fogadja.