Új kedvenc született: a kisiskolás Nicolas és haverjai hatalmas sikert arattak a fiamnál.
Kicsit vissza kell szaladnunk az időben: A kis Nicolas nyaral című kötetet általános iskolás koromban én is imádtam, szinte szó szerint rongyosra olvastam, ma már rengeteg lap kijár belőle – de ma is ott van a polcomon. Sőt ötödéves egyetemista koromban az egyetemi könyvesboltban ráakadtam még egy Nicolas-kötetre, és az utolsó félévi jegyzettámogatásomból – amikor tankönyvre már nem volt szükségem – meg is vásároltam a gyerekkori emlékek alapján. A Nicolas-nak gondjai vannak ugyan már nem gyakorolt rám akkora hatást, mint korábban a nyaralós könyv, de ennek az is lehetett az oka, hogy időközben felnőttem. 🙂 Viszont ezzel együtt is szerettem.
Amikor február végére elfogytak a karácsonyra kapott olvasnivalók, arra gondoltam, talán ideje a fiamnak bemutatni Nicolas-t és barátait. Nicolas-ék jöttek, láttak és győztek, a férjem jegyezte meg, hogy könyv még nem volt ekkora hatással a gyermekünkre, aki lefekvéskor is Nicolas-ék aznap olvasott kalandjairól beszélt. Korábban ilyen – hogy a hallott történetről áradozik az apjának és nekem is – még nem fordult elő. A hatás mindkét kötet esetében ugyanaz volt, és amikor a második végére értünk, a fiam nagyon sajnálta, hogy nincs belőle több. Utánanéztem, de sajnos jelenleg nem lehet kapni Nicolas kalandjait magyarul (pedig vannak további részek), legfeljebb antikvár kötetekre vadászhatunk, vagy majd megnézzük a könyvtárban, ha egyszer újra eljutunk oda.
Az alkotásokat a francia Sempé–Goscinny szerzőpáros jegyzi, Jean-Jacques Sempé készítette az illusztrációkat, René Goscinny (képregényíró és humorista, neki köszönhetjük Asterixet és Lucky Luke-ot is) írta a szöveget.
A történetek viccesek, vagányak, szókimondóak; jellemző, hogy nem púderezik szebbre a világot a valóságosnál; vagyis apa és anya gyakran összekapnak, a felnőttek sokszor idegesek, a fiúk és a lányok pedig nem jönnek ki egymással.
Felnőttként, szülőként viszont látok olyan részeket, amelyek most már kevésbé tetszenek, sőt bevallom, ott, ahol Nicolas öngyilkossággal fenyegetőzik, átköltöttem a szöveget, és úgy olvastam fel, hogy világgá akar menni, mert szülőként riasztó volt, hogy egy gyerek azzal fenyegetőzik egy ifjúsági könyvben, hogy megöli magát – mindezt általában azért, hogy az történjen, amit ő szeretne. (Ilyen azért szerencsére csak egy-két esetben fordul elő a könyvekben.)
Azt a fiam is megjegyezte, hogy ezek a gyerekek folyton sírnak és verekednek (tényleg így van…), és hozzáteszem, sokszor a felnőttek viselkedése is hagy kívánnivalót maga után (például az édesapa és a szomszéd beszélgetése, vagy amikor anya úgy foglalja le a nyaralást, hogy azt már kész tényként jelenti be).
Még egy dolog feltűnt nekem most, amit gyerekként nem vettem észre: a hagyományos családmodell totális megjelenése. Anya rendszerint a konyhában készíti a vacsorát, apa pedig a munkából hazaérve ül a fotelben, és szeretné elolvasni az újságját – ami nem mindig sikerül. Ma már ez a skatulyázás nagyon közhelyesnek tűnik, de ne felejtsük el, e könyvek eredetije a hatvanas évek elején született. Hozzáteszem, nekem mindvégig az volt az érzésem, hogy a felnőttek és világuk kissé karikatúraszerűen jelennek meg.
Ami miatt viszont telitalálatnak bizonyult e két kötet: a történetek tele vannak poénokkal, nagyon mulatságosak (felnőttnek és gyereknek egyaránt), könnyedek, fordulatosak és remekül vannak megírva. Felnőttként pedig sokszor csak bólogattam, hogy ez tényleg így szokott lenni… A vidám rajzok stílusukban kiválóan illeszkednek a szöveghez, méltó kísérői a sztoriknak.
Igazi olvasmányélménynek bizonyult a fiamnak, és jómagam is mosolyogva követtem újra végig Nicolas kalandjait. Attól nem tartok, hogy rossz hatással lesz rá: mint az elején írtam, én is rongyosra olvastam, de soha nem jellemzett az a viselkedés, ami Nicolas-ékat, és mióta befejeztük, sem látok a gyerekemen változást. Reményeim szerint szilárd alapokra építünk, és ennyi rosszalkodás belefér, sőt talán kell is. 🙂
A kis Nicolas nyaral 1986-os kiadás, a Nicolas-nak gondjai vannak pedig 2000-es, előbbi a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, utóbbi a Sík Kiadó gondozásában látott napvilágot, és mindkettő elsősorban a kisiskolás korosztálynak ajánlható.