Vidéki kalandozás fővárosi gyerekkel

Igazi vidám, nyári olvasmányban volt részünk az elmúlt hetekben, és a fiamnak annyira tetszett, hogy közvetlenül a befejezés után még egyszer el kellett olvasnunk! Ilyen sem fordult még elő… 🙂 Utána pedig sajnálkozott, hogy nincs több kötet belőle. S hogy mi aratott ekkora sikert? Varga Bálint falusi környezetben játszódó könyve, a Zsé meg a haverok.

Zsé – alias Zsigmond – a fővárosból költözött a vidéki idillbe értelmiségi szüleivel, akik az önellátás és a természetesség jegyében kezdtek új életet. (Hogy falun miből él a középiskolai magyartanár anyuka és az akadémikus apuka, sajnos nem derült ki, pedig bennem megfogalmazódott a kérdés… 🙂 ). Zsé gyorsan feltalálja magát, ügyesebben, mint a szülei, hamarosan barátokra is szert tesz, s mókás kalandok sorát éli át. A gyerekeknek jobbnál jobb ötleteik támadnak, sárkánycsapdát építenek, nindzsaedzéseket tartanak, indiánosat játszanak – aztán, ahogy az lenni szokott, a szuper ötletek mindig másképp sülnek el, mint ahogy tervezték.

A borító már sejteti a könyvet jellemző vidám hangulatot

Fantasztikusak a könyv karakterei: annak, aki járt már falusi környezetben, ismerősek lehetnek, mégis mindegyikük rendelkezik egyedi vonásokkal. Kedvencünk a Kaszás Ember, akinek a beszédét – bevallom – mi sem értettük.

Az eseményeket Zsé meséli el nekünk, és el kell ismernem, jó dumája van… Nehéz felnőtt íróként gyereket első szám első személyben megjeleníteni, nem is mindig sikerül jól, Varga Bálint azonban tökéletesen oldotta meg ezt a feladatot. Egy pillanatra sem zökkentünk ki az elbeszélő pozíciójából.

A fiam jókat nevetett a történeteken, és én magam is sokszor mosolyogtam felolvasás közben – másodjára is. Egyik kedvenc részünk a Kekec című volt: szerintem minden gyerekes szülőnek ismerős szituációt mutatott be, de a fiam is somolygott nem létező bajsza alatt, bár tagadta, hogy a sztoriban igaz elemeket vélne felfedezni. (Pedig biztos vagyok benne, hogy ráismert a párbeszédekre.)

Amit kicsit furcsálltam, bár nem volt nagyon zavaró, hogy az időrendben első történet, mely a vidékre költözésről szól, utolsó a kötetben. Talán azért, mert az egy-két évvel korábban játszódik, mint a többi, de ez csak tipp a részemről, egyértelműen nem tudtam megfejteni az okát. Viszont át tudtam érezni a hozzám hasonlóan magyartanár végzettségű anyuka helyzetét, akit érkezésük másnapján tyúkvágásra invitáltak. Utána nem akart beszélni róla…

A könyv végén található ajánló a kis Nicolas-hoz hasonlítja Zsét és barátait. Hangulatában hasonló Varga Bálint munkája, ám sokkal modernebb, huszonegyedik századi. Én a magyar gyerekszereplőket jobban szerettem, mint Nicolas-ékat, igaz, felnőttként olvastam most mindkettőt. De úgy tűnt, a fiamnak is bejöttek a magyar srácok (és lány, mert van egy hölgytagja is a bandának). A környezet pedig – habár nagyvárosban élünk – mégis sokkal közelebb áll hozzánk, mint a francia óceánpart, hiszen hamisítatlanul magyar.

A Kolibri Kiadó gondozásában 2017-ben megjelent kötetet Rátkai Kornél vidám légkört erősítő rajzai díszítik, de nem vonják el túlságosan a figyelmet a parádés szövegről. Szerettük a sztorikat, a karaktereket, és a párbeszédek is életszagúak voltak. A könyvet a kisiskolás korosztálynak ajánlom, akár fel-, akár önálló olvasásra is. Bár a gyerekszereplők többsége fiú, és a kalandjaik is fiúsabbak, szerintem ezt a könyvet a lányok is élvezhetik, nekik is jó szívvel javaslom.

Plusz pontot adok a kiadványba kötött, „beépített” könyvjelzőre; ma már nagyon ritka, de használtuk, és szerettük, hogy van.