Viola elégedetten kuncogott a lépcsőkorlátra támaszkodva, majd visszahúzódott a lakásukba, ahogy közeledtek a hangok. A Vasvári lakásban kiértek az előszobába.

– Pisilni kell – nyavalygott a síró Máté.

– Az még megoldható, ha nincs a vécén ablak, amin keresztül kereket oldhat – dörmögte az egyik rendőr.

– Nincs rajta ablak – válaszolt Máté.

– Egyébként is a negyediken vagyunk – jegyezte meg Peti rosszallóan.

– Kérem, sok mindent láttunk már – magyarázta a másik egyenruhás.

– Na, szaladj el gyorsan a vécére, ha már ilyen kedves a rendőr úr – mondta Vasváriné. – Te meg húzd fel a cipődet.

– Egy zoknit kaphatnék? – kérdezte Peti.

– Hozom – felelte az anyja.

Pár perc múlva elindult a furcsa menet a felső szintről. A Vasvári fiúk pizsamában, cipőben, kabátban és sapkában – Máté szipogva –, meg a két egyenruhás rendőr. Viola bezárta a bejárati ajtajukat.

– Nemsokára utánatok megyünk, gyerekek – szólt utánuk az apjuk.

– És ha megígérjük, hogy többet nem csúfolódunk? – hallatszott Peti hangja a lépcsőházból.

– Ezt a bejelentővel kell megbeszélni. Ha ő eltekint a bejelentéstől, akkor nem szükséges önöket az őrsre beszállítanunk.

– De hát azt se tudom, ki a bejelentő! – csattant fel Peti.

– Mindjárt megnézem a parancson. Egy bizonyos Takács Viola. Ahogy nézem, éppen itt lakik.

– De hiszen ő csak egy kislány! – döbbent meg Peti.

– Attól még bejelentést tehet.

– Beszélni akarok vele – jelentette ki Peti határozottan.

A rendőrök bekopogtattak Violáékhoz. A lány az előszobában állt, és ötig számolt, hogy úgy tűnjön, mintha a lakás mélyéről érkezne, majd kitárta az ajtót.

– Ön Takács Viola? – kérdezte az egyik rendőr szigorúan.

– Én vagyok.

– Ön tett bejelentést, hogy Vasvári Péter és Vasvári Máté folyamatosan csúfolódik és bántja a kisebbeket?

Viola büszkén bólintott. – Igen.

– Hajlandó-e eltekinteni a bejelentéstől?

– Nem, a legkevésbé sem! Folyton piszkálják, lökdösik a házban lakó gyerekeket, a barátomat pedig már az iskolában is csúfolják miattuk!

– De hát mi csak játszunk – mentegetőzött Peti.

– Lehet, hogy ez nektek játék, de nekünk nem! A házban senki sem szereti a viselkedéseteket.

– És ha soha többé nem csúfolódunk és lökdösődünk? – próbálkozott Peti.

– Nem hiszek nektek!

A könnyű sikerben reménykedő Vasvári fúknak megnyúlt a képe. Violát eddig szinte észre sem vették a házban, mindenesetre egy pillanatig sem vették komolyan. Amikor az előbb megtudták, hogy csupán ő a bejelentő, kicsit megkönnyebbültek, azonban a kislány sokkal keményebb ellenfélnek tűnt, mint vélték.

Máténak ismét lefelé görbült a szája, Peti csodálkozó arckifejezése mögött pedig lázasan gondolkodott, hogyan győzhetné meg ezt a makacs lányt.

– És ha neked adom a játékkonzolunkat?

– Meg akarsz vesztegetni? – háborodott fel Viola.

– Nem, dehogyis, csak próbálok egyezkedni – dadogta Peti, aztán megbökte a testvérét. – Segíts már te is valamit, csak állsz itt, és bőgsz!

Erre Máté újra sírva fakadt.

– Na, sok hasznodat nem veszem, te anyámasszony katonája – morogta Peti.

– Te vagy a hibás, mert mindig te akarsz mindenkibe belekötni – tört ki Máté.

– Mintha te ártatlan angyalka lennél!

A két fiú csaknem összeveszett a lépcsőházban ácsorogva.

– Na, ha itt befejezték, akkor mehetünk is – szólalt meg az egyik rendőr. – Vitatkozni később is tudnak.

