Karácsonyi finomságok 4. rész

Kis idő múlva választ kaptak a kérdésekre. Elmúlt karácsonyokról ismerős illatok szálltak a konyhában, keveredve a mézeskalács jellegzetes, kellemes szagával.

– Ez hasonlít – szimatolt Bori elégedetten a levegőbe.

– Igen. Remélem, az íze is megfelelő lesz – bólintott Máté.

Alig várták, hogy megsüljön, és apa kiemelje a tepsit a forró sütőből. Ott sürögtek-forogtak körülötte, nézegették, egyezik-e a színe a nagyiéval.

– Gyerekek, hagyjátok kicsit hűlni, utána megkóstolhatjátok – nyugtatta őket apa.

A gyerekek persze türelmetlenül lesték, mikor érkezik el az a pillanat, amikor nem csak a szaglásukkal, hanem az ízlelésükkel is próbára tehetik az ünnepre szánt finomságokat. Hiába intette apa óvatosságra őket, mégis sikerült megégetni a nyelvüket: nem bírtak tovább várni.

Először nem is érezték az ízét, csak a forróságot. Ám amikor kapkodva megfújták a következő falatot, és újra próbálkoztak, a régi, megszokott aroma áradt szét a szájukban. Máté és Bori egymásra mosolyogtak, és egyszerre kezdtek el ujjongani.

– Igen, ez az! Sikerült! Pont olyan az íze, mint a nagyiénak!

– Biztosan nagy meglepetést szereztek vele holnap – jegyezte meg apa.

Másnap szenteste reggelére ébredtek. Semmi nem úgy történt, ahogyan más években szokott. De az ikrek már egyáltalán nem bánták. Tele voltak izgalommal, várakozással, örömmel.

Olvass tovább →

Karácsonyi finomságok 3. rész

Nagymama folytatta a csevegést, de jobbára csak apa válaszolgatott neki. Bori annyira mérges és csalódott volt, oda sem tudott figyelni. Csak azon járt az esze, hol lehet a süteményes füzet, és hogyan szerezhetnék meg a receptet.

– Apa tudnál nekem segíteni kicsit? – csendült fel Máté hangja pár perc múlva a konyhából.

– Persze – felelte apa, és kisietett.

Bori zavartan nézett a nagymamára, mert fogalma sem volt, miről folyt éppen a társalgás. Gondolatban ezer átkot szórt Mátéra, aki egy kis eszegetést sem tud egyedül megoldani.

Apa és Máté együtt tértek vissza a konyhából. Újra helyet foglaltak a kanapén, majd apa rövidesen búcsúzkodni kezdett. Bori kétségbeesetten vette tudomásul, hogy mindjárt indulnak, és nem szerezték meg azt, amiért jöttek. Így nem tudják meglepni a nagymamát a karácsonyi keksszel. Pedig milyen szuper ötlet volt!

Bori rosszkedvűen távozott, s ahogy kiértek az utcára, nekiesett az ikertestvérének.

– Nem sikerült megtalálni a receptet, és ahelyett, hogy feltartottad volna a nagymamát, még a nyakunkra küldted!

– Hidd el, megvolt az oka. Ugyanis a konyhában megtaláltam a sütis füzetet. Az asztal alá kellett dugnom, amikor nagyi benézett. Aztán azért hívtam ki apát, hogy a telefonjával fényképezze le a karácsonyi keksz receptjét. Utána visszatettem a füzetet oda, ahol találtam. Nagyi nem vett észre az egészből semmit.

Bori zavartan motyogott.

– Ja, akkor bocsi.

Máté felnevetett.

– Az a lényeg, hogy megvan, és délután, ha bevásároltunk, kezdhetjük a sütögetést.

Olvass tovább →

Karácsonyi finomságok 2. rész

Másnap meglátogatták a nagymamát, alaposan szemügyre vették a gipszét. Nagyi mosolygott, tréfálkozott velük, és az ikrek is vidámabbak lettek.

Teltek a napok, a rádióból karácsonyi dalok ömlöttek, a családban mégsem volt igazán ünnepi hangulat. Anya a szabadideje nagy részét nagyinál töltötte, ott is aludt. Esténként apa fektette le és takargatta be a gyerekeket.

Elmaradt a hagyományos családi mézeskalácssütés. Ugyan gyakran elmentek nagyihoz, mégis minden más volt, mint ahogy az évnek ebben a szakaszában lenni szokott.

Elérkezett az esztendő utolsó tanítási napja. Az iskolában karácsonyi dalokat hallgattak, díszeket barkácsoltak, süteményeket ettek. A felsősök betlehemes játékkal járták végig a termeket. Bori és Máté ünnepi éneket dúdolgatva, jókedvűen tértek haza. Apa meglepetéssel várta őket: végre feltette a fényfüzért a bejárati ajtó mellé, és a délutáni alkonyatban hívogató világossággal igazi karácsonyi hangulatot árasztott a ház. A gyerekek örömmel csodálták a fényeket, alig akartak bemenni. Pedig érdemes volt belépni: apa belül is elhelyezett néhány karácsonyi dekorációt.

