Hatkezes meseregény a legkisebb fiúról

A legkisebb fiú/királyfi elindult szerencsét próbálni, és legyőzve a nagyobb/idősebb/erősebb ellenfeleket elnyerte a királylány kezét és a fele királyságot… vagy az egészet. Ismerős?

És mi a helyzet a legalacsonyabb fiúval az osztályban? Aki csak tartalék lehet a kosárlabdacsapatban? S akit – nem véletlenül – Centinek hívnak társai? (A valódi neve egyébként Tamás.) Csak nem indulhat világgá, már királylányok sincsenek, csupán magas és fölényes iskolatársak, a mindig zsörtölődő nagymama, aki lényegében neveli őt, egy különleges bolt és egy rég elveszett hajókapitány, akit viszont ideje lenne megtalálni és hazahozni…

A retró hangulatú könyv egy esztendő történetét öleli fel

A Centi és a Csicseri bolt című meseregény három kiváló szerző együttműködésében született meg. Marék Veronika, Tarbay Ede és Urbán Gyula jegyzik az egyes fejezeteket, s kalauzolnak el minket egy időben talán nem annyira távoli, de valójában már letűnt korszakba, ahol a főszereplő kisfiú 16 forinttal indult el káposztát vásárolni… Saját gyerekkorom légköre, emlékfoszlányai derengenek fel e könyvet olvasva, s bár a történet valójában picit idősebb nálam – a hetvenes években ötlötték ki –, remek betekintést engednek a mai gyerekeknek szüleik gyermekkorába. Amikor az északi szomszédunk még Csehszlovákia volt, amikor harmadikosként még elküldtek minket káposztát venni, az alsós gyerekek önállóan közlekedtek a nagyváros utcáin, és nem volt mindenki mindig mindenhol elérhető és ellenőrizhető. Igazi békebeli meseregény, amely időnként váratlan fordulataival és kedves szereplőivel hamar megszeretteti magát.

Olvass tovább →

Pöttyös Panni is iskolás lett

Pöttyös Panni, Tamara, Boros Jutka és a rosszcsont Kockás Péter gyerekkori kedvenceim voltak, s habár nem kimondottan az iskolakezdés a témája, a fiam sulis korszakára készülve eszembe jutott a Pöttyös Panni naplója című könyv. Gyerekkoromban sokat olvastam ezt a Szepes Mária-kötetet, amely azóta is ott található a könyvespolcomon, s amely úgy kezdődik, hogy Tamara visszautazik a Szovjetunióba(!), Panni és Péterke pedig nélküle, viszont ugyanabban osztályban kezdik meg az iskolát. Panni naplót vezet kalandjairól, amelyet a terv szerint a tanév végén elküld Tamarának.

Sokszor forgattam ezt a kötetet gyerekkoromban, látszik is rajta

A könyv elején olvashatunk Panniék első iskolai napjáról, és ez a rész az, amiért elővettem és olvasni kezdtem a gyermekemnek ezt a művet. Maguk a naplóbeli kalandok már egyáltalán nem kapcsolódnak az iskolához, ezért úgy gondoltam, ezt csak akkor olvasom fel a fiamnak, ha érdeklődést mutat. Az eleje viszont tetszett neki, s kíváncsi volt a folytatásra, így hát végigolvastuk a könyvet, és jókat kuncogott Kockás Peti aktuális csínytevésén, például azon, amikor a lyukas esernyővel beállt a zuhany alá és elázott, vagy amikor olimpiát rendezett az udvaron, és véletlenül betörte a pinceablakot. Emlékeim szerint gyerekkoromban – Pöttyös Pannihoz hasonló kislányként – elborzadva olvastam Peti állandó rosszalkodását, felnőttkori énem viszont sokkal elnézőbb vele szemben, csak egy eleven és kreatív gyereket látok benne. Sokkal izgalmasabb a személyisége, mint a lányoké, Pöttyös Pannié és különösen a még haloványabb Boros Jutkáé.

Olvass tovább →

Az ingaóra

Peti nagyon szerette azt az ingaórát, amelyik a nagyszülei otthonában lógott az étkező falán. Tik-tak, tik-tak, tik-tak – az inga pontosan lendült jobbra, aztán balra. Jobbra, balra, jobbra, balra. Nagypapa azt mondta, az ingaórát minden nap fel kell húzni, különben megállna.

Vajon mi történne akkor? – töprengett el Peti. Megállna az idő? Nagymama keze megtorpanna a lábas fölött, apa pedig folyton ugyanazt az oldalát olvasná az újságnak? És akkor ki húzná fel újra az órát, hogy ismét elinduljon az idő?

Nyáron nagymamáék elutaztak néhány napra rokonokhoz. Egyik délután Peti a szüleivel elment a lakásukra, hogy kiürítsék a postaládát, és meglocsolják a növényeket. Peti furcsának találta az üres szobákat. Érezte, hogy valami nem stimmel. Minden helyiségbe bekukkantott, és mindenhol ezt a különös hangulatot tapasztalta. Az étkezőben végül rájött, mi a baj. Nem járt a falióra! A nagy inga mozdulatlanul állt! Persze érthető, hiszen nem volt itthon senki, hogy felhúzza.

Olvass tovább →

Babber lovag és a szalmabála-figurák

Babber lovag a szüleivel együtt a nagymamájánál és a nagypapájánál töltött néhány napot vidéken. A falu szélén két hatalmas szalmabála-figura köszöntötte az érkezőket: az egyik fiú-, a másik lányruhát viselt. Babber lovagnak nagyon tetszettek a bábuk, és minden nap el kellett sétálni vele a faluszélre, hogy megnézhesse a két barátságos, tömzsi alakot.

– Hogy hívják őket? – kérdezte a nagymamáját.

– Nincs nevük – felelte a nagymamája.

– Adjunk nekik! – javasolta lelkesen Babber lovag. – A fiú legyen Tóbiás, a lány pedig Izabella!

– Miért pont ezeket a neveket választottad? – csodálkozott Babber nagypapája.

– Éppen ezek jutottak eszembe – vágta rá Babber lovag.

Aznap éjszaka nagy zivatar kerekedett; dörgött, villámlott, eső verte az ablakot, szél hajlítgatta a fákat. Olvass tovább →

Babber lovaggá válik

Babber – mint oly sok kisfiú – nagyon szerette a lovagos történeteket. A nagypapája sokszor mesélt neki csillogó kardot viselő vitézekről, akik paripájukon vágtázva bátran megvívnak a sárkányokkal, és védelmezik a gyengébbeket. Babber áhítattal hallgatta a meséket. Ha felnő, bizony ő is lovag lesz!

Miután beköszöntött a tél, Babber – ahogyan a többi kisgyerek is – nagyon várta a karácsonyt.

Olvass tovább →