Létezik egy város, amelynek lakói mókás állatfigurák. Általában vicces nevük van, és emberi módon viselkednek, a világuk is egészen hasonlít a miénkre, valahogy mégis békésebbnek, nyugalmasabbnak tűnik. Gyerekként különösen kedveltem ezt a vidám univerzumot, szívesen nézegettem a képeit. Annak idején a férjem is nagyon szerette Tesz-Vesz Várost – merthogy Richard Scarry örökzöld könyveiről van szó. A kisfiamnak is nagyon bejött.

Kétéves volt a fiam, amikor az egyik polcon felfedezte a régi Tesz-Vesz szótáramat, és attól kezdve gyakran nézegettük, bár történetek, sőt mondatok helyett jobbára csak szavak voltak benne  – ami egy szótár esetében persze nem meglepő. Később megkapta ajándékba a Tesz-Vesz Várost, amelyben kicsit több összefüggő szöveg található. Na, nem sokkal… de épp ezért türelmetlenebb gyerekkel is bátran kézbe vehető. Ha pedig elfogytak a felolvasható mondatok, még mindig lehet beszélgetni a képekről. Megtudhatjuk többek között, hogyan jut el a levél a címzetthez, milyen járművek járják Tesz-Vesz Város útjait, mi mindent lehet venni egy ABC-ben, és hogy miként zajlik Fér Egon kivizsgálása a kórházban.

S miközben megismerkedünk Tesz-Vesz Város mindennapjaival, gyermekünk is sok érdekes dolgot megtanulhat, amelyek a valóságban is megállják a helyüket. A figurák jópofák, jellemzően ötletes nevet viselnek – sajnos nem ismerem az eredeti verziót, de az biztos, hogy ez a tény a fordító Réz András munkáját is dicséri –, a rajzok felnőttként nézve is szórakoztatóak, megragadják a figyelmet, a gyerekek pedig – a jelek szerint – imádják őket. A kisfiam ma – két év múltán – is szívesen veszi le a polcról ezt a kötetet, mely ugyan a szó hagyományos értelmében nem mondható mesekönyvnek – talán inkább a képeskönyv kifejezés illik rá –, mostanra már mégis klasszikus gyermekirodalmi műnek tekinthető.