– Jaj, ne, még várjanak kicsit! – kiáltott fel Peti, és ismét Violára nézett. – Megígérjük, hogy soha többé nem csúfolunk, lökdösünk, piszkálunk senkit a házban! Becsületszavunkra! Ha megszegjük, vitess el minket a rendőrökkel.

– Csak a házban? – elégedetlenkedett Viola.

– Jól van: sehol sem. Se a suliban, se a játszótéren, se máshol.

– Ha sumákoltok, meg fogom tudni – mondta Viola magabiztosan. – Még egy dolgot meg kell tennetek: lemenni a földszintre Árminékhoz, és bocsánatot kérni tőle, amiért csúfoltátok, és az egész iskolát ellene uszítottátok.

– Jól van, megtesszük – helyeselt Máté a könnyein át.

Peti viszont összeráncolta a homlokát. – Te honnan tudsz erről? Nem is a mi sulinkba jársz.

– Nem mindegy? Kérjünk bocsánatot, és utána hazamehetünk – ellenkezett az öccse. – Egyébként meg igaza van, tényleg csúnyán viselkedtünk.

Viola rejtélyesen elmosolyodott. – Mindent tudok, de ez nem tartozik rátok. Viszont nem ajánlom, hogy hazudjatok. Se nekem, se másnak.

A két nagy fiú megszeppenten állt a harmadikos kislány előtt, aki nagyon meggyőzően állította, amit mondott.

– Megígérjük – jelentette ki Máté és Peti egyszerre ünnepélyesen.

– Rendben, a két rendőr a tanú. Most pedig menjetek le Árminékhoz.

Viola fentről fülelt, ahogy becsengettek a földszinti lakásba. Ármin anyukája nyitott ajtót.

– Szeretnénk bocsánatot kérni Ármintól – hallatszott Peti hangja.

A lépcsőházban egyre több otthon ajtaja nyílt ki, a lakók kíváncsian várták a fejleményeket.

– Ne haragudj, amiért csúfoltunk, és az iskolában is csúnyán viselkedtünk veled – kántálta Peti.

– Én is bocsánatot kérek – szepegte Máté.

A szemben lakó hölgy, akinek az unokája gyakori vendég volt az épületben, rámosolygott Violára. Ez jó ötlet volt – üzente a tekintete. Viola felpillantott, a lépcsőkorlátra támaszkodva sokan lehajoltak, hogy ne maradjanak le semmiről, köztük a Vasvári házaspár is.

– Megbocsátok – felelte Ármin olyan halkan, hogy alig lehetett a fentebbi szinteken érteni. – De csak akkor, ha leszoktok a gúnyolódásról és a csúnya viselkedésről.

– Úgy lesz – egyeztek bele a fiúk. – Már Violának is megígértük.

– Violának? – lepődött meg Ármin, akit nem avattak be előre a szombati akció tervébe.

– Ő tett bejelentést a rendőrségen – árulta el Peti.

– Nahát! – ámult Ármin.

– Én is ezt mondom – jegyezte meg Peti, majd a rendőrökhöz fordult. – Hazamehetünk akkor?

– Visszakísérjük magukat – felelt a rendőr.

A különös menet visszafelé indult. A ház lakói minden emeleten vastapssal fogadták őket.

– De aztán tényleg embereljétek meg magatokat! – szólt oda a Vasvári fiúknak egy idős úr a harmadikról.

Máté és Peti lesütött szemmel, szégyenkezve vonultak a szokatlan sorfal között. Alig várták, hogy beléphessenek a lakásuk ajtaján. Szüleik azonban már nem álltak kint, az ajtó zárva volt. A rendőrök ismét csengettek. Vasváriné tettetett csodálkozással fogadta őket.

– Máris visszaengedtek titeket?

– Bocsánatot kértünk – magyarázta Máté.

A rendőrök elköszöntek és távoztak. Miközben lefelé mentek, többen kezet ráztak velük.

Violáék előtt megálltak.

– Nos, kisasszony, rendben lesz így?

– Ez iszonyú ciki volt! – hallatszott Peti hangja fentről, mielőtt becsapódott a Vasvári lakás ajtaja.

– Igen, remélem – válaszolt Viola, a rendőrök pedig rákacsintottak.

Az eddig az utcán várakozó Lajos bácsi beköszönt még Violáékhoz.

– Hogy sikerült?

– Pompásan, bízom benne, hogy meglesz a hatása – számolt be a lány.