Peti nagyon szerette azt az ingaórát, amelyik a nagyszülei otthonában lógott az étkező falán. Tik-tak, tik-tak, tik-tak – az inga pontosan lendült jobbra, aztán balra. Jobbra, balra, jobbra, balra. Nagypapa azt mondta, az ingaórát minden nap fel kell húzni, különben megállna.

Vajon mi történne akkor? – töprengett el Peti. Megállna az idő? Nagymama keze megtorpanna a lábas fölött, apa pedig folyton ugyanazt az oldalát olvasná az újságnak? És akkor ki húzná fel újra az órát, hogy ismét elinduljon az idő?

Nyáron nagymamáék elutaztak néhány napra rokonokhoz. Egyik délután Peti a szüleivel elment a lakásukra, hogy kiürítsék a postaládát, és meglocsolják a növényeket. Peti furcsának találta az üres szobákat. Érezte, hogy valami nem stimmel. Minden helyiségbe bekukkantott, és mindenhol ezt a különös hangulatot tapasztalta. Az étkezőben végül rájött, mi a baj. Nem járt a falióra! A nagy inga mozdulatlanul állt! Persze érthető, hiszen nem volt itthon senki, hogy felhúzza.

Megállt az idő – futott át Peti agyán a gondolat. Igen, ez volt az a furcsaság! Az idő áll, csak ők, a kívülről érkezettek haladnak – vélekedett Peti, és tudta, az ő dolga újra elindítani az órát. Azonban nem érte el. Körülnézett, odatolt egy széket, felállt rá. Így már elég magas volt. Óvatosan kinyitotta az óraszerkezet nagy üvegajtaját, ahogy nagypapától látta. A felhúzáshoz szükséges kulcs a helyén pihent. Ám mielőtt Peti megfoghatta volna, belépett anya.

– Mit csinálsz itt? – kérdezte szigorúan Petitől.

– Fel szeretném húzni az órát. Megállt – magyarázta Peti.

– Akkor sem állunk fel szandálban a székre – csóválta meg a fejét anya. – És nagypapa megengedte, hogy hozzányúlj az órához?

– Nem – ismerte el Peti. – De biztos nem haragudna, ha tudná, hogy el szeretném indítani – tette hozzá.

– Holnapra úgyis megint megáll, hiszen minden nap fel kellene húzni – mondta anya.

Peti csalódottan pillantott rá. Ekkor vette csak észre, hogy apa is az étkező ajtajában áll, némán hallgatva eddigi beszélgetésüket.

– Hadd próbálja csak meg! – javasolta apa anyának.

– Mi lesz, ha elromlik? – aggodalmaskodott anya.

– Nem lesz semmi baja, én is sokszor felhúztam gyerekkoromban – nyugtatta meg apa, és Petihez lépett, akinek felderült az arca az örömtől. – Na, lássuk, sikerül-e! – biztatta apa mosolyogva.

Peti kezébe vette a kulcsot, bedugta a helyére, és igyekezett elfordítani. A kulcs nem mozdult. Peti erősebben megtekerte, de ez sem volt elég. Már két kézzel próbálkozott. Nem sejtette, hogy ez ilyen nehéz… Végre engedett a szerkezet, a kulcs megmoccant. Peti felkiáltott örömében. Megforgatta néhányszor, majd apa hangját hallotta.

– Jó lesz, Petikém, nehogy túlhúzzuk, mert akkor elromlik – figyelmeztette.

Peti kivette a kulcsot, visszarakta a helyére. Az óra ketyegni kezdett, az inga elindult. Az idő a helyére zökkent – Peti legalábbis így érezte. Bezárta az üvegajtót, és lemászott a székről.

– Nagyon ügyes voltál – dicsérte meg apa, anya pedig mosolyogva megsimogatta a fejét.

Peti büszkén húzta ki magát. Elindította az időt! Ránézett az órára, az inga szorgalmasan billegett jobbra-balra. A másodpercek halk kattogással múltak. Tik-tak, tik-tak, tik-tak.