Menjünk Timmel az erdőbe!

Ha a gyermek szereti az erdőt, azért, ha pedig nem, akkor azért érdemes a kezébe adni – vagy akár közösen (fel)olvasni – Tim Hogenbosch és Jan Paul Schutten Tim, az erdőjáró című kötetét. A két szerző olyan szeretettel és kedvességgel mutatja be nekünk az erdőrajongó kisfiú életét és magát az erdőt, hogy az ember garantáltan ki akar költözni a városból a végére… 🙂

Tim persze nagy előnyben van hozzánk képest: édesapja igazi erdész, és valóban egy erdő közelében laknak. A kisfiú iskolába járás mellett gyakorlatilag kitanulja apja szakmáját, ahogy bebarangolja az erdőt vele vagy akár egyedül. S nem csak ő, mi is rengeteget megtudhatunk a kötetből: például arról, mi a teendő, ha sérült madarat találunk, hogyan kell viselkedni az erdőben, vagy miért nem szabad ott a kutyákat szabadon engedni.

Tim csodálatosan szoros kapcsolatban él a természettel

A könyv nagyjából egy évet ölel fel, rövid, nagyon kedves és humoros történeteken keresztül kapunk bepillantást a tiszteletbeli erdész kisfiú életébe. Láthatjuk, hogyan tesz szert egy hozzá hasonlóan erdőkedvelő barátra – aki ráadásul lány – és egy szárnyas társra Karcsi, a csóka „személyében”. A szülei elképesztően jó fejek – bárcsak én is ilyen lennék! –, lazaságuk mellett sok szeretettel és odafigyeléssel fordulnak nem csak Tim, hanem általában az emberek és természetesen az élővilág felé is.

Olvass tovább →

Kacsák, szerelem, filozófia egy mesében

Szerelem, varázslat, királylány, boszorkány, szegény legény – igazi tündérmese „kellékei”. A Szegény Dzsoni és Árnika viszont jóval több ennél. Ahogy Lázár Ervin könyveinél már megszokhattuk, a mese sorai között az élet olyan alapvető kérdései bújnak meg, amelyekre az emberiség ősidők óta keresi a válaszokat. A Szegény Dzsoni és Árnika azonban mindezt úgy teszi, hogy egyetlen pillanatra sem zökkent ki minket a meséből, egyetlen percig sem érezzük didaktikusnak. Az önmagán túlmutató, de sosem szájbarágós mondanivaló lehet az oka annak, hogy gyerek és felnőtt egyaránt élvezi a történet minden sorát.

Kedves ismerősünk ajánlotta figyelmembe ezt az általam korábban nem ismert alkotást akkor, amikor egy másik Lázár Ervin-műről, a Bogármeséről tettem közzé bejegyzést. (Még egyszer köszönjük, Éci! 🙂 ) Karácsonyra megérkezett hozzánk ez a könyv, és az ünnepek utáni időszakban el is olvastuk. Mindketten szerettük: a fiam is, meg én is.

Dzsoni vándorlegényként hódította meg Árnika szívét

Noha egy szerelmespár történetéről van szó, a főszereplőknek izgalmas, vidám kalandokat kell átélniük, míg egymáséi lehetnek, így a fiam egyetlen pillanatra sem tiltakozott, hogy ez „lányos” mese lenne…

Olvass tovább →

Melyik kicsi ne szeretne nagy lenni?

Olyan könyvet olvastunk nemrég, amelyikkel már próbálkoztam a fiamnál egy-két éve. Akkor az első mondatig sem jutottunk el, valahogy nem tetszett meg neki az 1982-ben kiadott és kissé megviselt állapotban lévő – a gerincén már ragasztott – kötet. Nem derült ki, hogy az illusztrációk stílusa nem jött-e be neki, vagy a könyv éltes kora riasztotta-e el, mindenesetre hiába lapoztam bele, és hasztalan próbáltam neki kedvet csinálni, azt mondta, mást olvassunk. Tiszteletben tartottam a kérését, nem erőltettem a dolgot, visszatettem a kötetet a helyére, és kerestünk valami mást. De bíztam abban, hogy talán kap Csipike – merthogy Fodor Sándor alkotásáról, a Csipike, az óriás törpéről van szó – még esélyt valamikor.

Az én kötetem már megviselt állapotban van, csúnyácska, házi ragasztással

Szerencsére beigazolódott a várakozásom. Kora nyáron – amikor visszatérhetett az oviba a fiam – ő maga említette meg a könyvet. Persze nem emlékezett a korábbi kis közjátékunkra: az óvodában olvastak fel nekik ebből a történetből, és – úgy tűnik – megtetszett neki. Én csak leemeltem a polcról a régi könyvet, amely még az enyém volt, és annyit kérdeztem tőle: ez volt az? Ő pedig kissé csodálkozó szemmel válaszolta, hogy igen. (Az oviban ugyanaz a kiadás van meg…) Az „alapozás” segített, a gyermekem már teljesen nyitott volt Csipike történetére. Így most ősszel – amikor éppen befejeztünk egy másik kötetet, és még nem volt meg az új kiszemelt – én javasoltam egyik estére olvasmánynak. (Azt persze tudtam, hogy több alkalom lesz ez, hiszen nem rövid kötetecskéről van szó.) S a fiam lelkesen fogadta, és élvezettel hallgatta a mesét.

Olvass tovább →