Karácsonyi mese 2. rész

De mondhatott anya bármit, Bálint csalódott volt. Annak sem örült volna, ha apa csak egyetlen órával később érkezik, hiszen annyival is kevesebb időt tölthetnek együtt. Nemhogy napokkal később…

Törte a fejét, vajon mit lehetne kitalálni, amire nem gondoltak a felnőttek, és ami segíthetne…

Még azt is alig hallotta meg a nagy töprengésben, hogy anya ebédelni hívja. Így eltelt a délelőtt? – csodálkozott magában.

Ebéd után anya mesét olvasott neki, majd lefekvéshez készülődött Bálint. Amikor anya elköszönt, és álompuszit nyomott az arcára, odasúgta még:

– Ne aggódj, minden rendben lesz. Apa nemsokára hazaér.

Bálint bólintott, de utána sokáig forgolódott az ágyban. Nehezen, de végül csak elaludt. Álmában nagy pelyhekben hullt a hó. Arra ébredt fel, hogy valaki finoman köhintett. Először arra gondolt, hogy anya volt az, de nem látta őt a szobában. Talán álmodta az egészet? Ám ekkor újra hallotta a finom kis köhintést. Ki lehetett az?

Bálint megijedt, és miközben körbenézett a szobán, a biztonság kedvéért a nyakáig húzta a takaróját.

– Ne félj – mondta egy szelíd hang az ablak felől.

Bálint odanézett. Egy fura kis alakot látott az ablakpárkányon. Pontosan nem tudta kivenni, mi lehet az, hiszen félhomály uralkodott a szobában. A kis alak leugrott a szőnyegre, és közelebb jött az ágyhoz.

Ahogy a figura közelebb ért, Bálint előtt egyre több részlet rajzolódott ki. Az ismeretlen hosszú, hegyes, piros sapkát viselt. Pulóvere, nadrágja ugyancsak piros volt, cipője és öve zöld színben pompázott. Sokkal kisebb volt a gyerekeknél is.

Olvass tovább →

Egy város, ahol szívesen élnénk…

Létezik egy város, amelynek lakói mókás állatfigurák. Általában vicces nevük van, és emberi módon viselkednek, a világuk is egészen hasonlít a miénkre, valahogy mégis békésebbnek, nyugalmasabbnak tűnik. Gyerekként különösen kedveltem ezt a vidám univerzumot, szívesen nézegettem a képeit. Annak idején a férjem is nagyon szerette Tesz-Vesz Várost – merthogy Richard Scarry örökzöld könyveiről van szó. A kisfiamnak is nagyon bejött.

Tesz-Vesz Város sikerének titka alighanem a rajzok bájosságában keresendő

Olvass tovább →

Gyerekkorom kedvencei

Megint retró következik, mégpedig a javából: saját gyerekkori kedvenceim kerülnek ezúttal terítékre. Egy részükről már írtam korábban, hiszen a kisfiamnak is előveszem a régi köteteket.

Természetesen ez a lista nem teljes, hiszen nem kevés régi kedvencem van…

Olvass tovább →

Egy kukásautó is lehet főhős

Tóbiás, a kukásautó karácsonykor gördült be az életünkbe. Hetekig kedvenc volt, most már ugyan kicsit ritkábban veszi le a kisfiam a polcról, de jó ajándéknak bizonyult. Persze tutira mentem, hiszen ha egy mesekönyvnek jármű a főszereplője, az már fél siker. Különösen, ha egy kukásautóról van szó!

A kukásautó érkezése ugyanis egészen pici korától kezdve eseményszámba megy nálunk. Habár már négyéves, ha épp itthon van, még mindig meg kell nézni a szemétgyűjtő járművet és persze integetni a kukás bácsiknak. Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha nagy lesz, gyakran az a válasz: kukásautó-sofőr. Így aztán rajta volt a listámon Mechler Anna Tóbiás, a kukásautó című könyve, karácsonykor pedig a fa alatt találta a kisfiam.

A téma sikert ígért – beváltotta a reményeinket

Olvass tovább →

Generációk kedvence: Boribon

Boribon és Annipanni akkor érkezett meg az életünkbe és a könyvespolcunkra, amikor a kisfiam kétéves volt. Az egyszerű, könnyen követhető történeteknek, a bájos illusztrációknak, továbbá annak a ténynek köszönhetően, hogy oldalpáronként nem túl sok szöveg található, a sorozat gyorsan belopta magát a szívünkbe.

Boribon lányoknak és fiúknak egyaránt kedvencévé válhat

Marék Veronika köteteivel – mondhatni – biztosra megy az ember. A Boribonról és Annipanniról szóló sorozatnak nem csak a szövegét írta, a rajzok is az ő keze munkáját dicsérik. Sokan elemezték az utóbbi években Annipanni szerepét, illetve a medvebocshoz fűződő kapcsolatát, én most nem bocsátkozom pszichológiai elemzésbe, hiszen nem értek hozzá, viszont leírom, miért szerettük meg ezt a könyvsorozatot. 🙂 Olvass tovább →

Babber lovag és a szalmabála-figurák

Babber lovag a szüleivel együtt a nagymamájánál és a nagypapájánál töltött néhány napot vidéken. A falu szélén két hatalmas szalmabála-figura köszöntötte az érkezőket: az egyik fiú-, a másik lányruhát viselt. Babber lovagnak nagyon tetszettek a bábuk, és minden nap el kellett sétálni vele a faluszélre, hogy megnézhesse a két barátságos, tömzsi alakot.

– Hogy hívják őket? – kérdezte a nagymamáját.

– Nincs nevük – felelte a nagymamája.

– Adjunk nekik! – javasolta lelkesen Babber lovag. – A fiú legyen Tóbiás, a lány pedig Izabella!

– Miért pont ezeket a neveket választottad? – csodálkozott Babber nagypapája.

– Éppen ezek jutottak eszembe – vágta rá Babber lovag.

Aznap éjszaka nagy zivatar kerekedett; dörgött, villámlott, eső verte az ablakot, szél hajlítgatta a fákat. Olvass tovább →