– Egy kis nyugalmat kérünk! – szólalt meg Tündérváros polgármestere fennhangon. – Tudom, hogy miért gyűltetek össze itt. Tudom, hogy napok óta szakad az eső. Egy rég elfeledettnek hitt varázslat balul ütött ki a tündériskolában, ezért alakulhatott ki ez a hatalmas, végtelennek tűnő esőfelhő. Már dolgozunk a feloszlatásán, de sajnos a vártnál nehezebben sikerül.
– Tudunk valahogyan segíteni? – kérdezte Manó.
– Akinek varázsereje van, csatlakozhat hozzánk, többen könnyebben megtörjük a varázslatot! – hangzott a válasz.
Néhányan jelentkeztek a tömegből, köztük Manó is. A polgármester átvezette őket a tündériskola óriási aulájába, ahol már rengeteg tündér szorgoskodott. Jókora üstben éppen elkészült valami furcsa színű folyadék. Az üst a tündérek csettintésére lábra kapott, és kisétált az udvarra, ahol mindannyian körbeállták. A tündériskola igazgatója elmondta a varázsigét, majd együtt hangosan ismételgetni kezdték a bűvös erejű szavakat. Kis idő múlva az üstben lévő furcsa folyadék kirepült, majd egész egyszerűen elszállt. Manó és a többiek csodálkozva néztek utána.