– De klassz! – kiáltott Máté. – A látvány megvan, de az illatok és az ízek sajnos nincsenek – tette hozzá kissé elkámpicsorodva.

– Neked semmi sem elég? – kérdezte Bori a homlokát ráncolva.

– Hiányzik a mézeskalács és nagyi karácsonyi keksze.

– Telhetetlen vagy – bosszankodott Bori. – Már egészen karácsonyi hangulatba kerültem, te meg elrontod a nyavalygásoddal.

– Miért, nem lehet hiányérzetem?

– Lehet, de nem kellene elvenni más örömét vele. Inkább köszönjük meg apának, amit tett.

Máté duzzogva félrevonult. A kellemes légkör azonnal elillant.

– Gyerekek, veszekedés helyett inkább találjuk ki, hogyan tudnánk Máté hiányérzetét csökkenteni – szólalt meg apa.

Olvass tovább →

Karácsonyi finomságok 1. rész

Máté és Bori izgatottan szaladtak a nappaliba, hogy kinyissák az adventi naptár újabb zsebét. Lelkesen bontogatták a csomagocskájukat, melyből egy újabb karácsonyváró mese bukkant elő. Természetesen nem ugyanazt a történetet kapták mindketten, és az ikrek kedvelt reggeli elfoglaltsága volt ebben az időszakban, hogy rögvest – még pizsamában – felolvasták egymásnak az aznapi meséjüket. Így duplán is megajándékozva érezték magukat.

Ezen a reggelen ráadásul nem kellett sietniük, hiszen szombat volt, az iskola zárva. Miközben a gyerekek hangosan olvastak, megszólalt a telefon. Anya gyorsan felkapta, s kiment a szobából. Mire az ikrek befejezték a meséket, visszatért, de arca szokatlanul gondterhelt volt.

– Mi a baj, anya? – kérdezte Bori.

– Nagyit egy kis baleset érte. Megbotlott a lakásban, és ráesett az egyik karjára. Fel tudott kelni, de a karja nagyon fáj. Öltözzetek fel, kérlek, apa megreggeliztet benneteket, én pedig elmegyek a nagyihoz.

A vidám, adventi hangulat azonnal elillant, a gyerekek szó nélkül indultak a szobájukba a pizsamát nappali viseletre cserélni. Mire végeztek, anya mögött be is záródott az ajtó. Apa várta őket a konyhában, éppen teát főzött nekik.

– Nagy a baj? – aggódott Máté.

– Reméljük, nem – mosolygott a gyerekekre biztatóan apa, de azért a szemében látszott egy kis szomorúság. – Valószínűleg megsérült nagyi karja.

Olvass tovább →

Hatkezes meseregény a legkisebb fiúról

A legkisebb fiú/királyfi elindult szerencsét próbálni, és legyőzve a nagyobb/idősebb/erősebb ellenfeleket elnyerte a királylány kezét és a fele királyságot… vagy az egészet. Ismerős?

És mi a helyzet a legalacsonyabb fiúval az osztályban? Aki csak tartalék lehet a kosárlabdacsapatban? S akit – nem véletlenül – Centinek hívnak társai? (A valódi neve egyébként Tamás.) Csak nem indulhat világgá, már királylányok sincsenek, csupán magas és fölényes iskolatársak, a mindig zsörtölődő nagymama, aki lényegében neveli őt, egy különleges bolt és egy rég elveszett hajókapitány, akit viszont ideje lenne megtalálni és hazahozni…

A retró hangulatú könyv egy esztendő történetét öleli fel

A Centi és a Csicseri bolt című meseregény három kiváló szerző együttműködésében született meg. Marék Veronika, Tarbay Ede és Urbán Gyula jegyzik az egyes fejezeteket, s kalauzolnak el minket egy időben talán nem annyira távoli, de valójában már letűnt korszakba, ahol a főszereplő kisfiú 16 forinttal indult el káposztát vásárolni… Saját gyerekkorom légköre, emlékfoszlányai derengenek fel e könyvet olvasva, s bár a történet valójában picit idősebb nálam – a hetvenes években ötlötték ki –, remek betekintést engednek a mai gyerekeknek szüleik gyermekkorába. Amikor az északi szomszédunk még Csehszlovákia volt, amikor harmadikosként még elküldtek minket káposztát venni, az alsós gyerekek önállóan közlekedtek a nagyváros utcáin, és nem volt mindenki mindig mindenhol elérhető és ellenőrizhető. Igazi békebeli meseregény, amely időnként váratlan fordulataival és kedves szereplőivel hamar megszeretteti magát.

