Barkácsolás tündéres mesében

Vajon hogyan tetszik egy kedves, szeretettel teli, kislányos-tündéres mese a hatéves fiamnak? Izgatottan figyeltem a reakcióit, mert gyermekem az utóbbi időben hajlamos már egy pasztellszínű, állatos könyvre is elutasítóan rásütni, hogy lányos… Kőszegi-Arbeiter Anita kötete, a Csenge tündérkertje – A tündérpalota szerencsére teljesen uniszex zöld színű, így a külső nem okozott fennakadást.

S a belső sem. Habár a történet főszereplője egy kislány, aki az édesanyjával tündérkertet, majd -palotát készít, s természetesen tündérek is felbukkannak a könyvben, a kisfiam mindvégig figyelmesen hallgatta a mesét. A tündérpalota születésének leírása után pedig érdeklődve szemlélte az illusztrációt: „Ilyen lett?” – kérdezte. Egyetlen pillanatig sem tiltakozott, hogy ez lányos mese lenne, sőt a végén azt mondta, tetszett neki. 🙂

A bájos borító mögött kedves, szeretettel teli történet bújik meg

Hogyan lesz egy kislányos-tündéres történetből uniszex mese? A titkot abban látom, hogy a szerző a tündérlányok mellé egy tündérfiút is megálmodott, s viszonylag részletes, ugyanakkor jól követhető és egy másodpercig sem unalmas leírást adott a házi barkácsolásról, a tündérkert és a palota megalkotásáról. A szöveg és a képek alapján akár mi magunk is nekiállhatunk a gyerkőccel hasonlót csinálni. Nem csak a fiam, még én is kedvet kaptam hozzá, pedig nincs ügyes kezem, a barkácsolás nem áll közel hozzám… 🙂 (A szerző honlapján további ötletek találhatók közös kézműveskedéshez.)

A mese egyszerű, de választékos nyelvezetű, a történet kedves, tele szeretettel és jó szándékkal, a cselekményvezetés kellemes lendületű – így eszünkbe sem jut azon gondolkodni, hogy ez fiús vagy lányos könyv-e –, a szereplők hamar belopják magukat az olvasó szívébe, Tarr Andrea illusztrációi pedig végtelenül bájosak. A könyv célközönsége az óvodás korosztály, de olvasni tanuló kisiskolásoknak is ajánlható, hiszen a történet valószínűleg még őket is leköti, a nagy betűs, szellős tördelés és a könnyen megérthető sztori remek alkalmat kínál az olvasás gyakorlására.

Kőszegi-Arbeiter Anita első mesekönyve mindössze néhány hete, magánkiadásban jelent meg, de az első kötet alapján kíváncsian várjuk a folytatást.