Ki a legrosszabb gyerek?

Kavics (rendes nevén Kiskő Ambrus) átlagos nyolcéves gyerek, aki szeretne barátokat szerezni új otthonában, a lakótelepen, ahová a hegyről költözött le mindig elfoglalt szüleivel. Kavicsra gyakran egyik szomszédjuk, Nénike vigyáz, aki szerint a kisfiú a világ legrosszabb gyereke. Pedig Kavics tele van jó szándékkal, csak valahogy mindig rosszul sülnek el a dolgok…

A Kavicsról szóló meseregény, Nagy Katalin alkotása egy generáció kedvence volt a hetvenes-nyolcvanas években, film is készült belőle. Ez utóbbit láttam, valamelyest emlékszem is rá, a könyvet viszont most olvastam először, miután édesanyám már többször felolvasta a fiamnak, és minden alkalommal nagy sikert aratott, a kedvencei közé tartozik. Így elkértem én is, mert kíváncsi voltam rá. Nem okozott csalódást nekem sem. A kötet szórakoztató, humoros, mégis olykor elgondolkodtató, s természetesen teljes mértékben retró. Nekem nosztalgia, a fiataloknak korkép szüleik gyerekkoráról. Jómagam is rácsodálkoztam, mennyivel szabadabbak voltak a gyerekek harminc-negyven évvel ezelőtt, pedig én még benne éltem…

A borító egyszerre vidám és modern, remek kedvcsináló

Nagy Katalin kiválóan belelát Kavics – és a korosztálya – lelkébe. A gyerekeket pedig ma is foglalkoztatja a barátság és a beilleszkedés témaköre, és ma is vágynak szüleik figyelmére, a velük töltött minőségi időre. Imádtam Kavics logikáját és ötleteit, mert saját egykori gondolkodásmódomat juttatta eszembe. A fiam is megkedvelte a főhőst és társait, ő maga kérte többször felolvasni ezt a könyvet. Tegyük hozzá, kimondottan szereti a retró ifjúsági regényeket.

Olvass tovább →

Igazi nyári olvasmányok alsósoknak

Mondhatnám, hogy a nyár kellős közepén járunk, de az igazság az, hogy már a kétharmada eltelt. Nem is eltelt, elszaladt. A boltokban megjelentek a közelgő szeptemberi tanévkezdést jelző termékek, a nappalok jól érzékelhetően rövidebbek, mint egy hónapja voltak, és már megszoktuk a görögdinnyét meg a fagyit…

Viszont még nincs késő ahhoz, hogy néhány igazi nyári hangulatú könyvet felolvassunk vagy már önállóan olvasó kisiskolásunk kezébe adjunk! Íme, egy teljesen szubjektív ajánló a 6-10 év közötti korosztálynak!

Olvass tovább →

Szívesen változnál diákként tanárrá?

A fiam szereti a retrót, ezt most már bátran kijelenthetem. Újabb régi, nyolcvanas évekbeli könyv nyerte el ugyanis a tetszését a Szeleburdi család és több más után. Rónaszegi Miklós Botrány a suliban című kötetét a férjem és testvére régi könyvei között találtam, és – néhány más alkotással együtt – elkértem anyósomtól. Először tavaly év végén olvastam fel a gyermekemnek, most pedig újra kérte. Számomra is ismeretlen volt korábban ez az könyv, és a belső lapokon olvasva, hogy ez fantasztikus történet, bevallom, kíváncsi lettem.

Vidám, ugyanakkor kissé retró hangulatú könyvecske

A sztori szerint Misi, a közepes tanuló alsós fiú kap a nagybátyjától egy mindent tudó, távol-keleti karórát. A különleges szerkezet fel van szerelve számológéppel, rádióval, sőt tévével is, csodájára jár az egész iskola – ne felejtsük el, ez még az okostelefonok előtti időben, a nyolcvanas években íródott. (Erre emlékezteti is az idősebbeket a tény, hogy délelőtt iskolatévét ad a televízió.) Egyetlen szabály van, amire nagybátyja felhívja Misi figyelmét: nem szabad egyszerre két gombot megnyomnia. A fiú persze pontosan ezt teszi véletlenül matekórán. Addig nem tudtuk, miért tilos ez, ám ekkor kiderül: Misi testet cserél a rettegett tanárral, Epehólyaggal. Aztán az óra elkeveredik, számtalan tanár és diák egymás bőrébe kerül. A végén teljes a felfordulás, már senki nem tudja, ki kicsoda…

Olvass tovább →

Te mit kívánnál egy kvantumügynöktől?

Elképzelted már valaha, milyen lenne, ha egy szép (vagy kevésbé szép) napon reggel kinyitnád a házad ajtaját, és odakint a megszokott látvány helyett egy trópusi őserdő fogadna? Vagy szürke homoksivatag? És emiatt aztán nem kellene iskolába vagy munkába menni…

Talán már nem jutnak eszedbe ilyen gondolatok… úgy tízéves korod óta. Pedig milyen jó lenne kicsit álmodozni.

Kertész Erzsi Mindig másnap című könyve éppen ezt a varázslatot adhatja meg a felnőtt olvasónak, sőt a gyereknek is. A kötetet a szüleimtől kapta a fiam néhány hónapja, és édesanyám olvasta fel neki – azóta többször is. (Igen, a felolvasás a nagyszülőknél sem marad el, a nagymamák boldogan vállalják a feladatot.) Én így csak részleteket hallottam belőle egyszer-egyszer, viszont feltűnt a vidám hangulat. Néha anyukám is elnevette magát a szövegen, a gyermekem pedig nagy figyelemmel és láthatóan szintén remekül szórakozva – kacarászva – fülelt. Őszintén megmondom, kíváncsi lettem, és amikor legutóbb a végére értek, kölcsönkértem a könyvet. Elolvastam. Ezúttal csak magamnak, magamban. Én is jól mulattam rajta – előfordult, hogy hangosan felnevettem –, noha nyilvánvalóan nem én vagyok a célcsoport. Ráadásul a sztorit nem csak a fiam találta érdekesnek és izgalmasnak, hanem én is. Szóval nem csodáltam, hogy ez az alkotás sikert aratott.

A borító keltette vidám légkör belül is folytatódik

Olvass tovább →