A legkisebb fiú/királyfi elindult szerencsét próbálni, és legyőzve a nagyobb/idősebb/erősebb ellenfeleket elnyerte a királylány kezét és a fele királyságot… vagy az egészet. Ismerős?
És mi a helyzet a legalacsonyabb fiúval az osztályban? Aki csak tartalék lehet a kosárlabdacsapatban? S akit – nem véletlenül – Centinek hívnak társai? (A valódi neve egyébként Tamás.) Csak nem indulhat világgá, már királylányok sincsenek, csupán magas és fölényes iskolatársak, a mindig zsörtölődő nagymama, aki lényegében neveli őt, egy különleges bolt és egy rég elveszett hajókapitány, akit viszont ideje lenne megtalálni és hazahozni…
A Centi és a Csicseri bolt című meseregény három kiváló szerző együttműködésében született meg. Marék Veronika, Tarbay Ede és Urbán Gyula jegyzik az egyes fejezeteket, s kalauzolnak el minket egy időben talán nem annyira távoli, de valójában már letűnt korszakba, ahol a főszereplő kisfiú 16 forinttal indult el káposztát vásárolni… Saját gyerekkorom légköre, emlékfoszlányai derengenek fel e könyvet olvasva, s bár a történet valójában picit idősebb nálam – a hetvenes években ötlötték ki –, remek betekintést engednek a mai gyerekeknek szüleik gyermekkorába. Amikor az északi szomszédunk még Csehszlovákia volt, amikor harmadikosként még elküldtek minket káposztát venni, az alsós gyerekek önállóan közlekedtek a nagyváros utcáin, és nem volt mindenki mindig mindenhol elérhető és ellenőrizhető. Igazi békebeli meseregény, amely időnként váratlan fordulataival és kedves szereplőivel hamar megszeretteti magát.