– Milyen titkos küldetésben? – csodálkozott Berci.

– Azt most nem mondhatom el. Titok. Ezért titkos a küldetés – magyarázta a hógolyó.

– Tényleg hóból vagy? – faggatta tovább Berci.

– Igen.

– Akkor hogyan nem olvadtál el, mint a többiek?

– Ez is titok – vágta rá a hógolyó.

– Így nehéz beszélgetni, ha minden titok – állapította meg csalódottan Berci.

– Hiszen mondtam már, hogy különleges hógolyó vagyok. Ha nem lennék különleges, elolvadtam volna – tódította a hólabda.

Berci felállt, a ház felé fordult. Anya az ajtóban állt.

– Bercikém, bejössz, vagy játszol még kint egy kicsit? – kérdezte tőle.

– Maradj kint velem – kérte a hógolyó halkan. Berci ránézett.

– Úgyse mondasz semmit – jegyezte meg Berci rosszkedvűen.

– Jól van, jól van, akkor majd mondok – sietett a válasszal a hógolyó. – De ha bemégy, akkor nem tudunk beszélgetni.

– Nos? – türelmetlenkedett anya.

– Még egy kicsit kint maradok – kiáltott vissza Berci némi habozás után. A kíváncsisága ismét felülkerekedett. Vajon miről mesél majd a hólabda?

Anya bólintott és bement, Berci pedig lehajolt a hógolyóhoz, és felvette a kezébe.

– Itt vagyok, hallgatlak – nézett rá kissé szigorúan.

– Jó, jó – sóhajtott nagyot a golyó, és beszélni kezdett. – Hóból készült szupertömörségű hólabda vagyok. A havazással érkeztem, és te gyúrtál engem ilyenné: szükség volt hozzá a kezedre. Úgy tudom megkezdeni a titkos küldetésem, ha egy segíteni tudó, jószívű gyermek hógolyóvá formáz engem. Télországból jöttem, és az a feladatom, hogy kifürkésszem, milyen ajándéknak örülne a szomszéd kislány karácsonykor.

– A szomszéd kislány? – képedt el Berci. – Miért nem én?

– Mert a te vágyadat könnyen kitalálják a Télapó meg a karácsonyi angyalkák! Hiszen nem rejted véka alá! Ha meglátsz valamit, ami tetszik, mindig rögtön mondod, hogy mennyire szeretnéd azt! Igaz?

Berci eltöprengett. Csakugyan, igaza van a hólabdának! Ahányszor észrevett egy szép játékot, minden alkalommal elmondta, hogy milyen jó lenne megkapni valamikor…

– Te olyan sok vágyad kifejezed, hogy inkább az okoz gondot, melyik teljesüljön. De képzeld el, a szomszéd kislány, Annácska soha nem mondja, mire vágyik. Teljesen tanácstalanok vagyunk Télországban, mivel lepjük meg a fa alatt! Ezért jöttem, hogy kipuhatoljam.

– Akkor eltévesztetted a házat, a szomszédba kellett volna menned! – csóválta meg a fejét Berci.

– Nem, nem, jó helyen vagyok – tiltakozott a hólabda. – Szükségem van ugyanis segítségre. Ha a te kezedben szupertömörségű hólabdává válhattam, akkor te vagy erre a legmegfelelőbb ember.

– Hogyan segíthetnék? – ámult el Berci. – Kérdezzem meg tőle?

– Ó, ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor nemigen lenne szükség szupertitkos küldetésre! – fontoskodott a hógolyó.

– Akkor mit tegyünk? – faggatózott tovább Berci.

– Szerintem ki kell nyomoznunk – nézett rá a hólabda jelentőségteljesen.

– De hogyan? – értetlenkedett Berci.

– Ezt még én sem tudom, de együtt biztosan rájövünk – kacsintott rá a hógolyó. – Lehet, hogy le kellene ereszkednünk a vágyak alagútjába… – tette hozzá eltöprengve.

– Hová? – csodálkozott Berci.

– A vágyak alagútjába – ismételte meg a hólabda. – Itt van a kertek alatt. Ott minden gyermek vágyai láthatók, csak meg kell keresni őket…

– Az enyémek is? – kérdezte izgatottan Berci.

