A kis piros autó – amelyik az óvoda öltözőszekrényén parkolt, és az egyik kisfiú jele volt – szívesen járt az udvarra a délutáni alvásidő alatt. Beszélgetett barátjával, az úthengerrel, kedvére robogott fel-alá, néha még a csúszdára is felkapaszkodott, hogy lecsusszanhasson.

Szerette azt a szabadságot, amelyben az udvaron része volt, de egyre gyakrabban pillantott ki a kapun. Arra gondolt, jó lenne felfedezni, mi van a kapun túl. Talán még érdekesebb, mint az udvar.

Egyik nap összeszedte a bátorságát, és amikor délután kigördült az udvarra, egyenesen a kapu felé vette az irányt.

– Hová mégy? – csodálkozott az úthenger.

– Kikukkantok kicsit. Nemsokára jövök! – kiáltott vissza a kis piros autó.

Kigurult a kapu rácsai között, és máris az utcán volt. Körülnézett. Az óvoda melletti parkoló előtt állt, ahol néhány igazi, nagy kocsi várakozott. A kis piros autó közelebb ment hozzájuk, és megpróbált szóba elegyedni velük.

– Szia! – fékezett egy nagy zöld terepjáró előtt.

– Ki köszönt? – csodálkozott a terepjáró, mivel nem vette észre a kis piros autót.

– Én – válaszolt a kis piros autó. – Itt vagyok előtted.

A terepjáró nézett-nézett, majd végre-valahára meglátta a kis piros autót.

– Nahát, nagyon-nagyon kicsi vagy – jegyezte meg. – Hogyan tudnak beszállni az utasaid?

– Nincsenek utasaim – felelte a kis piros autó.

– Ha nem szállítasz utasokat, mi a dolgod? – kérdezte a terepjáró.

– Én vagyok az óvodában az egyik kisfiú jele. Az öltözőszekrényén parkolok, és mutatom, melyik az ő helye és holmija.

– Akkor mit keresel itt kint? – érdeklődött a terepjáró.

– Kíváncsi voltam, mi van a kapun túl – árulta el a kis piros autó. – Szétnézek, azután visszamegyek.

– Nem akarsz inkább itt maradni, az utakon közlekedni, mint a nagyok? – kacsintott rá a zöld terepjáró.

– Vissza kell mennem, nem hagyhatom cserben a kisfiút – magyarázta a kis piros autó. – A helyemen kell lennem, amikor felébred, nehogy megijedjen, hogy elvesztem.

– Pedig jó itt – mosolygott rá barátságosan a terepjáró.

A kis piros autó nagyot sóhajtott. Végignézett a széles, többsávos úton, elképzelte, ahogy végigszáguld rajta, ahogy megáll a piros lámpánál, ahogy a többi járművel együtt elindul a zöld jelzésre, ahogy sötétedéskor felkapcsolja a fényszórót… De izgalmas lenne!

Annyira belemerült a gondolataiba, fel sem tűnt neki, hogy a parkolóba egy nagy sötétkék autó kanyarodott.

– Vigyázz! – kiáltott a zöld terepjáró.

A kis piros autó feleszmélt. A nagy sötétkék kocsi kereke egyenesen felé tartott. A kis piros autó gázt adott, és éppen sikerült kitérnie a nagy fekete abroncs elől.

– Hűha, ez meleg helyzet volt – lélegzett fel a terepjáró.

A sötétkék autó megállt, zavartan nézett vissza. Csak ekkor látta meg a kis piros autót.

– Ne haragudj, annyira kicsi vagy, hogy észre sem vettelek! – szabadkozott.

– Szerencsére nem történt semmi baj – mondta a kis piros autó. – De azt hiszem, jobb lesz, ha visszamegyek az óvodába, az úttest túl veszélyes nekem.

Elköszönt a zöld terepjárótól meg a sötétkék kocsitól, és begurult az óvoda udvarára. Itt aztán biztonságban roboghatott, ment is két nagy kört, majd megállt az úthenger mellett.

– Mesélj, merre jártál! – kérte az úthenger, s a kis piros autó beszámolt iménti, veszélyes kalandjáról.

– Mázli, hogy nem esett bajod – csóválta a fejét aggodalmaskodva az úthenger.

– A legjobb hely számomra mégiscsak az óvoda – jelentette ki a kis piros autó, és ezzel a megállapítással az úthenger is egyetértett.