Az eláztatott boszorkánytanács döntése 2. rész

Ahogy peregtek a percek, úgy erősödött az izgalom. Már látszott a vége… Az utolsó golyókat emelték ki a fadobozból.

Ebben a pillanatban hatalmas robajjal csapódott ki a terem ajtaja. A boszorkák ijedten rezzentek össze, néhány golyó legurult az asztalról és hangos koppanással landolt a padlón. Az elnök belezavarodott a számolásba, és dühösen pattant fel székéből.

– Hogy merészelsz így betörni ide? – ripakodott az ajtóban lihegő, váratlan látogatóra.

Trixi legjobb barátnője állt ott, kifulladva, az ajtófélfának támaszkodva. Talán még életében nem sietett ennyire.

– Bocsánat, hogy megakasztottam a tanács munkáját – kezdte. – De támadt egy ötletem, hogyan oldhatnánk meg, hogy Trixi biztonságosan hódolhasson szenvedélyének, a száguldásnak.

– Már késő – jelentette ki az elnök mogorván. – A tanács már szavazott Trixi sorsáról, és ha nem rontottál volna be ide, akkor a végeredmény is meglenne. Most viszont kezdhetjük elölről a számlálást.

– A tanács még nem hirdetett határozatot, és csak két rossz lehetőség közül tudtunk választani – szólalt meg az a fiatalabb boszorkány, aki korábban a versenyrendezést javasolta. – Mi lenne, ha meghallgatnánk őt? Hátha büntetés helyett igazi megoldást ajánlana!

A boszorkák haboztak, egymásra nézegettek.

– Ha jó az ötlete, nem is kellene újra megszámolni a golyókat – tette hozzá az előbbi boszi.

Olvass tovább →

Az eláztatott boszorkánytanács döntése 1. rész

Trixi nem olyan boszorkány volt, mint a többiek. Nem érdekelték a varázslatok és a bűbájok, ellenben mindennél jobban szeretett a seprűjén száguldani. Olyannyira, hogy emiatt már számtalanszor kivívta idősebb, megfontoltabb társai haragját, hiszen tempójával többször veszélyeztette a levegőben békésen röpködő boszikat.

Amikor a boszorkák végképp megelégelték Trixi fékezhetetlen közlekedési szokásait, összeült a tanács, hogy kifundálják, hogyan vehetnék elejét a további esztelen száguldásnak. Először merész ötlettel gyorsasági versenyt rendeztek, remélve, hogy Trixi lenyugszik, ha szabályos keretek között, kijelölt pályán alkalmat kap arra, hogy kiélhesse szenvedélyét. A megmérettetést természetesen Trixi nyerte meg, de a boszorkányok nem sokkal később keserűen állapították meg, hogy tervük nem vált be: a viadal nem lassította Trixit, hanem éppen ellenkezőleg, még jobban felpörgette.

Miután más lehetőséget nem látott, szigorú büntetéshez folyamodott a tanács: elkobozták Trixi varázspálcáját. Hiszen mit ér egy boszorka varázspálca nélkül? Trixit azonban a legkevésbé sem zavarta az eszköz hiánya, hiszen egyébként sem használta soha. Nem foglalkozott varázslatokkal, bájitalok és mérgek kotyvasztásával. Így aztán vígan száguldozott tovább kedvére – a boszik nem kis bosszúságára.

Egyik éjszaka Trixi a nagy boszorkánygyűlésre igyekezett. Késve indult otthonról, így még a szokásosnál is sebesebben suhant seprűjén, hogy mielőbb odaérjen. Ahogy közeledett a gyűlésnek helyet adó erdei tisztás felé, már látta, hogy hiába rohant, elkezdődött nélküle a találkozó. A rét fölött hatalmas, sötét felleg terjengett, amelyet a boszorkányok varázsoltak közös erővel a fák fölé, eltakarva a teliholdat és ezzel hangulatos homályba borítva a tájat.

Trixi erőteljesen lassított, nem akart becsapódni a gyűlés résztvevői közé. Így is haragszanak már rá a boszorkák, nem hiányzik, hogy újabb rossz pontot szerezzen. Csakhogy túl gyorsan érkezett, és nem tudott idejében megállni. Hogy ne essen társai közé – valakinek esetleg sérülést okozva –, felfelé rántotta seprűjét. Úgy tervezte, megy még egy kört odafent, az égen, s addig lesz ideje kellően lelassulni. Jókora menetszéllel suhant el, több tucat boszorkánynak libbent le miatta a fekete kalapja. A boszik kétségbeesetten kapkodtak fejfedőik után, dühös szavakkal illetve Trixit.

Azonban még ez bizonyult a kisebbik bajnak. Az erős fuvallat, amelyet lendületével Trixi kavart, csúnyán összezilálta a gondos varázslattal létrehozott, sötét felhőt, amelyből szakadni kezdett az eső. Olyan heves zivatar támadt, amilyenre még a legöregebb boszorkányok sem emlékeztek. Mivel Trixi a felleg fölé emelkedett, így ő nem ázott meg, a többiek viszont pillanatok alatt csuromvizesek lettek – és borzasztóan haragosak is.

Olvass tovább →

A száguldó boszorkány

Élt egyszer egy különleges boszorkány a mesék földjén. Ránézésre nem volt benne semmi szokatlan, hegyes kalapot és fekete köpenyt viselt, mint általában a boszorkák. Seprűn közlekedett, és varázspálcája is volt, a hátizsákjából kikandikált a vége. Viszont – a többiekkel ellentétben – ő szinte soha nem használta e mágikus botot. Nem volt rá ideje. S hogy miért nem? Mert Trixi – ez volt a neve – egész nap ide-oda száguldozott seprűjén. Ugyanis nagyon szeretett seprűnyélen hasítani. Sokkal jobban, mint bármit varázsolni vagy varázsszert kotyvasztani.

A többi boszorkány csodálkozva figyelte és nem értette. Mindannyian seprűnyélen jutottak el egyik helyről a másikra, de csak akkor, amikor muszáj volt. Szórakozásból, úti cél nélkül egyikük sem pattant fel a seprűjére. Nem hordtak hátizsákot, batyuban vitték a varázspálcájukat meg a piacról a zöldségeket. Ellenben nem hanyagolták a varázslatokat, sőt bájitalokat is főztek.

Eleinte csak furcsállották, később azonban már inkább bosszantotta a boszorkákat Trixi viselkedése, aki mind többet és egyre gyorsabban röpködött a levegőben. Trixi tempója megijesztette a békésen szálldosó idősebb boszikat, veszélyesnek érezték vakmerőségét. Amikor egy nap Trixi – akaratlanul bár, de – kisebb balesetet okozott, többen összeütköztek és könnyebben megsérültek miatta, a boszorkák tanácsa összeült megvitatni a helyzetet. Valahogy gátat kell szabni a seprűnyélen száguldásnak!

Olvass tovább →