Berci lehunyta a szemét, nekirugaszkodott a lábával, és akkorát ugrott, amekkorát csak bírt. A következő pillanatban azt érezte, hogy földet ér a lábával, még csak el sem esett. Kinyitotta a szemét. Kint volt. Habár sok időt töltöttek lent, odafent mégsem lett sötétebb. Mintha itt nem telt volna az idő. Ebben is igaza volt a hólabdának: fent csak egy pillanatig tartott az egész, ami odalent hosszú óráknak tűnt.

– Most hogyan tovább? – nézett a hólabdára.

– Ezen töröm a kobakom – válaszolt elkámpicsorodott arckifejezéssel a hólabda. – Nem hiszem, hogy van értelme tovább odalent keresgélni. Pedig úgy reménykedtem benne, hogy így sikerül megtudnom!

Berci megsajnálta a hólabdát, segíteni akart neki.

– Mi lenne, ha átmennél Annáékhoz? – ajánlotta. – Ha ott vagy a közelében, talán meghallasz valamit, vagy meglátod, mivel szeret játszani…

– Igen, valószínűleg nincs más lehetőségem – mondta csendesen a hógolyó.

– Átteszlek a kerítésen, és holnap délután visszajövök ide érted – ígérte Berci. – Jó lesz így? Hátha addig megtudsz valamit. Ha meg nem, akkor kitalálunk újabb tervet.

– Ez így jó lesz, nagyon köszönöm – válaszolt a hólabda.

Berci a kerítéshez vitte, és ügyesen átdugta a kerítés résén.

– Holnap itt találkozunk! – búcsúzott el tőle.

– Rendben! – hallatszott a hólabda hangja.

Mivel lassan teljesen besötétedett, Berci befelé indult. Izgult újdonsült barátjáért, de hátha sikerrel jár odaát!

Másnap délután izgatottan sietett a kerítéshez, miután hazaértek az óvodából és anya bement a házba. Leguggolt ott, ahol a hólabdát áttette a kerítésen, és megpróbált a félhomályban átlesni. Nem volt könnyű dolga, már sötétedett, nem sokat látott. Nem is találta a szupertitkos küldetésben lévő hógolyót. Várt egy picit, majd halkan megszólalt.

– Pszt! Itt vagy?

– Igen, itt vagyok – felelte a hólabda valahonnan odaátról.

– Gurulj ide a réshez, akkor tudok segíteni – biztatta Berci.

– Jó – hallotta a hólabda hangját.

Kis barátja nem tűnt vidámnak. A következő pillanatban meglátta a kerítésnél elkámpicsorodott képét. Berci ügyesen átemelte.

– Nem sikerült? – kérdezte.

– Nem – sóhajtotta lemondóan a hólabda. – Pedig egyfolytában füleltem meg leskelődtem, játszani is láttam, de nem tudtam kitalálni, mi a vágya… Felsültem… Mit fognak ehhez szólni Télországban?

– Ne add még fel! – vigasztalta Berci. – Segítek neked!

– Nem tudom… Olyan, mintha nem lennének vágyai… – merengett el a hólabda. – De az nem lehet! Minden gyereknek vannak vágyai! Miért nem látom, hallom Anna vágyait? Tegnap odalent az alagútban övé lehetett a sötét járat, ahol semmit nem találtunk…

– És mi lenne, ha egyszerűen megkérdeznéd tőle? – javasolta Berci.

– Azt nem lehet! – háborodott fel a hógolyó. – Nem ismerhet meg, nem tudhatja, miért vagyok itt! Akkor elillanna a meglepetés ereje, pontosan tudná, mire számíthat a karácsonyfa alatt. A meglepetés ereje nélkül pedig a karácsonyi varázslat is elvész!

– Biztos vagy te ebben? – kérdezett vissza Berci. – A karácsonyi varázslatnak sok más része is van… A karácsonyfa, a fények, a díszek, a közös játék… – töprengett Berci.

– Szerintem a gyerekeknél a meglepetés ereje is hozzátartozik – kötötte az ebet a karóhoz a hólabda. – Te örülnél, ha már rég tudnád, mit rejtenek a csomagok?

– Ha vágynék rá, biztos örülnék neki így is – vélekedett Berci. – De még sose tudtam előre, mit fogok kapni.

– Azért szupertitkos a küldetésem, mert nem tudhat róla rajtad kívül senki. A célszemély a legkevésbé – zárta le a vitát a hólabda.

