– Megvan itthon a Toldi? – tette fel a kérdést néhány hete a fiam.

– Persze – válaszoltam én.

– És elolvassuk?

– Ha szeretnéd…

Így történt, hogy elővettem az ebook-olvasómat, amelynek memóriájában több kötelező olvasmány lapul, és onnan felolvastam neki Arany János elbeszélő költeményét. Természetesen nem egyszerre, ahhoz túl hosszú lett volna, hanem több részletben esténként.

Honnan ismeri Toldi Miklóst a másodikos fiam? A világ legrosszabb gyereke című könyvből, ami a szüleimnél van meg, és náluk gyakran kéri felolvasásra. (Írtam már más bejegyzésben is, bejön neki a retró. Egyébként az e kötetről szóló írással még adós vagyok, de tervben van.)

Szóval nekiveselkedtünk a könnyű olvasmánynak legkevésbé sem nevezhető Toldinak, és kíváncsian vártam én magam is a hatást. Időnként megkérdeztem, érthető-e, és folytassuk-e. Mindig igen volt a válasz. Érdeklődéssel követte estéről estére a történetet, néha tudakolva egy-egy régi szó jelentését.

Nekem is különleges élmény volt sok-sok év után újra elővenni a Toldit. Most rácsodálkoztam, milyen hidegvérűen gyilkolta meg Toldi a cseh vitézt, de tény, más normák uralkodtak a középkorban és a 19. században – a mű keletkezésekor – is, mint ma.

S mivel a Toldi tetszett, utána vérszemet kaptam, és felvetettem a gyerekemnek, hogy a János vitézt is elolvashatjuk, ha gondolja. Gondolta. Úgyhogy következett Petőfi Sándor klasszikusa, amit szintén lelkesen, figyelmesen hallgatott végig. A sajátságos földrajzóra, amikor a főszereplő Franciaországba tart a katonákkal, ugyan kiverte nála a biztosítékot – a fiam szeret térképeket nézegetni, és elég jól tudja, melyik ország hol van, és melyikkel határos –, ezt leszámítva viszont élvezte a történetet.

Nekem pedig ismét tömény nosztalgia volt, és – akárcsak a Toldi esetében – itt is megrökönyödtem azon, milyen közönnyel öli meg János vitéz az óriásokat. Kegyetlennek, könyörtelennek találtam, miközben persze tudtam, hogy a népmesék hősei sem bánnak kesztyűs kézzel ellenfeleikkel.  Szerencsére a fiam ezeket a részeket nem találta ijesztőnek, láthatóan úgy reagálta le, mintha egy népmesében találkozott volna vele.

Mindenesetre ha újra előkerülnek e művek – például kötelező olvasmányként – már nem lesznek teljesen ismeretlenek a gyermekem számára. Ha emlékszik még rájuk pár év múlva… 🙂

A Toldit és a János vitézt sokszor kiadták már, mi most e-bookként olvastuk, de akár régi tankönyvekben, szöveggyűjteményekben vagy az interneten is fellelhetjük.