Babber lovaggá válik

Babber – mint oly sok kisfiú – nagyon szerette a lovagos történeteket. A nagypapája sokszor mesélt neki csillogó kardot viselő vitézekről, akik paripájukon vágtázva bátran megvívnak a sárkányokkal, és védelmezik a gyengébbeket. Babber áhítattal hallgatta a meséket. Ha felnő, bizony ő is lovag lesz!

Miután beköszöntött a tél, Babber – ahogyan a többi kisgyerek is – nagyon várta a karácsonyt.

– Hányat kell még aludni? – faggatta anyát nap mint nap, és az anyukája türelmesen számolgatott vele.

– Már csak egy alvás van hátra, ebéd után, és jön a szenteste – válaszolta anya egyik reggel.

– Végre itt a karácsony! – ujjongott Babber.

Délután sétálni indult apával. Mire hazaértek, besötétedett. A lakásban varázslatos karácsonyfa és színpompás papírba burkolt ajándékok fogadták Babbert. Izgatottan kezdte bontogatni a csomagokat. A legnagyobb dobozból hintaló és fakard került elő. Babber nagyon örült a meglepetésnek.

– Hurrá! Most már én is igazi lovag lehetek! Van kardom és lovam! – kiáltott. – Mostantól Babber lovag a nevem – fordult a családjához.

Babber felkapta a kardot, majd a hintalóra pattant.

– Megvédek minden királylányt, megvívok a sárkányokkal! – jelentette ki harciasan.

– Hol találsz királylányokat és sárkányokat? – kérdezte apa.

– Azt még nem tudom – bizonytalanodott el Babber. – De megtalálom őket – tette hozzá elszántan.

A következő napokban lelkesen hintalovazott, a kardot pedig szinte le sem tette. Sose lehet tudni, mikor lesz rá szüksége! De hiába állt készenlétben: sehol egy megvédeni való királylány, sehol egy legyőzendő sárkány. Babber elszontyolodott.

– Hogyan legyek így lovag? – szomorkodott.

Egyik nap nagymama és nagypapa meglátogatták Babbert. Ebéd után, alvás előtt ezúttal a nagypapája mesélt, természetesen hős lovagokról. Amikor Babber felébredt, anyukája és apukája vidáman mutattak ki az ablakon.

– Nézd csak! Esik a hó!

Babber kíváncsian kilesett. Hatalmas hópelyhek hullottak fentről. Fehérség borított mindent: a fákat, a bokrokat, a háztetőket, az utcát.

– Menjünk ki! – kérte Babber lelkesen, és anya már vette is elő a vastag, meleg ruhát.

Amikor kiléptek, Babber két fehér alakot pillantott meg az udvaron. Az egyiknek szoknyája volt, a másiknak meg három feje.

– Mik ezek? – nézett nagyot Babber.

– Nahát! – ámult el anya is. – Ha jól látom, a szoknyás egy hókirálylány, a háromfejű meg hósárkány. Hogy kerültek ide?

Babber nagymamája rejtélyesen mosolygott. Ő aztán csuda titkokat ismerhet!

– Ki tudja, talán manók építették… De az a fontos, hogy végre megmenthetsz egy királylányt a sárkánytól, mint az igazi lovagok! – kacsintott nagymama Babberre.

Babbernek fülig szaladt a szája örömében. Apa hűséges fegyverhordozóként segített, hozva a hintalovat és a farkardot. Babber ráült paripájára, felemelte kardját, és könnyedén legyőzte a háromfejű hósárkányt. A királylány megmenekült, mellette csupán nagy kupac hó emlékeztetett a rémisztő ellenfélre. Babber úgy érezte, ezzel vált valóban lovaggá.

A győzelemért járó jutalom ezúttal nem fele királyság, hanem szánkózás volt. Babber lovag ezt egyáltalán nem bánta, hiszen nagyon szeretett szánkózni. Különösen akkor, amikor az apukája húzta. Ahogyan most is.