Az eláztatott boszorkánytanács döntése 2. rész

Ahogy peregtek a percek, úgy erősödött az izgalom. Már látszott a vége… Az utolsó golyókat emelték ki a fadobozból.

Ebben a pillanatban hatalmas robajjal csapódott ki a terem ajtaja. A boszorkák ijedten rezzentek össze, néhány golyó legurult az asztalról és hangos koppanással landolt a padlón. Az elnök belezavarodott a számolásba, és dühösen pattant fel székéből.

– Hogy merészelsz így betörni ide? – ripakodott az ajtóban lihegő, váratlan látogatóra.

Trixi legjobb barátnője állt ott, kifulladva, az ajtófélfának támaszkodva. Talán még életében nem sietett ennyire.

– Bocsánat, hogy megakasztottam a tanács munkáját – kezdte. – De támadt egy ötletem, hogyan oldhatnánk meg, hogy Trixi biztonságosan hódolhasson szenvedélyének, a száguldásnak.

– Már késő – jelentette ki az elnök mogorván. – A tanács már szavazott Trixi sorsáról, és ha nem rontottál volna be ide, akkor a végeredmény is meglenne. Most viszont kezdhetjük elölről a számlálást.

– A tanács még nem hirdetett határozatot, és csak két rossz lehetőség közül tudtunk választani – szólalt meg az a fiatalabb boszorkány, aki korábban a versenyrendezést javasolta. – Mi lenne, ha meghallgatnánk őt? Hátha büntetés helyett igazi megoldást ajánlana!

A boszorkák haboztak, egymásra nézegettek.

– Ha jó az ötlete, nem is kellene újra megszámolni a golyókat – tette hozzá az előbbi boszi.

Ez a lehetőség a tanács többségét felvillanyozta. Semmi kedvük nem volt ismét végig várni a számolgatást. Az elnöknek segédkező két boszorka is felszabadultan bólogatott. Az elnök ugyan nem látszott olyan lelkesnek, mint a többiek, de végül nem tudott semmi okot mondani arra, miért ne hallgathatnák meg, így ő is beleegyezett.

– Jelöljünk ki egy állandó versenypályát, ahol Trixi – vagy bárki – kedvére edzhet bármikor. Néha lehetne futamokat is rendezni rajta – adta elő javaslatát Trixi barátnője. – Itt lenne a közelben, hogy Trixinek ideje se legyen nagyon felgyorsulni, amíg odaér, de azért elég félreeső helyen, hogy ne zavarja a közlekedőket. A pályán kívül megtilthatnátok a gyors repkedést, de ott lenne lehetőség rá.

A boszorkák ismét felmorajlottak, egymás között sustorogni kezdtek, de senki nem mert hangosan megszólalni.

– Nem hiszem, hogy Trixi tartaná magát ahhoz a szabályhoz, hogy csak a pályán lehet száguldani – jegyezte meg végül a tanács elnöke.

– De azért megpróbálhatnánk, és adhatnánk neki egy esélyt, mielőtt a legsúlyosabb büntetéseket vetjük ki rá – mondott ellent a fiatalabb boszorkány.

A számlálásban közreműködő boszik lelkesen bólogattak. Vagy azért, mert egyetértettek, vagy azért, mert nem szerették volna újrakezdeni a számolgatást. De az ok nem is volt lényeges, hiszen helyeslésükre többen felbátorodtak, és hangosan támogatták az újabb ötletet.

– Emelje fel a kezét, aki erre az utolsó javaslatra teszi a voksát – szólalt meg az elnök.

Először csak néhány boszorkány jelentkezett, majd egyre több kéz lendült a magasba. Végül mindenki egyetértett. Még az elnök is felnyújtotta a karját.

– Akkor ez el is dőlt! Mára berekesztem az ülést, mindjárt értesítem Trixit a döntésről, holnap reggel pedig itt találkozunk, és kijelöljük a pályát.

Trixi csodálkozva fogadta otthonában a tanács elnökét és a legjobb barátnőjét. Az elnök érkezésén nem lepődött meg, tudta, az előző esti balesetének lesz következménye. Csak azt nem értette, a barátnője, aki nem tagja a tanácsnak, hogyan került ebbe a társaságba. Azok ketten viszont mindenről felvilágosították.

Trixi kitörő örömmel fogadta a kijelölt pálya ötletét, sőt másnap ő is csatlakozott a tanács tagjaihoz. Rövid terepszemle után hamarosan megtalálták a megfelelő helyet, némi munkával elkerítették – Trixi dolgozott a legszorgalmasabban –, majd hírül adták a tanács határozatát a boszorkányok rádiójában, hogy mindenki tudja, hol a pálya és mi célt szolgál.

A boszorkányok másnap árgus szemekkel figyelték Trixit a levegőben. Trixi megfontoltan, lassan közelítette meg az új pályát, ahol aztán kedvére robogott egész délelőtt. Délután – meglepetésére – társak is érkeztek, több fiatal boszi is kipróbálta, milyen érzés felgyorsulni a seprűn.

A pálya hamarosan népszerű hellyé vált a boszorkák körében, többször versenyeket is rendeztek. Ezeket persze mindig Trixi nyerte, aki a legtöbbször gyakorolt. De már csak a pályán edzett. Ott valóban kiélte a sebesség iránti szenvedélyét, és már nem esett nehezére, hogy a levegő többi részén lassan, biztonságosan hajtsa seprűjét, nem veszélyeztetve a többieket. A boszorkányok végre megnyugodhattak, és Trixi is boldog volt.

Azt pletykálják a mesék földjén, hogy egyszer még a boszorkatanács elnöke is kipróbálta a pályát, és ment néhány gyors kört a seprűjén…