Én ülve, ölemben az aktuális könyvvel, a fiam pedig mellettem hallgatja – heverészve. 🙂 Érdekes látni ezt a fajta evolúciót: míg totyogóként a lapozgatás volt a kedvence (akkor persze még az ölemben tanyázott, ma már túl nehéz hozzá), később pedig a képek kötötték le a figyelmét, majd az illusztrációk mellett a történet is egyre nagyobb szerepet játszott, addig mára egyértelműen a szöveg vette át az uralmat.
Fekszik mellettem a kanapén vagy az ágyon (attól függően, hol foglalunk éppen helyet), nem nézi a könyvet, csak hallgatja a felolvasást, és a sztori láthatóan a belső mozijában játszódik le. Már nem igényli ehhez a képeket, az ő fantáziájában jelenik meg minden. A végén persze felül, és ránéz a képekre, talán kíváncsiságból, de ha csak szöveg van egy könyvben, ma már – nyolcévesen, az első osztályt befejezve – az sem gond neki.
Önállóan egyelőre rövidebb szövegekkel próbálkozik, érdeklődése szerint, a hosszabb, bonyolultabb történeteket – amelyek egyébként megfelelnek az életkorának – továbbra is én olvasom fel neki. Ameddig igénye van rá. Addig is minőségi időt töltünk együtt minden este, sőt hétvégén délutánonként is, és remek olvasmányélményekkel gazdagodunk. Mind a ketten. 🙂