Klasszikusok nyomában

– Megvan itthon a Toldi? – tette fel a kérdést néhány hete a fiam.

– Persze – válaszoltam én.

– És elolvassuk?

– Ha szeretnéd…

Így történt, hogy elővettem az ebook-olvasómat, amelynek memóriájában több kötelező olvasmány lapul, és onnan felolvastam neki Arany János elbeszélő költeményét. Természetesen nem egyszerre, ahhoz túl hosszú lett volna, hanem több részletben esténként.

Akár egy régi tankönyvben is ráakadhatunk a Toldi vagy a János vitéz szövegére

Honnan ismeri Toldi Miklóst a másodikos fiam? A világ legrosszabb gyereke című könyvből, ami a szüleimnél van meg, és náluk gyakran kéri felolvasásra. (Írtam már más bejegyzésben is, bejön neki a retró. Egyébként az e kötetről szóló írással még adós vagyok, de tervben van.)

Szóval nekiveselkedtünk a könnyű olvasmánynak legkevésbé sem nevezhető Toldi Miklósnak, és kíváncsian vártam én magam is a hatást. Időnként megkérdeztem, érthető-e, és folytassuk-e. Mindig igen volt a válasz. Érdeklődéssel követte estéről estére a történetet, néha tudakolva egy-egy régi szó jelentését.

Nekem is különleges élmény volt sok-sok év után újra elővenni a Toldit. Most rácsodálkoztam, milyen hidegvérűen gyilkolta meg Toldi a cseh vitézt, de tény, más normák uralkodtak a középkorban és a 19. században – a mű keletkezésekor – is, mint ma.

S mivel a Toldi tetszett, utána vérszemet kaptam, és felvetettem a gyerekemnek, hogy a János vitézt is elolvashatjuk, ha gondolja. Gondolta. Úgyhogy következett Petőfi Sándor klasszikusa, amit szintén lelkesen, figyelmesen hallgatott végig. A sajátságos földrajzóra, amikor a főszereplő Franciaországba tart a katonákkal, ugyan kiverte nála a biztosítékot – a fiam szeret térképeket nézegetni, és elég jól tudja, melyik ország hol van, és melyikkel határos –, ezt leszámítva viszont élvezte a történetet.

Ezúttal kivételesen ebook-olvasót használtam

Nekem pedig ismét tömény nosztalgia volt, és – akárcsak a Toldi esetében – itt is megrökönyödtem azon, milyen közönnyel öli meg János vitéz az óriásokat. Kegyetlennek, könyörtelennek találtam, miközben persze tudtam, hogy a népmesék hősei sem bánnak kesztyűs kézzel ellenfeleikkel.  Szerencsére a fiam ezeket a részeket nem találta ijesztőnek, láthatóan úgy reagálta le, mintha egy népmesében találkozott volna vele.

Mindenesetre ha újra előkerülnek e művek – például kötelező olvasmányként – már nem lesznek teljesen ismeretlenek a gyermekem számára. Ha emlékszik még rájuk pár év múlva… 🙂

A Toldit és a János vitézt sokszor kiadták már, mi most e-bookként olvastuk, de akár régi tankönyvekben, szöveggyűjteményekben vagy az interneten is fellelhetjük.