Életre szóló kalandok a berekben

Hónapok óta a Kis-Balaton rejtett zugait járjuk – persze nem a valóságban (sajnos), hanem képzeletben. Megcsodáljuk a vízimadarakat, figyeljük az időjárás változását, és élvezzük a térdig érő havat. Talán még a lágy nyári szellőt és a csípős téli szelet is érezzük az arcbőrünkön…

Fekete István Tüskevár című klasszikusát ősszel vettem elő  esti felolvasásokhoz. Bár még nem találkozott vele (alsóban nem volt kötelező olvasmány nekik), abban bíztam, hogy természetkedvelő gyerekemnek tetszik majd a regény, Matula összes bölcsességével és Tutajos minden csetlésével-botlásával együtt. Nem tévedtem. Kiskamasz fiam élvezte a leírásokat, a kalandokat, és a mainál határozottan lassabb elbeszélői tempó sem zavarta – egyetlen percig sem unatkozott.

Az én régi köteteim borítói tökéletesen illenek a regények hangulatához

Őszintén bevallom, én is örömmel merültem el ebben a fajta lelassulásban és a természet ezernyi felvillanó képében, a Kis-Balaton látványában, a hetven évvel ezelőtti világban. Régen sok minden más volt, valóban. Másképp beszéltek és másként éltek az emberek, mint manapság. A gyermekem furcsállotta – rá is kérdezett –, hogy az idős Matula magázta a tizenéves gyerekeket, és az ifjú szerelmespár, Béla és Kati is magázódtak. A városi népek „urak” voltak, s noha a regény az ötvenes években készült és játszódik, a szereplők sok szokása még a korábbi évtizedek gyakorlatát idézi. Az általános gondolkodásmód is gyakran eltér a maitól.

Olvass tovább →

Senki sem tökéletes

Sokfélék vagyunk, és senki sem tökéletes. El kell fogadnunk magunkat és a többieket a hibáinkkal együtt. Ha röviden kellene összefoglalnom Helen Rutter hosszú című – A fiú, aki mindenkit megnevettetett – ifjúsági regényét, akkor az előbbi két mondattal ragadnám meg a lényegét. Számunkra legalábbis erről szólt ez a vidám, bár néha kissé keserédes történet.

A főszereplő Billy éppen magasabb iskolába lépő kiskamasz. Jópofa, vicces, okos, jószándékú – és dadog. Ez természetesen nagyon zavarja, és tulajdonképpen az egész élete akörül forog, hogyan ne keltsen feltűnést, és hogyan szabadulhatna meg a dadogástól. Már csak azért is, mert imádja a vicceket, és humorista szeretne lenni. De ki látott már dadogó standupost? (Magyarországon történetesen ismerünk ilyet, de könyvünk Angliában játszódik, brit szerző tollából.)

Szóval Billy küzd önmagával, vágyaival, képességeivel, önmagának és másoknak tett ígéreteivel, a felnőttekkel, a bunkó osztálytársával, miközben zajlik az élet körülötte; imádott nagymamáját éppen ezekben a hónapokban veszíti el.

A dombornyomott borítót megérinteni is kellemes

Nem könnyű Billynek lenni. Nem könnyű kiskamasznak lenni. Nem könnyű másnak lenni. Miközben – ahogy haladunk előre a történetben – kiderül, hogy mindenki más, mert nem vagyunk egyformák, és egyikünk sem tökéletes. Még a bunkó osztálytárs sem. (Külön pozitívum, hogy betekintést kapunk abba is, ő miért viselkedik csúnyán a többiekkel. Nem azért, mert így született.)

Olvass tovább →

Retró életérzés hetedikesekkel

Janikovszky Éva munkássága megunhatatlan, és nem csak nekem, de úgy tűnik, az Alfa-generációs gyermekemnek is. 🙂 Mostanság is rácsodálkozom, mennyire megértette felnőttként a kamaszok lelkivilágát – hiába teltek az évtizedek, nem felejtette el, milyen gyereknek, illetve tizenévesnek lenni.

Az elmúlt hónapban A hét bőr című könyvét olvastuk a gyermekemmel, és mindketten imádtuk, hiába tartozunk más generációhoz. A kötetben egy hetedik osztály tanévének krónikáját ismertük meg lazán összefüggő, mégis szerves egészet alkotó, kisebb fejezetekben. Már maga a cím talányos: mi a csoda lehet az a hét bőr? Nem árulom el, de természetesen köze van a szóban forgó osztályhoz. 🙂

Réber László rajzai kiválóan megragadják a hangulatot

Janikovszky Éva elképesztő szeretettel és empátiával fordul a könyvben szereplő csapat tagjaihoz, sőt az egész korosztályhoz. Noha úgy tűnhet, ezek a kamaszok csak tengenek-lengenek, fogalmuk sincs, mit akarnak, és semmi értelme az ötleteiknek, valójában a tanév – és a történet – végére minden a helyére kerül, sőt még a felnőttek elismerését is kivívják. Megérdemlik, hiszen társadalmi munkában parkosítják a lakótelepet, segítik a panelházakban élő időseket, a régi, féltve őrzött tárgyakból kiállítást hoznak létre. Közben persze tanulnak, barátkoznak, és már szerelmek is szövődnek. Ez utóbbi szál azonban éppen csak finoman megjelenik, így a kötet egyáltalán nem válik lányosan romantikussá, teljesen uniszex, fiúk számára is kellően vagány marad.

Olvass tovább →