A fiam szereti a retrót, ezt most már bátran kijelenthetem. Újabb régi, nyolcvanas évekbeli könyv nyerte el ugyanis a tetszését a Szeleburdi család és több más mű után. Rónaszegi Miklós Botrány a suliban című kötetét a férjem és testvére régi könyvei között találtam, és – néhány más alkotással együtt – elkértem anyósomtól. Először tavaly év végén olvastam fel a gyermekemnek, most pedig újra kérte. Számomra is ismeretlen volt korábban ez az könyv, és a belső lapokon olvasva, hogy ez fantasztikus történet, bevallom, kíváncsi lettem.

A sztori szerint Misi, a közepes tanuló alsós fiú kap a nagybátyjától egy mindent tudó, távol-keleti karórát. A különleges szerkezet fel van szerelve számológéppel, rádióval, sőt tévével is, csodájára jár az egész iskola – ne felejtsük el, ez még az okostelefonok előtti időben, a nyolcvanas években íródott. (Erre emlékezteti is az idősebbeket a tény, hogy délelőtt iskolatévét ad a televízió.) Egyetlen szabály van, amire nagybátyja felhívja Misi figyelmét: nem szabad egyszerre két gombot megnyomnia. A fiú persze pontosan ezt teszi véletlenül matekórán. Addig nem tudtuk, miért tilos ez, ám ekkor kiderül: Misi testet cserél a rettegett tanárral, Epehólyaggal. Aztán az óra elkeveredik, számtalan tanár és diák egymás bőrébe kerül. A végén teljes a felfordulás, már senki nem tudja, ki kicsoda…

A történet kedves, könnyen emészthető, bár a csereberék miatt nem árt figyelni a nevekre – nekünk nem okozott gondot a követése. A fiam jókat kuncogott a poénokon és a vicces helyzeteken. A szöveg jól tagolt, alsósok is könnyen boldogulhatnak vele a rövidebb egységeknek köszönhetően, így akár önállóan is megpróbálkozhatnak vele. Én is szerettem ezt a könyvet, bár soknak találtam a folyamatos elbeszélői kommentárt és okoskodást, bizonyos dolgok többszöri ismétlését.  A fiamat viszont ez láthatóan cseppet sem zavarta – velem ellentétben. 🙂 Emellett a történet befejezését laposnak, túl egyszerűnek találtam.

Viszont vidám a hangulat, szórakoztató a történet, jók a karakterek, és esténként engem is remekül kikapcsolt ez az alig százoldalas könyvecske. A gyerekek pedig kiválóan át tudják élni, milyen lenne egy napra a felnőttek bőrébe bújni… Melyik gyerek ne szeretne felnőtt lenni? Ez az írás ezzel az ötlettel játszik el, s ez be szokta indítani a gyerekek fantáziáját. Úgy tapasztaltam, ez nálunk is megtörtént. 🙂

Kós Péter karikatúraszerű, fekete-fehér rajzai erősítik a történet hangulatát, szerintem telitalálatnak bizonyultak. E tekintetben csupán egyetlen dolgot kifogásoltam: Misit szemüvegesként ábrázolta az illusztrátor, miközben a szövegből kiderül, hogy Misi bizony nem hord okulárét.

A mi kötetünk a Móra Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1987-ben, és ahogy az interneten néztem, 1993-ban is kijött ez a könyv új borítóval, más kiadónál. Ma már mindkét kiadás antikváriumokban vagy könyvtárakban érhető el. Uniszex történetről van szó, a kisiskolás lányok és fiúk is érdekesnek találhatják, elsősorban nekik ajánlható, közös vagy – inkább harmadik-negyedik osztályban – önálló olvasásra is.