Olvass tovább →

Pöttyös Panni is iskolás lett

Pöttyös Panni, Tamara, Boros Jutka és a rosszcsont Kockás Péter gyerekkori kedvenceim voltak, s habár nem kimondottan az iskolakezdés a témája, a fiam sulis korszakára készülve eszembe jutott a Pöttyös Panni naplója című könyv. Gyerekkoromban sokat olvastam ezt a Szepes Mária-kötetet, amely azóta is ott található a könyvespolcomon, s amely úgy kezdődik, hogy Tamara visszautazik a Szovjetunióba(!), Panni és Péterke pedig nélküle, viszont ugyanabban osztályban kezdik meg az iskolát. Panni naplót vezet kalandjairól, amelyet a terv szerint a tanév végén elküld Tamarának.

Sokszor forgattam ezt a kötetet gyerekkoromban, látszik is rajta

A könyv elején olvashatunk Panniék első iskolai napjáról, és ez a rész az, amiért elővettem és olvasni kezdtem a gyermekemnek ezt a művet. Maguk a naplóbeli kalandok már egyáltalán nem kapcsolódnak az iskolához, ezért úgy gondoltam, ezt csak akkor olvasom fel a fiamnak, ha érdeklődést mutat. Az eleje viszont tetszett neki, s kíváncsi volt a folytatásra, így hát végigolvastuk a könyvet, és jókat kuncogott Kockás Peti aktuális csínytevésén, például azon, amikor a lyukas esernyővel beállt a zuhany alá és elázott, vagy amikor olimpiát rendezett az udvaron, és véletlenül betörte a pinceablakot. Emlékeim szerint gyerekkoromban – Pöttyös Pannihoz hasonló kislányként – elborzadva olvastam Peti állandó rosszalkodását, felnőttkori énem viszont sokkal elnézőbb vele szemben, csak egy eleven és kreatív gyereket látok benne. Sokkal izgalmasabb a személyisége, mint a lányoké, Pöttyös Pannié és különösen a még haloványabb Boros Jutkáé.

Olvass tovább →

Az ingaóra

Peti nagyon szerette azt az ingaórát, amelyik a nagyszülei otthonában lógott az étkező falán. Tik-tak, tik-tak, tik-tak – az inga pontosan lendült jobbra, aztán balra. Jobbra, balra, jobbra, balra. Nagypapa azt mondta, az ingaórát minden nap fel kell húzni, különben megállna.

Vajon mi történne akkor? – töprengett el Peti. Megállna az idő? Nagymama keze megtorpanna a lábas fölött, apa pedig folyton ugyanazt az oldalát olvasná az újságnak? És akkor ki húzná fel újra az órát, hogy ismét elinduljon az idő?

Nyáron nagymamáék elutaztak néhány napra rokonokhoz. Egyik délután Peti a szüleivel elment a lakásukra, hogy kiürítsék a postaládát, és meglocsolják a növényeket. Peti furcsának találta az üres szobákat. Érezte, hogy valami nem stimmel. Minden helyiségbe bekukkantott, és mindenhol ezt a különös hangulatot tapasztalta. Az étkezőben végül rájött, mi a baj. Nem járt a falióra! A nagy inga mozdulatlanul állt! Persze érthető, hiszen nem volt itthon senki, hogy felhúzza.

Olvass tovább →

Babber lovag és a szalmabála-figurák

Babber lovag a szüleivel együtt a nagymamájánál és a nagypapájánál töltött néhány napot vidéken. A falu szélén két hatalmas szalmabála-figura köszöntötte az érkezőket: az egyik fiú-, a másik lányruhát viselt. Babber lovagnak nagyon tetszettek a bábuk, és minden nap el kellett sétálni vele a faluszélre, hogy megnézhesse a két barátságos, tömzsi alakot.

– Hogy hívják őket? – kérdezte a nagymamáját.

– Nincs nevük – felelte a nagymamája.

– Adjunk nekik! – javasolta lelkesen Babber lovag. – A fiú legyen Tóbiás, a lány pedig Izabella!

– Miért pont ezeket a neveket választottad? – csodálkozott Babber nagypapája.

– Éppen ezek jutottak eszembe – vágta rá Babber lovag.

Aznap éjszaka nagy zivatar kerekedett; dörgött, villámlott, eső verte az ablakot, szél hajlítgatta a fákat. Olvass tovább →

Babber lovaggá válik

Babber – mint oly sok kisfiú – nagyon szerette a lovagos történeteket. A nagypapája sokszor mesélt neki csillogó kardot viselő vitézekről, akik paripájukon vágtázva bátran megvívnak a sárkányokkal, és védelmezik a gyengébbeket. Babber áhítattal hallgatta a meséket. Ha felnő, bizony ő is lovag lesz!

Miután beköszöntött a tél, Babber – ahogyan a többi kisgyerek is – nagyon várta a karácsonyt.

Olvass tovább →