Én ülve, ölemben az aktuális könyvvel, a fiam pedig mellettem hallgatja – heverészve. 🙂 Érdekes látni ezt a fajta evolúciót: míg totyogóként a lapozgatás volt a kedvence (akkor persze még az ölemben tanyázott, ma már túl nehéz hozzá), később pedig a képek kötötték le a figyelmét, majd az illusztrációk mellett a történet is egyre nagyobb szerepet játszott, addig mára egyértelműen a szöveg vette át az uralmat.
Fekszik mellettem a kanapén vagy az ágyon (attól függően, hol foglalunk éppen helyet), nem nézi a könyvet, csak hallgatja a felolvasást, és a sztori láthatóan a belső mozijában játszódik le. Már nem igényli ehhez a képeket, az ő fantáziájában jelenik meg minden. A végén persze felül, és ránéz a képekre, talán kíváncsiságból, de ha csak szöveg van egy könyvben, ma már – nyolcévesen, az első osztályt befejezve – az sem gond neki.
Mi az: puha, zörög és lapozgatni lehet? Természetesen a babakönyvről van szó. Habár valódi, hagyományos könyvet általában nem szokás csecsemő kezébe adni (nem véletlenül), azért van arra mód, hogy már az első hónapokban lehetővé tegyük a kicsi számára a könyvekkel való barátkozást. A pihe-puha babakönyvek remek ajándékok és játékok lehetnek az első életévben. Jellemzően színesek, különféle anyagokból készülnek, hogy minél izgalmasabb legyen a tapintásuk, és rendszerint zörejeket is lehet velük kelteni – maguknak az anyagoknak vagy a bennük elrejtett, apró eszközöknek köszönhetően. Lehet gyűrögetni, csócsálni, forgatni, rázni, zajt kelteni vele, és persze lehet lapozgatni is őket. Ügyesebb kezű szülők, nagyszülők akár maguk is készíthetnek ilyet, de bababoltokban vásárolhatunk is.
A fiam állatos babakönyvei – már rég használaton kívül
Szöveg természetesen még nincs benne, de akár mi magunk is kerekíthetünk a képek köré mesét. A legkisebbeknek ugyanakkor az is elég lehet, ha utánozzuk a képen látható tárgy vagy élőlény (például járművek vagy állatok) hangját. A sztori még nem különösebben érdekli őket. 🙂
A kötet többféle textilből készült, így tapintásra is érdekes
A textil babakönyv utáni a következő lépcsőfok nálunk a vastag kartonból készült kis fűzött könyvecske volt, amely használtan került hozzánk (ezért kicsit megviseltebb az állapota).
Ez a kötetecske kicsit megviseltebb, használtan került hozzánk – de így is szerettük
Szöveg még ebben sem található, de minden oldalon egy-egy állat mosolygott ránk, így a közös nézegetéskor elmondtam az adott állat nevét, vagy megpróbáltam utánozni a hangját.
Remek alkalmat kínál a könyvekkel és az állatokkal való ismerkedésre is
Egyedi ajándékkal leptem meg a kisfiamat idén tavasszal az ötödik születésnapján: saját gyártású mesekönyvet kapott. A saját gyártást jómagamra értem, vagyis az én meséimből állt össze a kötet, magam nyomtattam otthon, a lapokat pedig lyukasztó segítségével egy gyűrűs könyvbe fűztem le. (Mindezt A5-ös méretben, hogy viszonylag könnyen kezelhető és megfogható legyen. Készítettem belső címlapot is.)
Én voltam a szerkesztő, körülbelül tizenöt történetet válogattam ki a blogon is olvasható mesék közül, figyelembe véve a gyermekem életkorát, érdeklődését, illetve az aktualitásokat. Mivel rajzolni sajnos továbbra sem tudok, illusztráció nem készült, de reménykedtem benne, hogy talán már így is végighallgatja a fiam a felolvasást. Mindenesetre kíváncsian vártam a fogadtatást… (Azért természetesen kapott „rendes”, igazi, bolti mesekönyvet is.)
Ez a cím akár félelmetesen is hangozhat, de semmilyen ijesztő dolog nem következik… 🙂 Egy olyan magyar írónőről szól ez a poszt, akinél jobban talán senki sem örökítette meg a gyerekek észjárását. Janikovszky Éva – merthogy róla van szó – egyes szám első személyben megírt gyerekkönyveit (csak néhány cím: Már megint, Akár hiszed, akár nem, Velem mindig történik valami, Te is tudod?) faltuk kisdiákként. Az iskolai könyvtárból sorra kölcsönöztük ki őket, szinte egymással versenyezve. Imádtam, az osztálytársaim is imádták. Még azok a fiúk is, akik amúgy nem voltak nagy könyvmolyok.
Emlékezetes írás emlékezetes illusztrációkkal
Ezek a kis kötetek kellemes olvasmányok voltak a betűk birodalmába lépő nebulóknak, hiszen viszonylag kevés a szöveg a sok kép mellett, nagyon szórakoztatóak, és könnyen belehelyezkedtünk a főszereplő gyerek lelkivilágába – hiszen „sorstársnak” éreztük. Mert gyerekként tényleg nem értettük, miért kell szót fogadni, milyen válaszokat várnak tőlünk a felnőttek a fura kérdéseikre, és úgy éreztük, mi egészen másmilyen felnőttek leszünk majd…
Létezik egy város, amelynek lakói mókás állatfigurák. Általában vicces nevük van, és emberi módon viselkednek, a világuk is egészen hasonlít a miénkre, valahogy mégis békésebbnek, nyugalmasabbnak tűnik. Gyerekként különösen kedveltem ezt a vidám univerzumot, szívesen nézegettem a képeit. Annak idején a férjem is nagyon szerette Tesz-Vesz Várost – merthogy Richard Scarry örökzöld könyveiről van szó. A kisfiamnak is nagyon bejött.
Tesz-Vesz Város sikerének titka alighanem a rajzok bájosságában keresendő
A meséken és a verseken túl is van olvasnivaló a polcon: jöhetnek és jönnek is az ismeretterjesztő könyvek. Egy kis kitérő következik… de nem először, hiszen az Állatok című kötetről már írtam korábban. 🙂
A Teherautók, markológépek és traktorok című művet tavaly, harmadik születésnapjára kapta a fiam. A kötetet óvodáskortól ajánlják a hátsó borítón lévő felirat szerint, így akár kicsit korainak is tűnhet egy alig hároméves gyereknek, de tudatosan választottuk. Az egyik nagy könyvesboltban ugyanis körülnéztünk – a férjemmel kettesben –, belelapoztunk több ismeretterjesztő alkotásba, és arra jutottunk, hogy ennyi szöveggel és információval már megbirkózik a gyermekünk.
Kivételesen nem meséről lesz szó ebben a bejegyzésben. A kisfiam első igazi ismeretterjesztő könyvéről szeretnék írni. 🙂 A Kalandos enciklopédia sorozat Állatok című kötetét még másfél éves kora előtt kapta ajándékba. Akkor természetesen kicsi volt hozzá, egy évvel később – körülbelül két és fél éves kora körül – azonban elkezdtük olvasgatni. Nagy kedvencévé vált ez a kötet, hetekig minden alkalommal ezt választotta a polcról, amikor leültünk olvasni. Őszintén bevallom, néha már kicsit untam is, de ez nem szokott szempont lenni. 🙂
