A Holle anyó volt az első klasszikus, régi mese, amit felolvastam a fiamnak úgy két évvel ezelőtt. Azt elég barátságosnak és könnyen emészthetőnek éreztem. Az egyéb népmesékkel, Andersen- és Grimm-történetekkel viszont még vártam – attól tartottam, ijesztő lehet a számára. Az elmúlt hónapban azonban magam vettem elő az Andersen-kötetemet, amelyből A császár új ruháját ismertettem meg vele. Úgy véltem, kezdetnek ez jó lesz, hiszen egyáltalán nem félelmetes, viszont annál mulatságosabb mese. Tetszett is neki, a végén jókat kuncogott azon, hogy pucér a császár… 🙂
Aztán az egyik esti olvasáshoz régi mesekönyvet választott a könyvespolcról. A világ leggazdagabb verebe című kötetből korábban már olvastuk az első két történetet, a címadó mellett a jégen csúszkálni akaró nyulacska esetét a rókával, a továbbiakat – a Csizmás kandúrt, a Jancsi és Juliskát, valamint a hálátlan királyfi és a hálás állatok meséjét – viszont akkor még korainak éreztem. Most azonban a kisfiam kérte, hogy haladjunk tovább a könyvben, én pedig – pillanatnyi habozás után – úgy döntöttem, itt az idő: nézzük meg, hogyan fogadja ezeket, hiszen lassan már öt és fél éves. Azért miközben olvastam, rá-ránéztem az arcára, figyelve a reakciókat, sőt néha meg is kérdeztem, nem félelmetes-e, amit hall…