Berci nagyot sóhajtott.

– Akkor mit tegyünk? – nézett a hólabdára.

A hólabda tanácstalannak tűnt. Berci erősen törte a fejét, majd eszébe jutott valami.

– És ha én kérdezném meg tőle? Nekem sem lehet?

– Ezt a kérdést már feltetted két napja is – jegyezte meg a hógolyó fancsali ábrázattal.

– Igen, és akkor azt mondtad, hogy ez szupertitkos küldetés, és nyomoznunk kell! De a nyomozás nem vezetett semmire, még mindig nem tudjuk, mire vágyik Annácska – magyarázott nagy hévvel Berci. – Bízd most rám a dolgot, hátha nekem sikerül megtudnom! Vagy tiltja a szupertitkos küldetések szabályzata?

– Nem tiltja – felelt savanyú ábrázattal a hólabda. – Csak én nem kérdezhetem meg, neked szabad. De nem túl profi módszer – fanyalgott a hógolyó.

– A többi módszerrel viszont nem mentünk semmire – vágta rá Berci.

– Hát… nem is tudom – bizonytalankodott a hólabda.

– Ha nem válik be, még mindig nyomozhatsz tovább – érvelt Berci.

– Jó, legyen, próbáld meg – egyezett bele végül némi töprengés után a hólabda.

– Akkor tudok vele beszélgetni, ha kint lesz az udvaron. Sajnos ilyenkor már korán sötétedik, és ovi után nincs kint. Talán hétvégén… Ráér addig? – pillantott Berci a hólabdára.

– Talán még igen – bólintott a hólabda. – Addig meghúzom itt magam a kertetekben. A smaragdtuja alatt, ahová először tettél, jó helyem lesz.

– Odaviszlek – ajánlkozott Berci.

– Azért nézz felém néha – kérte a hólabda, miközben kényelembe helyezte magát a bokor tövében.

– Mindenképpen – ígérte Berci.

Be is tartotta a szavát, minden reggel és délután – óvodába menet és óvodából jövet – odaszaladt kis cimborájához köszönni.

Szombat reggel szép, napsütéses időre ébredtek. Berci reménykedett abban, hogy Annácska kimegy játszani az udvarra, és szót tud vele váltani. Amint kicsit melegedett, ő is igyekezett a kertbe. Felöltözött, és kiment játszani – no és megpróbálni segíteni a hólabdának és szóra bírni Annát. Nehéz feladatnak tűnt, mert Anna csendes kislány volt, eddig soha nem bizonyult valami közlékenynek. De Berci bízott a sikerben. Szerette volna, ha Annácska olyan ajándékot talál a karácsonyfa alatt, aminek őszintén örülni tud.

Amikor kilépett az ajtón, első dolga volt, hogy átlesett a szomszédba. Kissé csalódottan vette tudomásul, hogy nem látja Annát kint. De nem adta fel a reményt, hosszú még a délelőtt, hátha felbukkan később.

Hátraszaladt a smaragdtujához, hogy köszönjön a hólabdának. A kis fehér gömb már meglehetősen unatkozott, hiszen napok óta várakozott ott. Felragyogott mókás arca, amikor Berci megjelent.

– Szia! Mi újság? – üdvözölte lelkesen.

– Szia! Szerencsére szép az idő, de Anna még nincs kint. Hátha később kijön – fejezte ki reményét Berci.

– Már nagyon unalmas itt – panaszkodott a hólabda. – Azt hittem, egy szupertitkos küldetés ennél sokkal izgalmasabb – tette hozzá fintorogva.

– Várakozni mindig unalmas – bólogatott együttérzően Berci. – Van kedved játszani, amíg Anna ki nem jön?

– Persze – vágta rá a hólabda. – De mit?

– Dömperezni szeretnék, lehetsz az utas a platón. Vagy akár a sofőr is, mert olyan kicsi vagy, hogy szerintem a vezetőfülkébe is beférsz.

– Jó – ujjongott a hólabda.

Úgy belemélyedtek a játékba, hogy hamarosan meg is feledkeztek a feladatról, sőt Annáról is. Homokot szállítottak, ástak és építettek, egyszóval nagy munkában voltak. Csak sokkal később villant Berci eszébe, hogy át kellene kukucskálni, nem jött-e ki időközben Anna.