Máté és Bori izgatottan szaladtak a nappaliba, hogy kinyissák az adventi naptár újabb zsebét. Lelkesen bontogatták a csomagocskájukat, melyből egy újabb karácsonyváró mese bukkant elő. Természetesen nem ugyanazt a történetet kapták mindketten, és az ikrek kedvelt reggeli elfoglaltsága volt ebben az időszakban, hogy rögvest – még pizsamában – felolvasták egymásnak az aznapi meséjüket. Így duplán is megajándékozva érezték magukat.

Ezen a reggelen ráadásul nem kellett sietniük, hiszen szombat volt, az iskola zárva. Miközben a gyerekek hangosan olvastak, megszólalt a telefon. Anya gyorsan felkapta, s kiment a szobából. Mire az ikrek befejezték a meséket, visszatért, de arca szokatlanul gondterhelt volt.

– Mi a baj, anya? – kérdezte Bori.

– Nagyit egy kis baleset érte. Megbotlott a lakásban, és ráesett az egyik karjára. Fel tudott kelni, de a karja nagyon fáj. Öltözzetek fel, kérlek, apa megreggeliztet benneteket, én pedig elmegyek a nagyihoz.

A vidám, adventi hangulat azonnal elillant, a gyerekek szó nélkül indultak a szobájukba a pizsamát nappali viseletre cserélni. Mire végeztek, anya mögött be is záródott az ajtó. Apa várta őket a konyhában, éppen teát főzött nekik.

– Nagy a baj? – aggódott Máté.

– Reméljük, nem – mosolygott a gyerekekre biztatóan apa, de azért a szemében látszott egy kis szomorúság. – Valószínűleg megsérült nagyi karja.

Nagymama már nem volt fiatal, de kimeríthetetlen energiával jött-ment, tett-vett. Mindig talált magának valami elfoglaltságot. Sütött, főzött, takarított, varrt, kertészkedett, játszott az ikrekkel, akár értük is ment az iskolába, és néhanapján szívesen trécselt a barátnőivel is. Nagyi örökifjúnak tűnt, és a gyerekek még soha nem gondoltak arra, hogy valami baj érheti. Még csak megfázva sem látták korábban.

Csendesen reggeliztek, aztán segítettek apának rendet rakni, és várták a híreket. Anya már több mint egy órája elment. Nagyi nem lakik messze.

Végre megcsörrent apa telefonja. Az ikrek izgatottan ugrottak oda fülelni.

Apa felvette, de nem sokat beszélt, inkább hallgatott.

– Rendben, hívjál, amint többet tudsz, vagy ha tudok segíteni – mondta apa a készülékbe.

Bori és Máté rögtön tudták, hogy édesanyjuk volt a vonal másik végén.

– Anya bevitte nagyit a kórházba, valószínűleg eltört a karja. Hamarosan megvizsgálják – magyarázta nekik apa.

– Mi történik, ha valakinek eltörik a karja? – érdeklődött Máté.

– Begipszelik és felkötik a törött kart. Ez nem túl kellemes, de néhány hét alatt összeforr a csont, utána leveszik a gipszet. Később biztosan kell majd nagyinak gyógytornára járnia, hogy a karja újra megerősödjön. De várjuk meg előbb a vizsgálat eredményét, még az sem biztos, hogy tényleg törésről van szó.

Teltek az órák, már ebédhez készülődtek, amikor ismét csörgött a telefon. Apa felvette.

– Mi újság? Értem…

Az ikrek feszülten figyeltek.

– Sajnos a vizsgálatok megerősítették, hogy eltört nagyi karja – magyarázta apa. – Begipszelik, utána hazaengedik.

– És még karácsonykor is be lesz gipszelve a keze? – érdeklődött Bori.

– Mivel már nagyon közel van az ünnep, attól tartok, igen.

– De akkor hogyan fog sütni-főzni?

– Ezen a karácsonyon sajnos sehogy.

– Akkor nem süt karácsonyi kekszet sem? – aggodalmaskodott Máté.

– Nem bizony – válaszolta apa.

– Ó, de kár – sóhajtottak fel a gyerekek egyszerre.

Nagyi minden évben elkészítette különlegesen finom karácsonyi kekszét. A receptjét csak ő tudta, és minden évben hatalmas sikert aratott vele. Az ikrek imádták ezt az édességet, náluk ugyanúgy hozzátartozott az ünnephez, mint máshol a bejgli. El sem tudták képzelni a karácsonyt nagyi keksze nélkül.

– Gyerekek, most az a legfontosabb, hogy nagyit nem érte nagyobb baj – mondta apa.

– Igen, tudjuk – bólintott Bori, de azért nem derült jobb kedvre sem ő, sem Máté.

Az már biztos, hogy ez a karácsony nem olyan lesz, mint a többi. Más, mint amilyennek megszerették.

Anya késő délután érkezett meg. Nagyit – karján a gipsszel – hazavitte pihenni, de hamarosan visszamegy hozzá, mert a  nagymamának segítségre van szüksége. Az is lehet, hogy addig, amíg meg nem gyógyul, átköltözik hozzá.

Az ikrek nem örültek ennek a fejleménynek. Hogy az ünnepi időszakban anya ne legyen itthon? Ne süssenek mézeskalácsot? Ne hallgassanak együtt karácsonyi dalokat?

Bori és Máté tudták, nagyi állapota a lényeg, ennek ellenére csalódottak voltak. Igyekeztek ezt az érzésüket palástolni, a szüleik azonban látták rajtuk, hogy el vannak szontyolodva. Anya magához hívta és megölelte őket.

– Ez a karácsony kicsit más lesz, mint a korábbiak – súgta oda nekik. – De egyáltalán nem biztos, hogy rosszabb. Az ünnepi hangulatot mi teremtjük meg, a szívünkből jön. Ne hagyjátok, hogy ez a baleset elvegye a karácsonyotokat. Találjátok meg az ünnepi díszeket a lelketekben, és vegyétek elő őket. Aggassátok rá a hétköznapokra, az estékre, az unalmas vagy szomorú pillanatokra, és akkor felragyog a karácsony. Bárhol is vagyunk.

Bori és Máté nem értették, hogyan lehetne a szomorú perceket a lelkükből feldíszíteni, de nem akadékoskodtak. Tudták, hogy nagyit támogatni kell ebben a helyzetben. Hiszen nagyi is olyan sokszor segített már nekik.

Anya összecsomagolt néhány holmit, és elment nagyihoz. A gyerekek bánatosan nézték a bezáródó ajtót.

 

A történet második része holnaptól olvasható a blogon.