A fűszál és a katica

Egy egészen apró fűszál bújt ki a földből. Kíváncsian nézett körbe, hogy lássa, hová érkezett. Milyen érdekes itt! – gondolta, ahogy megcsodálta az eget, a földet, szomszédos társait és a közeli fákat.

A fűszál növekedni kezdett, hiszen melegen sütött a nap, a talaj tele volt tápanyaggal, eső is gyakran öntözte. Ahogy egyre magasabb lett, mind többet látott a világból. Már észrevette a közeli virágágyásban pompázó növényeket, a kerítés mögött ugató kutyát és a szorgalmasan dolgozó hangyákat is. Jól, sőt mi több: remekül érezte magát. Még az időnkénti fűnyírás sem zavarta; először ijesztőnek találta, de nem fájt, a vágástól pedig tovább erősödött, és hamar meg is nőtt újra.

Egyszer egy katicabogár baktatott a fűszálhoz. Apró kosárkát szorongatott, és udvariasan köszönt.

Olvass tovább →

Olvass verset (is)!

A kezdetek óta olvasok a kisfiamnak verseket. Gyakorlatilag az első olvasmányunk is az volt: József Attila Altatója. Sőt a második is: egy régi válogatás Babits Mihály csengő-bongó költeményeiből. Ez a keménylapos kötet még az enyém volt: Itt van az alkony, jó takaró a címe, és a Móra adta ki 1980-ban. Az illusztrációk kicsit talán elvontak, de szépek a színek, a közölt versrészletek pedig gyönyörűek.

Aztán jött Arany János Családi köre, majd Petőfi Sándortól az Arany Lacinak és az Anyám tyúkja – ezekből szép leporellók kaphatóak. Szavaltam is, mert néhány olvasás után már emlékezetből is mentek ezek a versek, de volt olyan alkotás, amelyet kimondottan azért tanultam meg, hogy időnként elmondhassam a fiamnak. Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című gyűjteményes kötete (a második kiadást, amelyik nekem megvan, a Magyar Könyvklub 2000-ben adta ki) számtalan csodálatos gyerekverset tartalmaz, csak éppen felnőtteknek szánt köntösben. Így kiválasztottam egy-két – nem hosszú – költeményt, és rászántam húsz percet alvásidőben, hogy megtanuljam. Aztán előhúztam a memóriámból például pelenkázáskor. A Három székláb nagy kedvencünk lett. 🙂

Olvass tovább →