Utazás a zenék birodalmában

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vagány királylány, aki nem elégedett meg a könyvízű tudással, hanem útnak eredt, hogy felfedezze Harmónia teljes birodalmát és megtalálja a hangját. Közben bejárta Folkia, Impró, Poppia és Klasszika vidékét, megismerkedett ezek népével és zenéjével. És nem csak ő, mi is, miközben olvastuk a kalandjait.

Tarr Ferenc Harmónia, a zenék birodalma című könyve egyszerre nagyon szórakoztató és ismeretterjesztő jellegű. Vagy mondhatnám úgy is, ilyen szórakoztató ismeretterjesztő könyv ritkán kerül a kezünkbe. Miközben fordulatos, izgalmas sztorit követünk, rengeteg zenei fogalommal, hangszerrel és zeneszámmal ismerkedhetünk meg. A háttérinformációk a margóra kerültek, így nem zavarnak minket a történet olvasása közben, ugyanakkor bármikor megnézhetjük egy-egy szakkifejezés magyarázatát – vagy később is visszalapozhatunk.

A figyelemfelkeltő borító hasonlóan részletgazdag tartalmat rejt

Nem értek a zenéhez, de laikusként alaposnak, mindazonáltal jól érthetőnek találtam a leírásokat, illetve az egyes területek bemutatását. Teljességre nyilván nem törekedhetett a szerző, hiszen hatalmas témát ölel fel, de be- és áttekintésre tökéletes ez a könyv. Én magam is sokat tanultam belőle, például olyan hangszerekkel is találkoztunk, amelyekről az életben nem hallottam még.

Olvass tovább →

Kobold az asztalosműhelyben

Kedves szülők, emlékeztek Pumuklira? Gyerekkorom egyik népszerű mesefigurája volt, csintalan kobold lobogó vörös hajjal, aki Eder mester asztalosműhelyében élt, szeretett rímekben beszélni, és mindenféle tárgyakat eldugott. Nyáron a fiammal egy könyvesboltban ráakadtunk a kalandjaiból készült kötetre – Ellis Kaut Pumukli és Eder mester című alkotására –, és természetesen nem hagyhattuk ott. Az egyedi, vidám borító a karakteres, színes Pumuklival a gyerekemnek is megtetszett.

A borító egyedi színvilágú, szép és figyelemfelkeltő

Kíváncsian lapoztam bele magam is a könyvbe, amiből a történet kezdetét, Pumukli felbukkanását a műhelyben, valamint első csetléseit-botlásait ismerhetjük meg, például az iskolai kalandjait. A kiadvány olyan epizóddal zárul, amelyre én nem emlékszem: Pumukli szekrényének sorozatgyártási jogát jó pénzért megvásárolta egy gazdag gyáros. Mindenesetre az ötletet érdekesnek találtam, mint ahogy azt is, mit csinál Pumukli a pénzzel, illetve az abból kapott ajándékkal. Tanulságos volt, mihez kezdhet egy aranyórával vagy egy hegynyi csokoládéval…

Olvass tovább →

Olvass a szabadban!

Habár szeszélyes áprilisunk van, azért tény: itt a jó idő, amikor többet vagyunk a szabadban és kevesebbet a négy fal között. És ez így van jól.

Ha viszont kevesebb időt töltünk bent, akkor jó eséllyel (mese)könyvet is ritkábban veszünk a kezünkbe. A gyerek szaladgál, biciklizik, a földet túrja, nekünk is mindig van mit csinálni. Mire a gyerkőc bemegy a lakásba, igyekezni kell a rutinokkal, nem biztos, hogy belefér még a mesélés.

Mit tehetünk, hogy tavasszal, nyáron ne épüljön le a meseolvasás mint szokás? Levegőzzön kevesebbet? Vagy olvassunk neki ritkábban, mint a téli időszakban?

Olvass tovább →

Pillantás a kulisszák mögé

A mesekönyvemről és a közös munkáról írt bejegyzést blogján a szerkesztőm, Nádasi Krisz. A posztban kiderül néhány kulisszatitok a kötet születéséről, sőt azt is elárulom, mi adta a kezdőlökést a régóta tervezett-dédelgetett kiadáshoz. Emellett az érdeklődők elolvashatják a három mesét tartalmazó kötet egyik történetét. Szívből ajánlom tehát az írást, még egyszer a link: itt megtalálhatjátok.

A kötet három mesét és Bécsi Bella gyönyörű illusztrációit tartalmazza

A honlapról is megrendelhető a könyvem

Új menüponttal gazdagodott az Olvass mesét! oldal: Mesekönyvem címszóval hasznos és érdekes információkat találsz A kíváncsi kiscica felfedezi a világot című kötetemről, bele is tekinthetsz, és meg is rendelheted. Természetesen lehetőség van dedikált példány kérni. 🙂

Az első visszajelzések alapján eddig főleg a 3-4 évesek körében aratott sikert a könyv, de kisiskolások is szívesen gyakorolták rajta olvasási képességeiket. Egy négyéves kislánynak például azzal a megjegyzéssel vásároltak egy példányt a szülei, hogy eddig sajnos nem fogták meg a gyereket a mesekönyvek, és nem szívesen ül le mesét hallgatni, s két héttel később lelkesen újságolták, hogy végre megtört a jég, és Lófri történetét imádja a kislányuk. Talán mondanom sem kell, mekkora örömöt jelentett ez nekem is.

