Címke: alagút

A hólabda-küldetés 4. rész

/ Üveges Szilvia

Berci lehunyta a szemét, nekirugaszkodott a lábával, és akkorát ugrott, amekkorát csak bírt. A következő pillanatban azt érezte, hogy földet ér a lábával, még csak el sem esett. Kinyitotta a szemét. Kint volt. Habár sok időt töltöttek lent, odafent mégsem lett sötétebb. Mintha itt nem telt volna az idő. Ebben is igaza volt a hólabdának: fent csak egy pillanatig tartott az egész, ami odalent hosszú óráknak tűnt.

– Most hogyan tovább? – nézett a hólabdára.

– Ezen töröm a kobakom – válaszolt elkámpicsorodott arckifejezéssel a hólabda. – Nem hiszem, hogy van értelme tovább odalent keresgélni. Pedig úgy reménykedtem benne, hogy így sikerül megtudnom!

Berci megsajnálta a hólabdát, segíteni akart neki.

– Mi lenne, ha átmennél Annáékhoz? – ajánlotta. – Ha ott vagy a közelében, talán meghallasz valamit, vagy meglátod, mivel szeret játszani…

– Igen, valószínűleg nincs más lehetőségem – mondta csendesen a hógolyó.

– Átteszlek a kerítésen, és holnap délután visszajövök ide érted – ígérte Berci. – Jó lesz így? Hátha addig megtudsz valamit. Ha meg nem, akkor kitalálunk újabb tervet.

– Ez így jó lesz, nagyon köszönöm – válaszolt a hólabda.

Berci a kerítéshez vitte, és ügyesen átdugta a kerítés résén.

– Holnap itt találkozunk! – búcsúzott el tőle.

– Rendben! – hallatszott a hólabda hangja.

Mivel lassan teljesen besötétedett, Berci befelé indult. Izgult újdonsült barátjáért, de hátha sikerrel jár odaát!

Olvass tovább →

A hólabda-küldetés 3. rész

/ Üveges Szilvia

A következő pillanatban azt érezte, hogy valahová beesik. Zavartan nyitotta ki a szemét, miközben a talpára huppant. Egy sötét alagútban állt, feje felett apró nyíláson át kevéske fény szűrődött be. Onnan érkezett.

– Nahát – ámult el hangosan. – Tényleg befértem.

– Ugye, mondtam? – nevetett rá a hólabda.

Berci maga elé világított a zseblámpával. Az alagútban sötétség honolt. Berci kicsit félt, ugyanakkor kíváncsi is volt. Talán még jobban, mint amennyire félt.

A távolban mintha fény pislákolt volna, Berci óvatos léptekkel arrafelé indult. Hamarosan kiszélesedett az alagút, és egy terembe ért, ahol fali lámpák világítottak. A teremben rengeteg játékot látott. Berci felkiáltott meglepetésében. A játékok mindegyike nagyon ismerős volt, csupa olyasmi, amit szívesen elfogadott volna. Mintha már látta volna őket…

– Hű, de klassz az az autó! Milyen jó lenne egy ilyen házikó nekem is! Nézd, ilyen versenypályát már láttam valahol, nagyon tetszik! – ujjongott Berci, és lelkesen szaladgált egyik játéktól a másikig.

– Ismerősek? – kérdezte a hólabda somolyogva.

– Igen – felelte Berci –, de nem tudom, honnan. Nekem nincsenek ilyen játékaim.

Olvass tovább →

A hólabda-küldetés 2. rész

/ Üveges Szilvia

– Milyen titkos küldetésben? – csodálkozott Berci.

– Azt most nem mondhatom el. Titok. Ezért titkos a küldetés – magyarázta a hógolyó.

– Tényleg hóból vagy? – faggatta tovább Berci.

– Igen.

– Akkor hogyan nem olvadtál el, mint a többiek?

– Ez is titok – vágta rá a hógolyó.

– Így nehéz beszélgetni, ha minden titok – állapította meg csalódottan Berci.

– Hiszen mondtam már, hogy különleges hógolyó vagyok. Ha nem lennék különleges, elolvadtam volna – tódította a hólabda.

Berci felállt, a ház felé fordult. Anya az ajtóban állt.

– Bercikém, bejössz, vagy játszol még kint egy kicsit? – kérdezte tőle.

– Maradj kint velem – kérte a hógolyó halkan. Berci ránézett.

– Úgyse mondasz semmit – jegyezte meg Berci rosszkedvűen.

– Jól van, jól van, akkor majd mondok – sietett a válasszal a hógolyó. – De ha bemégy, akkor nem tudunk beszélgetni.

– Nos? – türelmetlenkedett anya.

– Még egy kicsit kint maradok – kiáltott vissza Berci némi habozás után. A kíváncsisága ismét felülkerekedett. Vajon miről mesél majd a hólabda?

Olvass tovább →

Peti metrón utazik

/ Üveges Szilvia

Peti már többször járt a szüleivel Budapesten, de még sosem utazott metrón. Ezért egyik alkalommal az anyukája és az apukája úgy döntöttek, metróval mennek el vásárolni.

Lementek az aluljáróba, ahol apa megvette a jegyeket. Peti közben tágra nyílt szemekkel nézte a rengeteg embert, akik mind siettek valahová. Ezután beléptek egy kapun, és mozgólépcsőn indultak még lejjebb, a metróhoz. Ilyen mélységbe már nem sütött le a nap, de sok-sok lámpa világított. A metrómegálló huzatos volt, és a zajokat is szokatlannak találta Peti.

Nem kellett sokat várniuk, néhány perc után megérkezett a metró. Milyen hangos! – gondolta Peti. Az ajtók kinyíltak, sokan kiszálltak, aztán beszállhattak az új utasok – köztük Peti és a szülei. Anya és Peti leültek, apa megállt mellettük, és a mennyezet alatti csőbe kapaszkodott.

– Szíveskedjenek vigyázni, az ajtók záródnak! – mondta egy hang, és az ajtók valóban becsukódtak.

A következő pillanatban elindult a metró. Még jó, hogy apa kapaszkodott, különben könnyen eleshetett volna, ahogy hirtelen meglódult a szerelvény. A metró felgyorsult, és eltűnt a megálló a sok-sok lámpával. Sötét alagútban haladtak. Peti kinézett az ablakon, de csak feketeséget látott, néha tűnt fel csupán egy kis pislákoló fény. A metró zúgva robogott a sötétségben. Peti kicsit ijesztőnek találta, és közelebb bújt anyához, aki szorosabban ölelte.

Olvass tovább →