– Igen, persze – bólintott a hólabda. – Rá kell jönnünk, hol a lejárat.

– Hogy néz ki? – kíváncsiskodott Berci.

– Van egy lyuk a földön. Olyan, mint egy vakondjárat – magyarázta a hólabda. – Tegyél le, és keressük külön, akkor talán hamarabb ráakadunk.

Berci a földre helyezte a hólabdát, amely lassan gurulni kezdett. Ő a másik irányba indult, szemével a talajt pásztázta. Néha előfordul, hogy feltúr a vakond, és imitt-amott vannak lyukak a fűben. Nem könnyű megtalálni őket, s vajon honnan fogják tudni, melyik vakondjárat és melyik a vágyak alagútja? – vetődött fel Berciben a kérdés.

– Találtam egy lejáratot! – hallotta a hólabda hangját.

Berci a hang irányába nézett, de a félhomályban nem látta a fűben lapuló hólabdát. Óvatosan mozdult arra, amerről a kiáltás hallatszott.

– Itt, itt – sürgette a hólabda, és Berci hamarosan észrevette a lyuk mellett türelmetlenkedő hólabdát.

– És akkor ez vakondjárat vagy az alagút bejárata? – tette fel előbbi kérdését Berci.

– Fogalmam sincs – felelte a hógolyó. – De benézek, és kiderítem. Csak ne lenne odalent olyan sötét… Nincs egy lámpád, amivel be tudsz világítani?

– Van elemlámpám – ugrott fel Berci, és beszaladt a házba, hogy elkérje az anyukájától a fényforrást.

Mivel már sötétedett, Berci anyukája szerencsére egyáltalán nem tartotta furcsa ötletnek, hogy Berci világítani szeretne odakint. Épp ellenkezőleg, megjegyezte, milyen jó gondolat használni a lámpát.

Amikor Berci visszatért, bevilágított az ismeretlen lyukba, a hólabda pedig belegurult. Pár pillanat múlva azonban ki is ugrott a résből.

– Fúj, ez vakondjárat – fintorgott, és nagyon viccesen nézett ki a grimaszoló arca.

– Menjünk tovább – biztatta Berci.

Hamarosan megtalálták a következő lyukat, ám hamar kiderült, hogy ezt is vakond fúrta. Keresgéltek tehát tovább a sötétben. Nem volt egyszerű dolguk, tény, ám kitartásukat végül siker koronázta.

Az ötödik lyuknál a hólabda hosszabb ideig maradt odalenn, majd izgatott arccal tért vissza.

– Azt hiszem, ez az – újságolta lelkesen.

– Tényleg? – kérdezett vissza Berci, és az örömtől kipirult az arca. Persze az is lehet, hogy csak a hidegtől…

– Gyere, menjünk! – sürgette a hólabda.

– De hogyan? Én nem férek be oda – tiltakozott Berci zavartan.

– Dehogynem! – vágta rá a hógolyó. – Fogj a kezedbe, és ugorj bele! Ne félj, vigyázok rád, nem lesz semmi baj. Hozhatod az elemlámpát is, nem is baj, ha világítasz vele.

Berci még mindig habozott, butaságnak találta az egészet. Már hogyan férne ő bele ebbe az apró résbe? Bele sem tud ugrani. És ha mégis, akkor mi lesz, ha anya keresi közben?

– Olyan gyorsan végzünk odalent, hogy az itt fent egy pillanatnak fog tűnni – magyarázta a hólabda komolyan, mintha olvasna a gondolataiban. Berci csodálkozva nézett rá. A hógolyó vidáman rákacsintott.

– Próbáld meg, ha nem tudsz lemenni, legfeljebb a földre huppansz. Nincs veszítenivalód – biztatta az apró fehér gömb.

Berci nagyot sóhajtott, lehajolt a hólabdáért, a kezébe vette. Még mindig nem volt biztos abban, hogy van ennek értelme, de azzal egyetértett, hogy legfeljebb ugrik egyet a földön. Becsukta a szemét, és ráugrott a lyukra, amelyik éppen úgy nézett ki, mint egy átlagos vakondjárat.