Potyaszereplő a János vitézben

Mi történik, ha egy igazán jó matekos, de olvasni utáló tízévest arra kárhoztat a magyartanára, hogy olvassa végig délután az iskolai könyvtárban a János vitézt? Nos… addig írogat mindenféle számsorokat meg számtornyokat, hogy belepottyan a műbe, annak is az első soraiba. Aztán kimászik a patakból, és tökéletesen összegabalyítja a szálakat. 🙂

Szabó Borbála elengedte a fantáziáját, és elképzelte, hogyan reagálna egy huszonegyedik századi gyerek Petőfi Sándor elbeszélő költeményére, ha valóban testközelből élné meg az eseményeket. A főhős, Berti pedig nem csupán megéli, de alakítja is a történet menetét. Például rábeszéli a török és a magyar csapat vezérét, valamint a francia királyt, hogy a csatát telefonos játékon játsszák le (természetesen az ő készülékén). Aztán meggyőzi Jancsit, hogy vegye feleségül a francia királylányt. A többit nem is sorolom, olvassátok el, mekkora kalamajkát okoz még. Mindenesetre meglepő, hogy aprónak tűnő dolgok is mekkora lavinát indíthatnak el.

Mi köze az irodalomnak a matekhoz? A könyvből kiderül

A János vitéz-kód – merthogy erről a regényről van szó – egyszerre szórakoztató a gyerekeknek és a felnőtteknek. Nem feltétlenül ugyanazt találjuk viccesnek, de unatkozni garantáltan nem fogunk, bármelyik korosztályhoz is tartozzunk. A regény olvasása közben egyúttal a János vitézt is újraolvassuk. Persze nem az eredetit, hanem a potyaszereplővel megtoldott változatot. 🙂

Olvass tovább →

Klasszikusok mai gyerekeknek?

Milyen jelző jut eszedbe a klasszikus könyv kifejezésről? Nem lepődnék meg, ha ezeket mondanád: nehézkes, kötelező, bonyolult, sőt elavult. S még esetleg azt is hozzátennéd, hogy annyi izgalmas, könnyen olvasható gyerekkönyv és ifjúsági regény létezik, nem szívesen traktálod a gyereket régi, nehezen emészthető olvasmányokkal, nehogy elveszítse a kedvét.

Nálunk megvan a helye a klasszikusnak és a modernnek. Nem mondok le arról, hogy a gyermekemet megismertessem régen született, alapművé nemesedett történetekkel. Ezeket jellemzően én olvasom fel esti mese gyanánt. Ilyenkor egyébként gyakran magam is rácsodálkozom, hogy a klasszikus nem véletlenül vált klasszikussá. Szuper történetek, csodálatos karakterek köszönnek vissza az oldalakról. A cselekmény általában kevésbé pörgős, mint a mai alkotásokban, de unatkozni nem szoktunk. Tényleg nem. Viszont sokszor kimondottan jólesik kicsit lassítani, lassulni, pláne az esti alvás előtt.

Így, hogy én olvasom fel a könyveket, a gyermekemnek lehetősége van megkérdezni, ami nem világos számára: egy ma már ismeretlen szokás vagy archaikus szó, érdeklődhet arról a századokkal ezelőtti korszakról, amelyikről a kötet szól. (Például A koppányi aga testamentumánál.) Ezzel szinte észrevétlenül bővül a szókincse és az ismeretei tárháza. S én is ellenőrizhetem, mindent megért-e, amit hall. Így kevésbé ijesztő egy régi, vaskos mű, ellenben remek közös szórakozás és minőségi együtt töltött idő. 🙂

Esténként mostanában a Nemo kapitányt olvassuk – együtt

Olvass tovább →

Kaland és szerelem a török korban

Amikor néhány hete a kollégáimnak említettem, hogy esténként A koppányi aga testamentumát olvasom fel a tíz és fél éves fiamnak – esti mese gyanánt –, elképedt szörnyülködés volt a reakció. Vajon miért gondolják úgy az emberek, hogy a klasszikusok csak unalmas és nehéz olvasmányok lehetnek?

