Mi történik, ha valaki szemüveges lesz egy olyan osztályban, ahol várhatóan kicsúfolják majd a többiek? Természetesen igyekszik eltitkolni. Pontosan ezt tette a negyedikes Évi is, akinek szokatlanul nehezen indult a tanév…

Fehér Klára Mi, szemüvegesek  című kötetét a nyolcvanas években kölcsönöztem ki az iskolai könyvtárból – miután szemüveges lettem. Néhány hónapja a fiamnál is enyhe rövidlátást állapítottak meg, ezért amikor egy akcióban megláttam ezt a regényt, megrendeltem. (Ráadásul az évfolyam is egyezik, ő is negyedikes lett szeptemberben.)

A Ciceró Kiadó gondozásában közreadott könyv a Klasszikusok fiataloknak sorozat részeként jelent meg 2017-ben, és két kisregényt tartalmaz a szerzőtől: a már említetten kívül a Hetedhét tengeren címűt. Ez utóbbi nekem is újdonság volt.

A két alkotás a nyolcvanas évek második felében jelent meg először, nem meglepő, hogy erős retró hangulat érezhető mindkettőn. Ma, az időpontkérések univerzumában már elképzelhetetlennek tűnik, hogy az SZTK-ban azonnal megvizsgálják a szemészetre érkező gyereket, és a szemüvege még aznap el is készüljön. (Igen, saját tapasztalat.) 🙂 A papíralapú ellenőrző és a hamisított szülői aláírás is a múlté az elektronikus napló korában. Az alapkérdések azonban ma is megállják a helyüket: szabad-e csúfolni, kiközösíteni valakit, pláne olyan dolog miatt, amiről az illető nem tehet (nevezetesen rosszul lát)? Mi a barátság, kiből lehet barát? Érdemes-e hazudni? S ha már belebonyolódtunk a füllentések hálójába, hogyan hozható helyre a hibánk? E kérdések körül forog a cselekmény a Mi, szemüvegesekben.

A Hetedhét tengeren a fantázia világába kalauzol minket. Egy harmadikos kisfiú, Peti nem szereti a matekot, ezért elhajózik egy olyan birodalomba, ahol eltörölték a matematikát. Vajon mi történne a világgal számok nélkül? Miután hamar kiderül, hogy az ideálisnak tűnő hely valójában kibírhatatlan, Peti más vidékeket is felfedez kis legénységével. A megállók ugyan nem mindig tartogatnak hatalmas meglepetéseket a rutinos olvasók számára, de nem unatkoztunk. Nekünk különösen a Gyönyörű Álmok szigete tetszett. (Már a neve is jó.)

A történetek a mai regényeknél kissé lassabban csordogálnak, de ezt a huszadik századi ifjúsági regények esetében már megszokhattuk. Előkerül néhány, a korszakra jellemző klisé is, például a Mi, szemüvegesek esetében a huzamosabb ideig távol lévő, külföldön (vagy vidéken) dolgozó édesapa. (Mintha láttunk volna már hasonlót… Például a Centi és a Csicseri boltban vagy A világ legrosszabb gyerekében.)

Esti, összebújós, közös olvasásra azonban kiváló választás lehet e könyv alsós csemeténkkel, ha nem tartunk attól, hogy a lapokon fellelhető csúfolódási módokat eltanulja és a való életben alkalmazza. (Minket nem fenyegetett ez a veszély.) A felnőttek nosztalgiázhatnak kicsit, utódunk pedig beleshet a gyerekkorunkba, amikor még nem voltak mobiltelefonok meg okoskütyük. Számítsunk arra, hogy néhány dolgot esetleg meg is kell magyaráznunk neki (tőlem például a gombfocit kérdezte meg a fiam, nem ismerte ezt a játékot). A Mi, szemüvegeseknek lány, a Hetedhét tengerennek fiú a főszereplője, de mindkét nemnek bátran ajánlhatók.