A száguldó boszorkány

Élt egyszer egy különleges boszorkány a mesék földjén. Ránézésre nem volt benne semmi szokatlan, hegyes kalapot és fekete köpenyt viselt, mint általában a boszorkák. Seprűn közlekedett, és varázspálcája is volt, a hátizsákjából kikandikált a vége. Viszont – a többiekkel ellentétben – ő szinte soha nem használta e mágikus botot. Nem volt rá ideje. S hogy miért nem? Mert Trixi – ez volt a neve – egész nap ide-oda száguldozott seprűjén. Ugyanis nagyon szeretett seprűnyélen hasítani. Sokkal jobban, mint bármit varázsolni vagy varázsszert kotyvasztani.

A többi boszorkány csodálkozva figyelte és nem értette. Mindannyian seprűnyélen jutottak el egyik helyről a másikra, de csak akkor, amikor muszáj volt. Szórakozásból, úti cél nélkül egyikük sem pattant fel a seprűjére. Nem hordtak hátizsákot, batyuban vitték a varázspálcájukat meg a piacról a zöldségeket. Ellenben nem hanyagolták a varázslatokat, sőt bájitalokat is főztek.

Eleinte csak furcsállották, később azonban már inkább bosszantotta a boszorkákat Trixi viselkedése, aki mind többet és egyre gyorsabban röpködött a levegőben. Trixi tempója megijesztette a békésen szálldosó idősebb boszikat, veszélyesnek érezték vakmerőségét. Amikor egy nap Trixi – akaratlanul bár, de – kisebb balesetet okozott, többen összeütköztek és könnyebben megsérültek miatta, a boszorkák tanácsa összeült megvitatni a helyzetet. Valahogy gátat kell szabni a seprűnyélen száguldásnak!

Olvass tovább →