Mire jó az írás, olvasás, számolás?

Nem az iskolának, az életnek tanulunk – hallottam sokszor a latin eredetű mondást gyerekkoromban, iskolásként. S néha (gyakran?) nehéz volt elképzelni, mi mindenre lesz majd jó az a tudás, amire a suliban szert teszek. Nos… mindent természetesen nem használok, sok mindent el is felejtettem, de azért vannak olyan dolgok, amelyek segítségemre vannak. Például az írás és az olvasás. 🙂

Pöszke nem várja az iskolát, nem is szeret beszélni róla, de amikor elsős barátjával, Danival mirejót kezd játszani, kiderül, mennyi mindenre használható az a tudás, amelyet az iskolapadban ülve szívnak magukba a gyerekek. S apránként megbarátkozik a gondolattal, hogy ősztől ő is iskolás lesz.

A két főszereplő, Pöszke és Dani a borítón

Érdekes játék a gyerekek szemével nézni, mire lehet jó az iskolában szerzett tudás, miért érdemes megtanulni olvasni, számolni, írni. Janikovszky Éva pedig nagy mestere volt annak, hogy betekintést engedjen a gyerekek lelkébe és fejébe, sőt eszünkbe juttatja azt is, hogyan gondolkodtunk mi magunk is gyerekként. Amikor az óvodakezdésre készültünk, nem hagyhattuk ki a Már óvodás vagyok című könyvét, s most, az iskola küszöbén ugyanígy alapműnek bizonyult számunkra a Már iskolás vagyok, amelyben az előző kötetben megismert gyerekekkel találkozunk újra – csak kicsit idősebb életkorban.

Olvass tovább →

6 könyv az iskolakezdésre

6 könyv iskolakezdésre

Szeptembertől iskolás lesz a fiam. Kíváncsian és lelkesen várja (még nem tudja, mivel jár…), ugyanakkor érzek egy kis szorongást is benne (mert még nem tudja, mivel jár…). Az ismeretlentől mindenki tart.

Mint mindig, ezúttal is igyekszem könnyebbé tenni a dolgát azzal, hogy minél több információt adok át neki. Válaszolok a kérdéseire, elmesélem, hogyan zajlik egy iskolai nap, mi az, hogy órarend, és milyen volt, amikor én iskolába jártam. És természetesen most már iskolai témájú könyveket is olvasunk – az ismerkedés eme módja sokat segített akkor is, amikor az óvodakezdésre készültünk.

Olvass tovább →