Olvass tovább →

Vicces nevek, lovagi kalandok

Szeretitek a kalandos meséket? A szerelmes meséket? A lovagos meséket? A gondolkodtató meséket? Jeney Zoltán fantasztikusan jól sikerült meseregénye, a Rév Fülöp egy kicsit mindegyik, és szívből ajánlom kisiskolás kortól mindenkinek. Idősebbek is bátran elkezdhetik, biztosan jól szórakoznak majd. 🙂

Az alkotást egyébként Berg Judit ajánlotta figyelmembe még évekkel ezelőtt, amikor interjút készítettem vele a blogra. A fiam most érkezett el a megfelelő életkorba, karácsonykor a fa alatt találta ezt a művet (is). Nem sokkal az ünnepek után bele is vágtunk, magam is kíváncsian nyitottam ki a könyvet, mivel az ominózus interjú óta több helyről is sok-sok jót hallottam/olvastam erről a meseregényről.

Az elegáns borító remekül megírt meseregényt rejt

A kötetnek már a külseje is egyedi, igényes és elbűvölő. A régi könyvek díszítését idézi a kemény borító, belül pedig iniciáléval indul minden fejezet. (A fiam meg is kérdezte, mi az, így újabb szóval és információval bővült a tudása.) A viszonylag ritkán felbukkanó rajzok – Haránt Artúr munkái – szintén az egykori krónikák illusztrációit juttatják eszünkbe. A minőségi megjelenést tovább emeli a belefűzött könyvjelző, amit én egyébként nagyon szoktam szeretni. 🙂

Olvass tovább →

Benne voltam az újságban!

Újabb mérföldkőhöz értem: kedves kis cikk jelent meg a mesekönyvemről a megyei napilapban, a Hajdú-bihari Naplóban a múlt héten, az írás a Hajdú Online hírportálon is helyet kapott, itt olvasható.

Meglepett a megkeresés, de örültem neki!

Azért is volt különleges számomra ez a lehetőség, mert korábban egy évtizedig magam is a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségében dolgoztam. Most a „másik oldalra” kerültem, újságíróból „témává” változtam. 🙂

A kíváncsi kiscica felfedezi a világot című könyvemet továbbra is lehet kapni Debrecenben, a Péterfia utca 29. alatti Egymalom Antikváriumban, de hamarosan a blogon is rendelhető lesz.

Kedvenc olvasmányaink 2021-ben

Szuper meseregényeket olvastunk 2021-ben, néhányat többször is, mert akkora sikert arattak, hogy a fiam újra kérte. Szerencsére ezek olyan könyvek voltak, amelyeket én is szívesen felolvastam több alkalommal. Nem volt egyszerű az idei merítésből összeválogatni és rangsorolni a legnagyobb kedvenceket, de nem bánom: ez azt jelenti, hogy sok remek kötet került a kezünkbe.

A meseregényeket hosszuk és bonyolultságuk miatt még én olvastam/olvasom fel, de legnagyobb idei favoritjával már önállóan is megpróbálkozott a gyermekem. 🙂

Nos, nézzük, melyik volt az öt legnagyobb kedvenc 2021-ben!

Olvass tovább →

Karácsonyra hangolódás olvasással

Olvasni mindig jó, de az adventi időszak a hosszú, sötét estékkel, amikor kevesebb szabadtéri programra van lehetőség, különösen hívogató ilyen szempontból.  Karácsonyi történetekkel pedig felkészíthetjük a lelkünket a közelgő ünnepre. Ha  felolvasunk a gyereknek ünnepi hangulatú meséket, mindketten feloldódhatunk ebben a varázslatos légkörben.

Amennyiben délutánonként, esténként (vagy persze bármikor máskor) bekuckózva olvasnátok, hadd ajánljak karácsonyi és téli történeteket, illetve könyveket a blogon korábban megjelent írások közül.

Ha rövidebb karácsonyi mesére vágytok, íme néhány ötlet:

Ha hosszabb történetek is beleférnek az időtökbe, akkor ajánlom az elmúlt évek adventi meséit:

  • az első nemes egyszerűséggel a Karácsonyi mese címet viselte, melyben egy manó segít Bálintnak, az óvodás kisfiúnak, hogy az édesapja a nagy havazás ellenére hazaérjen az ünnepre külföldről, az első részét itt találjátok,
  • a következő évben A hólabda-küldetést izgultuk végig, melyben az életre kelt hógolyóról kiderül, hogy botcsinálta titkos ügynök, aki gyerekek titkos kívánságai után nyomoz, ez a mese itt indul (és itt folytatódik),
  • Az aranyszínű karácsonyfadísz epizódjaiban egy különleges országba, Fakóföldre látogatunk, ahol minden szürke, ám két gyerek addig kutat egy csodálatos dísz után, amíg vissza nem térnek a színek, íme az első rész,
  • a Legyen fehér a karácsony! című történetben pedig egy kisfiú nem mindennapi kalandba, majd munkába vág a rég áhított havazás érdekében, ez a mese itt érhető el.

Egy rövidebb, ízig-vérig téli mese:

Olvass tovább →

A kíváncsi cica várja kis gazdáit

A könyv klasszikus és szép ajándék – gyermeknek is. Ha keresel még egy szép mesekönyvet a karácsonyfa alá 2-5 éves vagy a betűkkel ismerkedő kisiskolás részére, hadd ajánljam Lófri cica kalandjait. A kíváncsi kiscica felfedezi a világot című kötet három kedves, (Bécsi Bella varázslatos festményeivel) szépen illusztrált történetet tartalmaz. A szellős, nagy betűs tördelés megkönnyíti az esetleg gyengébben látó nagyszülők és a kevésbé rutinosan olvasó alsós nebulók dolgát is.

A könyv egyelőre csak Debrecenben, a Péterfia utca 29. alatti Egymalom Antikváriumban kapható, ott viszont nyugodtan kereshetitek, kézbe vehetitek és belelapozhattok.

Olvass tovább →