Majd holnap…

Volt egyszer egy szegény legény. De nem ám a szorgalmas fajtából, akinek csak nincs szerencséje – ennek a mesének a szegény legénye bizony semmirekellő alak volt. Egész nap csak lustálkodott, heverészett, meg a kocsmában iszogatott, duhajkodott a komáival, dolgozni viszont nem szeretett. Pedig ha nem fázott volna annyira a munkától, nem is lett volna szegény, becsülettel, jómódban megélhetett volna.

Egyik este aztán a falusi táncmulatságban megtetszett neki egy gazda igen csinos lánya. Felkérte egy csárdásra, csakhogy a leányzó alaposan megszégyenítette: nemet mondott neki, hogy ő ilyen lusta ifjúval nem hajlandó ropni. A legényt azonban csak nem hagyta nyugodni a vére, ezután állandóan ostromolta a leányt, teljesen belé szerelmesedett. Teltek-múltak a hetek, hiába vitt virágot neki, meg selyemszalagot, porcelán csecsebecsét – azt a keveset is, ami jutott neki, ajándékokra költötte –, a lány szívét nem tudta meglágyítani. Végül aztán nem bírta tovább, s megkérdezte választottját, miért nem fogadja az ő udvarlását.

– Lusta, semmirekellő alak vagy, aki csak lopja a napot – felelte a lány. – Apám úgysem adna feleségül ilyen emberhez.

A szegény legény roppant megsértődött ezen a válaszon, s duzzogva hazament, leheveredett a kemence padkájára, és egész nap ott feküdt. Estére felkelt, megvakarta a fejét, s belátta: igaza lehet a lánynak, hiszen ma sem csinált semmit.

Olvass tovább →

Időutazás régi kéziratokkal

Régi dokumentumok között beszkennelt családi fotókat keresgéltem néhány hete a korábbi számítógépemről lementett fájlokat őrző adattárolón, és a képek mellett írásokat is találtam, ahogy átnéztem a mappákat. Régen is írtam meséket, és bizony ezeket találtam meg. (Közülük egyet – Mese a pöttyös labdáról – már olvashattátok a blogon.) A titokzatos fájlok, pontosabban a hangos rácsodálkozásom felkeltették a körülöttem sertepertélő – egyébként a számítógépet nem kezelő – gyerekem figyelmét is. Amikor elárultam neki, hogy ezek azok a mesék, amelyeket nagyon régen, még bőven az ő születése előtt, javarészt diákkoromban írtam, rögtön azt kérte, olvassam fel neki őket. Mivel néhány rövidebb történeten kívül két meseregény kéziratáról van szó, így nem azonnal, hanem esténként, apránként tettem eleget a kérésének.

Szerencsére emlékeztem, hogy valaha kinyomtattam ezeket, s áttúrva a régi iratokat tartalmazó dobozokat megtaláltam őket, így nem monitorról kellett felolvasnom, hanem kicsit kényelmesebben, lefűzött lapokról.

A hosszabb történetek egyike egy vállalkozószellemű varjúról, míg a másik egy szegény, ám talpraesett legényről szól. Egy-egy fejezetet olvastunk fel esténként, a fiam élvezte és érdeklődéssel hallgatta a meséket.

Olvass tovább →