Másnap meglátogatták a nagymamát, alaposan szemügyre vették a gipszét. Nagyi mosolygott, tréfálkozott velük, és az ikrek is vidámabbak lettek.

Teltek a napok, a rádióból karácsonyi dalok ömlöttek, a családban mégsem volt igazán ünnepi hangulat. Anya a szabadideje nagy részét nagyinál töltötte, ott is aludt. Esténként apa fektette le és takargatta be a gyerekeket.

Elmaradt a hagyományos családi mézeskalácssütés. Ugyan gyakran elmentek nagyihoz, mégis minden más volt, mint ahogy az évnek ebben a szakaszában lenni szokott.

Elérkezett az esztendő utolsó tanítási napja. Az iskolában karácsonyi dalokat hallgattak, díszeket barkácsoltak, süteményeket ettek. A felsősök betlehemes játékkal járták végig a termeket. Bori és Máté ünnepi éneket dúdolgatva, jókedvűen tértek haza. Apa meglepetéssel várta őket: végre feltette a fényfüzért a bejárati ajtó mellé, és a délutáni alkonyatban hívogató világossággal igazi karácsonyi hangulatot árasztott a ház. A gyerekek örömmel csodálták a fényeket, alig akartak bemenni. Pedig érdemes volt belépni: apa belül is elhelyezett néhány karácsonyi dekorációt.

– De klassz! – kiáltott Máté. – A látvány megvan, de az illatok és az ízek sajnos nincsenek – tette hozzá kissé elkámpicsorodva.

– Neked semmi sem elég? – kérdezte Bori a homlokát ráncolva.

– Hiányzik a mézeskalács és nagyi karácsonyi keksze.

– Telhetetlen vagy – bosszankodott Bori. – Már egészen karácsonyi hangulatba kerültem, te meg elrontod a nyavalygásoddal.

– Miért, nem lehet hiányérzetem?

– Lehet, de nem kellene elvenni más örömét vele. Inkább köszönjük meg apának, amit tett.

Máté duzzogva félrevonult. A kellemes légkör azonnal elillant.

– Gyerekek, veszekedés helyett inkább találjuk ki, hogyan tudnánk Máté hiányérzetét csökkenteni – szólalt meg apa.

– Például mézeskaláccsal és karácsonyi keksszel – dünnyögte Máté rosszkedvűen. – Vagy ha visszamennénk az időben, nem törne el nagyi keze, és tudna sütögetni ő is meg anya is.

– És mi lenne, ha… ha mi magunk készítenénk el az édességeket? – vetette fel Bori óvatosan az ötletet. – Apa, segítenél nekünk ebben?

– Persze – felelte apa rájuk kacsintva.

– Meglephetnénk vele anyát és nagyit – lelkesedett fel Máté, sutba dobva duzzogását. – Csak… nem tudjuk a recepteket.

– A mézeskalácsé anya egyik szakácskönyvében van, tudom, melyikben – felelte Bori magabiztosan.

– És a karácsonyi keksz?

– Az nagyi receptes füzetében lehet. Holnap, amikor újra meglátogatjuk, titokban megkeresem.

– Addig elvonhatom nagyi figyelmét – gondolkodott el Máté.

– Így pedig észre sem veszi, hogy kicsit kölcsönveszem a füzetét – fejezte be a tervet Bori.

– El sem kellene hozni, ha lemásolnád a receptet – jegyezte meg Máté.

– Igazad van, csak nagyon nehezen tudom kiolvasni nagyi írását, és nem is biztos, hogy olyan gyorsan le tudnám írni a receptet.

– Telefonnal lefotózhatjuk – ajánlotta apa. – Itthon pedig majd kisilabizáljuk a kézírást.

– Szuper, ez nagyon jó haditerv – állapították meg az ikrek.

A várakozás izgalma belengte és azonnal újra ünnepi hangulatba vonta a lakást. Máté hóemberes-süteményes dekorációt rajzolt, hogy vidámabb legyen a konyhai munka. Bori megkereste anya szakácskönyvében a mézeskalács receptjét, kimásolta a hozzávalók listáját egy cetlire.

Másnap délelőtt meglátogatták nagyit. Éppen egyedül volt, anya ugyanis dolgozott. Örömmel fogadta őket.

Bori és Máté beszélgetés közben titokban, csak a tekintetüket használva felmérték a terepet a nappaliban. Esetleg a komódban vagy a tévészekrényben lehet nagyi receptes füzete? De hogyan nézhetnék meg, ha ő is itt ül?

– Nagyi, éhes vagyok – szólalt meg Máté hirtelen. – Adsz nekem valamit enni?

– Persze, egy kis kifli van kint a konyhában, a hűtőben pedig sajt, kolbász hozzá. Jó lesz?

– Igen – vágta rá Máté. – Segítesz? A tányérokat nem érem el.

– A pulton, a csepegtetőn találsz tiszta tányért, nem kell nyújtózkodnod.

Máté kissé kétségbeesett pillantást vetett Borira, miközben kimasírozott a konyhába. Nem sikerült a nagymamát kicsalogatnia a nappaliból.

Miközben testvére evett, Bori azon törte a fejét, hogyan távolíthatnák el kicsit a nagyit úgy, hogy mégse keltsenek gyanút. De sajnos nem jutott eszébe semmi használható ötlet. Ahogy teltek a percek, egyre inkább hatalmába kerítette a pánik. Megijedt, hogy nem tudják megszerezni a karácsonyi keksz receptjét, és dugába dől a meglepetés.

Nagyi váratlanul feltápászkodott a fotelből.

– Ki kell mennem a fürdőszobába – mondta bocsánatkérően.

Bori és apa összenéztek. Elérkezett a pillanat! Ahogy nagyi eltűnt, Bori a komódhoz ugrott. A felső fiókban varrókészletet talált. A másodikban rejtvényfüzeteket és golyóstollakat. A harmadikban régi fényképeket. A negyedikben – a legalsóban – sapkák és sálak bújtak meg.

A tévészekrényben videókazetták és DVD-k sorakoztak katonás rendben. Sehol semmilyen füzet. Bori apa felé fordult, ő a nyitott könyvespolcon keresgélt, majd tanácstalanul széttárta karjait.

– Én sem találom  – súgta Bori.

Többre nem maradt idejük, hallatszott, ahogy nyílik a fürdőszobaajtó. Nagymama kilépett a folyosóra. Útközben bekukkantott a konyhába.

– Mindent megtaláltál, Máté? – kérdezte unokáját.

– Igen, persze, köszi – hadarta Máté.

– Szükséged van még valamire?

– Ááá, nem, menj csak nyugodtan.

Bori bosszúsan ugrott vissza a fotelbe. Nem értette a testvérét. Ahelyett, hogy segítene az időt húzni, még visszazavarja nagyit a nappaliba. Na, jól megmondja neki a magáét, ha elmennek innen!

 

A harmadik rész holnaptól olvasható a blogon.