Peti legtöbbször jókedvűen ébredt reggelente, de ezúttal nehezen tért magához, és szokatlanul álmosan kászálódott ki az ágyból. Felhúzta a papucsát, de kacsalábra sikerült, így csoszogott ki a fürdőszobába. Ő maga észre sem vette, anya szólt neki, hogy fordítva vette fel.

Utána visszabaktatott a szobába, ahol anya kikészítette a ruháját. Peti már ügyesen öltözködött egyedül, így anya kiment reggelit készíteni. Peti leült az ágy szélére, levette a pizsamafelsőjét, aztán belebújt az atlétába és a pulóverébe. Letette a pizsama másik részét is, és felhúzta az alsónadrágját, majd a bal zoknit. A jobb lábra valót azonban nem látta. Felemelte a nadrágját, hátha alatta van, de nem volt ott. Körülnézett, de nyomát sem látta a zokninak. Most mit tegyen?

– Anya! Nem találom a zoknit! – kiabált.

– Hogyhogy? – kérdezte anya a konyhából. – Odatettem a többi ruha közé.

– Csak az egyik van itt – jegyezte meg Peti.

– Most nem tudok bemenni, mert kifut a tej, de nézz körül, kérlek, ott kell lennie – válaszolta anya. – Határozottan emlékszem, hogy a pár mindkét darabját odakészítettem.

Peti még egyszer alaposan szemügyre vette a ruhái helyét. A nadrág alatt nincs. Rátette volna a pizsamát? Felemelte az alsó és a felső részét is, de azok alatt sem volt. Félrehúzta a paplant, ám hiába. Hová kóborolt el ez a zokni? Peti lenézett a földre, majd leguggolt, hogy bekukkantson az ágy alá. Talán leesett. Azonban semmi nem hevert a padlón és az ágy alatt. Elsétált a szekrényig. Esetleg anya elejtette, amikor az ágyhoz vitte a ruháit. De Peti itt sem lelte a hiányzó zoknit.

– Megtaláltad? – harsant fel anya kérdése a konyhából.

– Nem – felelte Peti tanácstalanul.

Ugyan hol lehet? Peti lehajolt, bepillantott a szekrény alá. De ott sem volt. Felrepült volna a lámpára? A zokniknak nincs szárnyuk. Vagy elment egyedül az óvodába? De hiszen a bejárati ajtó zárva van, csak nem nyitotta ki egy zokni – töprengett Peti.

A következő percben belépett a szobába anya.

– Még mindig nincs meg? – érdeklődött.

– Nincs – csóválta a fejét Peti. – Lehet, hogy elment valahová – tette hozzá.

Anya elnevette magát.

– Kicsim, a zoknik nem szoktak mászkálni – mosolygott rá. – Valahol itt kell lennie. Segítek megkeresni – mondta anya, és az ágyhoz lépett. – De hiszen itt van! – kiáltott fel meglepődve.

Peti csodálkozva követte anya tekintetét. A zokni valóban az ágyon hevert. Pontosan azon a helyen, ahol az előbb Peti ült.

– Ráültél, és nem vetted észre – állapította meg anya, és Peti kezébe adta a zoknit. – Vedd fel gyorsan, és a nadrágot is húzd fel, meg ne fázz!

Peti befejezte az öltözködést, a zokni hűségesen simult a lábához.

– Azért valahogyan szólhattál volna – súgta Peti a zokninak, amikor egyedül maradt, de nem volt a hangjában szemrehányás.

Aztán megmosakodott, a csipákkal együtt az álmosság is elillant. Indulhatott a nap.