Mi történik, ha valaki szemüveges lesz egy olyan osztályban, ahol várhatóan kicsúfolják majd a többiek? Természetesen igyekszik eltitkolni. Pontosan ezt tette a negyedikes Évi is, akinek szokatlanul nehezen indult a tanév…
Fehér Klára Mi, szemüvegesek című kötetét a nyolcvanas években kölcsönöztem ki az iskolai könyvtárból – miután szemüveges lettem. Néhány hónapja a fiamnál is enyhe rövidlátást állapítottak meg, ezért amikor egy akcióban megláttam ezt a regényt, megrendeltem. (Ráadásul az évfolyam is egyezik, ő is negyedikes lett szeptemberben.)
A Ciceró Kiadó gondozásában közreadott könyv a Klasszikusok fiataloknak sorozat részeként jelent meg 2017-ben, és két kisregényt tartalmaz a szerzőtől: a már említetten kívül a Hetedhét tengeren címűt. Ez utóbbi nekem is újdonság volt.
A két alkotás a nyolcvanas évek második felében jelent meg először, nem meglepő, hogy erős retró hangulat érezhető mindkettőn. Ma, az időpontkérések univerzumában már elképzelhetetlennek tűnik, hogy az SZTK-ban azonnal megvizsgálják a szemészetre érkező gyereket, és a szemüvege még aznap el is készüljön. (Igen, saját tapasztalat.) 🙂 A papíralapú ellenőrző és a hamisított szülői aláírás is a múlté az elektronikus napló korában. Az alapkérdések azonban ma is megállják a helyüket: szabad-e csúfolni, kiközösíteni valakit, pláne olyan dolog miatt, amiről az illető nem tehet (nevezetesen rosszul lát)? Mi a barátság, kiből lehet barát? Érdemes-e hazudni? S ha már belebonyolódtunk a füllentések hálójába, hogyan hozható helyre a hibánk? E kérdések körül forog a cselekmény a Mi, szemüvegesekben.