Fekete István regényéről ugyanis sok minden elmondható, de épp ez a két dolog – hogy unalmas és nehezen emészthető lenne – egyáltalán nem. Pár hónapja ajándékba kapta a gyermekem ezt a kötetet, és ő kérte ősszel, hogy olvassuk el (vagyis olvassam fel neki). Én pedig természetesen örömmel eleget tettem e kérésnek. Már csak azért is, mert jómagam is kíváncsi voltam a könyvre, hiszen még soha nem olvastam, csak az évtizedekkel ezelőtt készült filmet láttam, azt sem mostanában. (Gyerekkoromban Fekete István művei közül a Tüskevárral és annak folytatásával, a Téli berekkel találkoztam könyv formájában; annak ellenére is kedveltem és többször olvastam őket, hogy tízéves lányként kissé fiúsnak találtam. 🙂 )

A borító egyszerűen jelzi a regényben felidézett korszakot

A koppányi aga testamentuma a török korszakban játszódik, izgalmas kalandokban nincs hiány. Pörgős, fordulatos, meglepően modern regényről van szó, egyetlen percig sem unatkoztunk – egyikünk sem. A regény nyelvezete is huszadik századi, a párbeszédek stílusa pedig csak annyiban archaikus, hogy felidézze az ötszáz évvel ezelőtti kort, de ne nehezítse a ma emberének a cselekmény követését. Egy-két ismeretlen szóba – például egy-egy eszköz megnevezésébe – természetesen belefutottunk, de ezek csak rövid magyarázataim erejéig akasztották meg az olvasást. A leírások színesek, szagosak, a Balaton déli vidékét rajzolják elénk, s eszünkbe sem jutott ráunni, igaz, emlékezetem szerint sehol sem túlságosan hosszúak.

Olvass tovább →

Egy imádnivaló kutya barangolása

Ha kutya van egy ifjúsági vagy gyerekkönyvben, az már valószínűleg fél siker. Ha még hozzátesszük, hogy a főhős ezúttal egy gyönyörű és okos skót juhászkutya, és ma már klasszikusnak számító regényről van szó, akkor bizonyára sokan rájönnek, mit olvastunk a közelmúltban: Eric Knight Lassie hazatér című kötetét.

Ez a könyv számomra is újdonság volt, most olvastam először. A történetet természetesen ismertem, hiszen több film és tévésorozat is készült belőle, és ezek közül legalább egyet jómagam is láttam, emlékeim szerint valamikor a kilencvenes években. A gyermekem viszont még nem találkozott ezzel a sztorival.

Szeretet, hűség, kitartás – ezek az értékek fémjelzik a történetet

Az elbeszélés tempója természetesen nem olyan pörgős, mint a kétezres években született alkotásoké – ezt már megszokhattuk a huszadik században írt regények esetében –, mégsem találtuk sem vontatottnak, sem unalmasnak egyik részét sem. Pedig – ha belegondolok – maga a cselekmény két-három mondatban összefoglalható; ebből kerekített Eric Knight csaknem kétszáz oldalas regényt. Elképesztően ügyesen adagolja a (táj)leírásokat, a párbeszédeket, mindig mindenből annyit, amennyi éppen kell ahhoz, hogy az olvasó minden szükséges részletet megismerjen, de ne unatkozzon. Azt hiszem, erre mondják, hogy egyszerű, de nagyszerű.

Olvass tovább →

Időutazás a gyerekkoromba

Mi történik, ha valaki szemüveges lesz egy olyan osztályban, ahol várhatóan kicsúfolják majd a többiek? Természetesen igyekszik eltitkolni. Pontosan ezt tette a negyedikes Évi is, akinek szokatlanul nehezen indult a tanév…

Fehér Klára Mi, szemüvegesek  című kötetét a nyolcvanas években kölcsönöztem ki az iskolai könyvtárból – miután szemüveges lettem. Néhány hónapja a fiamnál is enyhe rövidlátást állapítottak meg, ezért amikor egy akcióban megláttam ezt a regényt, megrendeltem. (Ráadásul az évfolyam is egyezik, ő is negyedikes lett szeptemberben.)

