Igazi nyári olvasmányok alsósoknak

Mondhatnám, hogy a nyár kellős közepén járunk, de az igazság az, hogy már a kétharmada eltelt. Nem is eltelt, elszaladt. A boltokban megjelentek a közelgő szeptemberi tanévkezdést jelző termékek, a nappalok jól érzékelhetően rövidebbek, mint egy hónapja voltak, és már megszoktuk a görögdinnyét és a fagyit…

Viszont még nincs késő ahhoz, hogy néhány igazi, nyári hangulatú könyvet felolvassunk vagy már önállóan olvasó kisiskolásunk kezébe adjunk! Íme, egy teljesen szubjektív ajánló a 6-10 év közötti korosztálynak!

Olvass tovább →

Egyéves az Olvass mesét!

Kereken ma egy esztendeje, hogy elindult az Olvass mesét! Ez idő alatt százkét bejegyzés született – ez a mostani a százharmadik. Így, egy év elteltével ötvenhét mese olvasható az oldalon, negyvenöt bejegyzés pedig a szülőkhöz szól: többet között mesekönyvet ajánlok, a történetek születésének hátteréről írok, továbbá olvasással, meséléssel kapcsolatos tapasztalataimat osztom meg velük.

A Facebookon eddig hetvennégyen lájkolták az oldalt; velük olyan – a témába vágó, más oldalakon megjelent – tartalmakat is megosztok, amelyek a honlapon nem láthatóak, de fontosnak, hasznosnak találom őket.

Olvass tovább →