A kis hangya – társaihoz hasonlóan – szorgalmasan gyűjtötte az ennivalót télre. Reggeltől napestig dolgozott, hogy az éléskamrában minél több és több finom falat sorakozzon, mire beköszönt a zimankó.

Egy szép, nyári napon a kis hangya egy nagy kertben keresgélt. A kert közel volt a boly fészkéhez, és remélte, hogy talál valamit a fűben, amit magával vihet. Araszolgatott, nézelődött, figyelt, kissé el is kanyarodott a többiektől, de vigyázott, ne veszítse őket teljesen szem elől.

Lassan haladt, de úgy tűnt, nem talál errefelé semmit. Éppen vissza akart fordulni, amikor szokatlan dolgot vett észre a füvön. Mi lehet ez? A tárgy egészen nagy volt, sokkal nagyobb, mint ő. Valamilyen étel? Odament, megtapogatta, sőt meg is kóstolta. Hiszen ez nagyon finom! – állapította meg magában.

– Ez sütemény! – ujjongott.

Valóban az volt. Egy nagy darab süti, amelyet valaki leejtett  a földre. A kis hangya megpróbálta felemelni a zsákmányt, de nem sikerült. Túl nagy és nehéz volt, pedig a hangyák nagyon erősek.

– Segítséget kell hívnom! – állapította meg, és már rohant is a többiekhez. – Hogy megörülnek majd ennek a hatalmas finomságnak! – nevetett büszkén, miközben fürgén szedte lábait.

A társai azonban nem lelkesen, inkább kissé hitetlenkedve fogadták a hírt.

– Tényleg találtál egy nagy darab süteményt? – csodálkoztak.

– Tényleg! – bólogatott a kis hangya. – De olyan nagy, hogy egyedül meg sem tudom mozdítani. Segítsetek hazavinni!

A hangyák vonakodtak letérni az útvonalukról, de végül győzött a kíváncsiságuk, és követték társukat.

– Gyertek utánam! – kiáltott a kis hangya, és előre szaladt.

De amikor odaért a süteményhez, döbbenten látta, hogy egy jókora bogár terpeszkedik mellette.

– Mit akarsz? – kérdezte az ismeretlen bogár a kis hangyától.

– Ez az én süteményem, én találtam – válaszolta a kis hangya bátran.

– Még hogy a tiéd? – horkant fel a bogár. – Hiszen még most jöttél! Én voltam itt hamarabb, az enyém!

– Én érkeztem korábban, csak elmentem szólni a társaimnak – felelte a kis hangya.

– Akkor is én vagyok a nagyobb, én eszem meg ezt a finomságot – jelentette ki a bogár.

– Ez nem szép dolog! – háborodott fel a kis hangya, de a termetes bogár csak kacagott rajta.

Ekkor odaért a többi hangya. Szép sorban jöttek, egymás után.

– Hűha, ez tényleg hatalmas! Nagyon ügyes vagy! – dicsérték meg a kis hangyát.

– De ez a bogár el akarja venni! Pedig én találtam meg hamarabb – kesergett a kis hangya.

Az ismeretlen bogár csúnyán nézett a hangyákra, és már a nyelve hegyén volt valami csípős válasz. Akkor azonban ráeszmélt, hogy egyre több a hangya a sütemény körül. Hiába nőtt jóval nagyobbra náluk, egész seregnyi hangya érkezett. A bogár úgy döntött, jobb lesz, ha nem keveredik vitába velük.

– Azt hiszem, félreértettél – motyogta a kis hangyának. – Te találtad előbb a süteményt, természetesen a tiéd!

Azzal megfordult és elsomfordált. A hangyák pedig felnyalábolták a hatalmas sütidarabot, és hazafelé indultak.

A fészekben nagy örömmel fogadták a többiek a finomsággal érkező csapatot. A kis hangya volt aznap a boly hőse. Még kitüntetést is kapott a királynőtől! A sütemény ugyan hamar elfogyott, de az emlékérmet idős korában is büszkén mutogatta a fiataloknak.