A Ciceró Kiadó gondozásában közreadott könyv a Klasszikusok fiataloknak sorozat részeként jelent meg 2017-ben, és két kisregényt tartalmaz a szerzőtől: a már említetten kívül a Hetedhét tengeren címűt. Ez utóbbi nekem is újdonság volt.

Retró könyvhöz természetesen retró negjelenés illik

A két alkotás a nyolcvanas évek második felében jelent meg először, nem meglepő, hogy erős retró hangulat érezhető mindkettőn. Ma, az időpontkérések univerzumában már elképzelhetetlennek tűnik, hogy az SZTK-ban azonnal megvizsgálják a szemészetre érkező gyereket, és a szemüvege még aznap el is készüljön. (Igen, saját tapasztalat.) 🙂 A papíralapú ellenőrző és a hamisított szülői aláírás is a múlté az elektronikus napló korában. Az alapkérdések azonban ma is megállják a helyüket: szabad-e csúfolni, kiközösíteni valakit, pláne olyan dolog miatt, amiről az illető nem tehet (nevezetesen rosszul lát)? Mi a barátság, kiből lehet barát? Érdemes-e hazudni? S ha már belebonyolódtunk a füllentések hálójába, hogyan hozható helyre a hibánk? E kérdések körül forog a cselekmény a Mi, szemüvegesekben.

Olvass tovább →

Szabad, mint a madár

Mi sül ki abból, ha két író egymásnak passzolgat egy születő történetet? Nos, ha egy hullámhosszon vannak, akkor meglepően egységes ifjúsági regény kerülhet ki a klaviatúrájuk alól. Legalábbis ez történt A négy madár titka című regény esetében. Két jól ismert, kortárs, ifjúsági szerző, Berg Judit és Kertész Erzsi pontosan így írta meg a szóban forgó könyvet, s az izgalmas vállalkozás végeredménye lebilincselő, kisiskolásoknak szóló krimi lett, melyben Kiki a barátja, Gerda és annak nagypapája után nyomoz, akik nyom nélkül eltűntek.

Nem kell semmi rosszra gondolni, a történetben a mindenre elszánt rosszfiúknak nincs alkalmuk olyan tetteket elkövetni, melyek még nem a célkorosztálynak valók. Követnek, megfigyelnek, Kikit ugyan egyszer elrabolják és bezárják, valamint a nagypapa irodáját többször átkutatják egy csodás találmány után, de ennél súlyosabb dolgok nem történnek. Viszont a végén természetesen pórul járnak – de ezt talán írnom sem kell.

A borító tetszetős, belül néhány kisebb grafika található

Ellenben bőven akadnak megfejtendő rejtélyek: egy különös ládika, a benne található kulcs, egy feladványokkal teli versike, őrangyalként vigyázó szobor, a már említett találmányt tartalmazó furcsa tégelyek – és egy veréb, amely állandóan felbukkan Kiki körül, sőt a veszélyekre is hangos csipogással figyelmezteti őt. A végére persze minden kiderül és megoldódik, de addig együtt gondolkodhatunk Kikivel.

Olvass tovább →

Szívesen változnál diákként tanárrá?

A fiam szereti a retrót, ezt most már bátran kijelenthetem. Újabb régi, nyolcvanas évekbeli könyv nyerte el ugyanis a tetszését a Szeleburdi család és több más után. Rónaszegi Miklós Botrány a suliban című kötetét a férjem és testvére régi könyvei között találtam, és – néhány más alkotással együtt – elkértem anyósomtól. Először tavaly év végén olvastam fel a gyermekemnek, most pedig újra kérte. Számomra is ismeretlen volt korábban ez az könyv, és a belső lapokon olvasva, hogy ez fantasztikus történet, bevallom, kíváncsi lettem.

