Viola elégedetten kuncogott a lépcsőkorlátra támaszkodva, majd visszahúzódott a lakásukba, ahogy közeledtek a hangok. A Vasvári lakásban kiértek az előszobába.
– Pisilni kell – nyavalygott a síró Máté.
– Az még megoldható, ha nincs a vécén ablak, amin keresztül kereket oldhat – dörmögte az egyik rendőr.
– Nincs rajta ablak – válaszolt Máté.
– Egyébként is a negyediken vagyunk – jegyezte meg Peti rosszallóan.
– Kérem, sok mindent láttunk már – magyarázta a másik egyenruhás.
– Na, szaladj el gyorsan a vécére, ha már ilyen kedves a rendőr úr – mondta Vasváriné. – Te meg húzd fel a cipődet.
– Egy zoknit kaphatnék? – kérdezte Peti.
– Hozom – felelte az anyja.
Pár perc múlva elindult a furcsa menet a felső szintről. A Vasvári fiúk pizsamában, cipőben, kabátban és sapkában – Máté szipogva –, meg a két egyenruhás rendőr. Viola bezárta a bejárati ajtajukat.
– Nemsokára utánatok megyünk, gyerekek – szólt utánuk az apjuk.
– És ha megígérjük, hogy többet nem csúfolódunk? – hallatszott Peti hangja a lépcsőházból.
– Ezt a bejelentővel kell megbeszélni. Ha ő eltekint a bejelentéstől, akkor nem szükséges önöket az őrsre beszállítanunk.
– De hát azt se tudom, ki a bejelentő! – csattant fel Peti.