Vidám, ugyanakkor kissé retró hangulatú könyvecske

A sztori szerint Misi, a közepes tanuló alsós fiú kap a nagybátyjától egy mindent tudó, távol-keleti karórát. A különleges szerkezet fel van szerelve számológéppel, rádióval, sőt tévével is, csodájára jár az egész iskola – ne felejtsük el, ez még az okostelefonok előtti időben, a nyolcvanas években íródott. (Erre emlékezteti is az idősebbeket a tény, hogy délelőtt iskolatévét ad a televízió.) Egyetlen szabály van, amire nagybátyja felhívja Misi figyelmét: nem szabad egyszerre két gombot megnyomnia. A fiú persze pontosan ezt teszi véletlenül matekórán. Addig nem tudtuk, miért tilos ez, ám ekkor kiderül: Misi testet cserél a rettegett tanárral, Epehólyaggal. Aztán az óra elkeveredik, számtalan tanár és diák egymás bőrébe kerül. A végén teljes a felfordulás, már senki nem tudja, ki kicsoda…

Olvass tovább →

Faragóéknál még mindig zajlik az élet

Zűrzavaros, hangos csapatnál vendégeskedtünk az ünnepek alatt, és nagyon élveztük: a Mikulás hozta ajándékba a fiamnak a Szeleburdi család történetét, s az év végén ezt a kötetet – Bálint Ágnes alkotását – olvastam fel a gyermekemnek esténként.

Én magam is kíváncsian vártam a nyomtatott verziót, hiszen csak a nyolcvanas évek elején (egészen pontosan 1981-ben) forgatott filmet ismertem, a könyvet még nem olvastam. A filmből például kimaradt a rendszeres feljelentgetés és az ellenszenves Belvíziék költözésének valódi oka is. A nyúlbőr és a Radóval közös nyaralásért véghezvitt tanév végi tanulási maraton szintén. Így a kötet számomra is tudott újat mondani, egyetlen percig sem unatkoztam. De ami még fontosabb, a fiam sem. Remekül szórakozott a kalandokon, nevetett a poénokon, szóval hiába régi ez a könyv, és erősen retró a benne megjelenített világ, mégis teljes mértékben lekötötte a huszonegyedik századi gyereket.

Több mint fél évszázad után is lebilincseli az ifjú olvasókat

Olvass tovább →

Te mit kívánnál egy kvantumügynöktől?

Elképzelted már valaha, milyen lenne, ha egy szép (vagy kevésbé szép) napon reggel kinyitnád a házad ajtaját, és odakint a megszokott látvány helyett egy trópusi őserdő fogadna? Vagy szürke homoksivatag? És emiatt aztán nem kellene iskolába vagy munkába menni…

Talán már nem jutnak eszedbe ilyen gondolatok… úgy tízéves korod óta. Pedig milyen jó lenne kicsit álmodozni.

Kertész Erzsi Mindig másnap című könyve éppen ezt a varázslatot adhatja meg a felnőtt olvasónak, sőt a gyereknek is. A kötetet a szüleimtől kapta a fiam néhány hónapja, és édesanyám olvasta fel neki – azóta többször is. (Igen, a felolvasás a nagyszülőknél sem marad el, a nagymamák boldogan vállalják a feladatot.) Én így csak részleteket hallottam belőle egyszer-egyszer, viszont feltűnt a vidám hangulat. Néha anyukám is elnevette magát a szövegen, a gyermekem pedig nagy figyelemmel és láthatóan szintén remekül szórakozva – kacarászva – fülelt. Őszintén megmondom, kíváncsi lettem, és amikor legutóbb a végére értek, kölcsönkértem a könyvet. Elolvastam. Ezúttal csak magamnak, magamban. Én is jól mulattam rajta – előfordult, hogy hangosan felnevettem –, noha nyilvánvalóan nem én vagyok a célcsoport. Ráadásul a sztorit nem csak a fiam találta érdekesnek és izgalmasnak, hanem én is. Szóval nem csodáltam, hogy ez az alkotás sikert aratott.

A borító keltette vidám légkör belül is folytatódik

Olvass tovább →